Így neveljünk harangvirágot magról!

Így neveljünk harangvirágot magról!

Mint a legtöbb kétnyári növénnyel szemben, a harangvirággal vagy más néven campanulával szemben is gyakori igény, hogy minden évben gyönyörködhessünk a virágaiban.

Bár egyes vidékeken a saját maga által elhullajtott magokról is újra kihajt, sokan egyszerűen azt a megoldást választják, hogy összegyűjtik a magokat, hogy maguk szaporítsák. Természetesen az átültetés és a tőosztás szintén működik a harangvirág esetén.

harangvirag magrol 02

Hogyan vessük el a harangvirág magját?

A harangvirág magról való felnevelése nem bonyolult művelet; mindenesetre, ha rászánjuk magunkat, számoljunk azzal, hogy a magokat már 8-10 héttel a tavasz beköszönte előtt célszerű elvetnünk. Mivel a magok meglehetősen aprók, alig kell betakarnunk azokat földdel. Egyszerűen hintsük el a magokat egy nedves tőzeggel vagy ültetőkeverékkel megtöltött csíráztatótálcára (rekeszenként körülbelül 3 szem magot), majd szórjunk rá vékonyan ültetőkeveréket. A tálcát állítsuk egy meleg, napfényes helyre (ahol a hőmérséklet 18-21°C között van), és a tartsuk a földet nyirkosan.

A magokat közvetlenül a kertben is elszórhatjuk. Az elszórt magokra gereblyével óvatosan húzzunk egy kis földet. Körülbelül 2-3 hét elteltével megjelennek az első kis hajtások.

harangvirag magrol 03

A harangvirág átültetése és szaporítása tőosztással

Amikor a kis növények elérik a 10 cm-es magasságot, megkezdhetjük a kiültetésüket a kertbe vagy az átültetésüket egyenként nagyobb méretű cserepekbe. Használjuk jó vízelvezető képességű ültetőkeveréket. A cserepeket állítsuk kellően napos helyre. Ültetéskor ügyeljünk arra, hogy a készített mélyedés elég mély legyen a palántának, de ne túl mély, mivel a gyökérzet felső részének  a talaj felszínén kell maradnia. Ültetés után öntözzük meg. A palánták rendszerint nem hoznak virágot az első évben.

A harangvirágot tőosztással is szaporíthatjuk. Erre általában tavasszal kerüljön sor, amikor az új hajtások megjelennek a növényen. A növényt egy 20 cm-es körben ássuk körbe, majd óvatosan emeljük ki a földből. Kézzel, késsel vagy ásóval válasszuk szét 2 vagy 3 gyökeres példányra. Ültessük ezeket ugyanolyan mélyre, mint korábban volt, és olyan helyre, ahol azonosak a környezeti feltételek. Elültetés után alaposan öntözzük meg a szétosztott növényeket.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR