10 tipp a pompásan virágzó karácsonyi rózsához

10 tipp a pompásan virágzó karácsonyi rózsához

Ez a rózsa valójában hunyor.

Főként német nyelvterületeken hagyomány, hogy egy cserép karácsonyi rózsának is nevezett fekete hunyorral díszítik az ünnepi asztalt. A bájos virágú növény nincs rokonságban a rózsákkal, és nem is fekete, hanem fehér a virága (a gyöktörzse feketés). Szépséges virágait akár már karácsony környékén hozhatja.

Mit tehetünk azért, hogy sokáig díszítse a kertünket ez a növény?

1. Találjuk meg az optimális helyet számára

A karácsonyi rózsának is nevezett fekete hunyor (Helleborus niger)  különösen hosszú életű évelője lehet a kertünknek. Ha megfelelő helyre kerül, akár 30 évig, sőt még tovább is élhet. Az ápolása nem igényel sok teendőt: a legfontosabb a rendszeres tőosztás. A hely kiválasztására érdemes időt szentelni, és végiggondolni, hogy pontosan hova ültessük a növényt. A megfelelő körülmények mellett gondoljunk arra is, hogy korán virágzik – érdemes erre a szépségre rálátni az ablakból.

2. Virágban gazdag társakat válasszunk mellé

A hunyor tél végi virágzásával színesíti a kertet, ajánlatos olyan növény mellé ültetni, ami nem kopár ebben az időszakban. Jó választás lehet a varázsmogyoró, ami ráadásul nyáron is árnyékolja a nedvesebb helyet kedvelő hunyorunkat.

karacsonyi rozsa fekete hunyor 02

3. Érdemes új fajtákat kipróbálni

A korábbi fajták november-januárban kezdtek virágozni, és egészen március-áprilisig gyönyörködhettünk bennük. A ’Helleborus Gold Collection’  gazdag virágzással örvendezteti meg a kertbarátokat az adventi időszak táján. A dekoratív lombozat mellett jól mutatnak az erős, szép virágok, amelyek vágott virágnak is ideálisak.

4. A hidegben védjük a növényt!

Fagyos éjszakákon a télen virágzók összeomlanak, és úgy festenek, mintha megfagytak volna. A robosztus növények azonban nem pusztulnak el – ez egyfajta védekezési reakció. A növény ilyenkor a szállítónyalábokból elvonja a vizet, hogy a fagy ne robbantsa szét a szöveteket. Amint a hőmérséklet emelkedik, kiegyenesedik a hunyor és tovább virágzik. -10 fokig túlél a karácsonyi rózsa, ezalatt mindenképpen takarjuk a tövét kéreggel, mulccsal, tűlevéllel.

karacsonyi rozsa fekete hunyor 03

5. Fontos, hogy a talajt jól előkészítsük

A tőosztás vagy átültetés legjobb időpontja az augusztus. Először lazítsuk meg a talajt két ásónyom mélyen, mert az évelők kb. 50 cm mélyen gyökereznek. Fontos, hogy a területet megfelelően ellássuk humusszal. A hunyornak tápanyagban, különösen mészben gazdag, humuszos földre van szüksége.

6. Az elszáradt és beteg lomb eltávolítása

Az elöregedett lomb visszavágása késő télen két előnnyel jár: a virágok szebbek lesznek, a növény pedig egészségesebb. A gombafertőzések nem tudnak elterjedni, mert nem hagyunk idős, száraz lombot a növényen. Az új lombot dézsmáló csigák sem tudnak elrejtőzni benne. Ne vágjuk vissza túl korán a leveleket, mert az gyengíti a növényt. Az első megjelenő virágoknak is gyakran még védelmet nyújt a lombozat. Amennyiben diplokarponos feketefoltosság üti fel a fejét, távolítsuk el a beteg leveleket!

karacsonyi rozsa fekete hunyor 04

7. Aki a színeket kedveli, választhat más hunyor fajokat is

A fekete hunyor virága fehér, és csak néha láthatunk benne rózsaszín árnyalatot. Aki több színre vágyik, az válasszon bátran a nagyon hasonló keleti hunyor (Helleborus orientalis)  hibridfajtái közül. Ezek valamivel később hozzák virágaikat, amelyek krémfehérek, pasztellrózsaszínek, mélyvörösek, feketések is lehetnek.

8. Díszítő virágok a hideg időszakra

A hunyor szépen mutat kis fenyővel, magyallal, más, télen díszítő örökzöld növényekkel együtt. Ezek a növények akár a balkonon, teraszon is helyet kaphatnak, de ügyeljünk arra, hogy dézsában, cserépben gyorsabban kifagyhat a hunyor! Kísérjük figyelemmel a hőmérsékletet, és ha nagyon hideg van, vigyük a cserepet védettebb helyre, fészerbe.

karacsonyi rozsa fekete hunyor 05

9. Mérgező mivoltára legyünk tekintettel!

Aki karácsonyi rózsát ültet a kertjébe, mindenképpen tudjon róla, hogy a növény mérgező. Az egész hunyor a gyógyászatban használt, hánytató és hashajtó hatású glikozidokat és alkaloidokat tartalmaz, amelyek a szívre és az érrendszerre hatnak. A mérgezés azonban a dózistól függ, nem kell tehát rettegni (a gyerekeknek meg kell tanítani, hogy ne vegyenek semmit a szájukba a kertben, mossanak kezet, ha a leveléhez nyúlnak, érzékenyek pedig húzzanak kesztyűt, ha a hunyorral dolgoznak).

10. Ne feledkezzünk meg a tápanyagokról sem!

Szerves anyaggal évente kétszer trágyázzuk! A tehéntrágyából készült pellet jó választás lehet. Az első trágyázás a februári virágzás idején szükséges. Ennek kijuttatását érdemes összekötni a levél visszavágásával. A második alkalom nyár közepén esedékes, amikor a növény új gyökereket képez. Amennyiben a karácsonyi rózsánk sok lombot, de csak kevés virágot hoz, vélhetően kalciumhiányban szenved.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?