A karácsonyi kaktuszom ledobja a virágát – megelőzhettem volna?

A karácsonyi kaktuszom ledobja a virágát – megelőzhettem volna?

Lássuk, mit tehetünk azért, hogy a karácsonyi kaktusz ne dobja le a virágait!

Sajnos meglehetősen gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon mi is lehet az oka annak, hogy a karácsonyi kaktusz sorban ledobálja az épp nyílófélben lévő virágait. Tudnunk kell róla, hogy a karácsonyi kaktusz pozsgás növény, amely Brazília trópusi esőerdőiből származik. A legtöbb itthon kapható növény egyenesen a melegházból kerül a kertészeti áruházak vagy növényárudák polcaira. Olyan környezetből tehát, ahol szigorúan ellenőrizték a fény- és hőmérsékleti viszonyokat, illetve a páratartalmat. Tehát már egyszerűen azzal, hogy a növényt ebből az optimális környezetéből kiemelve hazahozzuk, előidézhetjük a virágbimbók lehullását. De természetesen egyéb tényezők is szerepet játszhatnak ebben. Az alábbiakból kiderül, hogyan tudjuk megelőzni ezt a nemkívánatos jelenséget, azaz a virágok sorozatos lehullását.

karacsonyi kaktusz ledobja viragat 02

Miért dobja le a karácsonyi kaktusz a bimbós virágát?

A különböző növényekkel különböző problémák adódhatnak. Van, amelyik könnyen megbetegszik, van, amelyik nem akar virágot vagy éppen termést hozni. A karácsonyi kaktusz esetén pedig az okozza a legfőbb gondot, a virágbimbók egyszer csak sorban lepotyognak. Ennek lehetséges okai a legszerteágazóbbak lehetnek. Szóba jöhet a nem megfelelő gondozás, a fényviszonyok, de még az is, hogy a növény igen igényes a lakásban való elhelyezésére. A karácsonyi kaktusz több öntözővizet igényel, mint a valódi kaktuszok, és legalább napi 14 óra sötétségre van szüksége ahhoz, hogy a virágbimbói kifejlődjenek. További okok, ami miatt a karácsonyi kaktusz ledobálhatja a bimbódzó virágait: nem megfelelő páratartalom, huzatos helyiség, túl magas vagy alacsony hőmérséklet, illetve a fejlődésnek indult virágrügyek túl nagy száma.

A gyökérrothadáson kívül a virágbimbók lehullása tehát a leggyakoribb probléma, amely a karácsonyi kaktusz esetében felmerül. Gyakran a környezet változása okozza a bajt, mivel az érzékeny növényt korábban gondosan szabályozott környezetben nevelték. Pusztán az is kiválthatja a virágvesztést, ha a növény cserepét áthelyezzük a lakás egyik pontjáról a másikra. Az újonnan vásárolt növények következésképp egy sor sokkhatást kénytelenek túlélni, amelyek mindegyike egyenként is hozzájárulhat a virágok lehullásához.

A megváltozott páratartalom, fényviszonyok és hőmérsékleti értékek mind-mind megzavarják a növényt és végeredményben a virágzás elmaradásához vezethetnek. Annyit tehetünk, hogy amennyire lehet, megpróbáljuk reprodukálni a növény számára az ideális melegházi környezetet.

  • Öntözzük a növényt rendszeresen, ügyelve ugyanakkor arra, hogy a talaja soha ne legyen vizenyős.
  • A nyár végén szüntessük be a növény tápoldatozását.
  • Tartsuk a hőmérsékletet 15 és 26 °C fok között. Ha a hőmérséklet 32 °C fölé emelkedik, a karácsonyi kaktusz nagy eséllyel le fogja dobni a virágait.

karacsonyi kaktusz ledobja viragat 01

A karácsonyi kaktusz eredeti élőhelyén fák sűrű lombkoronája alatt élt és számos egyéb növény vette körül, amely meleg, árnyas, páradús környezetet teremtett számára az ideális fejlődéshez. Ahhoz, hogy a virágrügyek kialakuljanak, a növénynek előzetesen egy olyan időszakon kell átesnie, amelyet gyenge fényviszonyok jellemeznek. Ahhoz, hogy a karácsonyi kaktusz virágrügyei ne potyogjanak le és a növény dúsan virágozzon, biztosítsunk a növény számára napi 14 óra sötétséget szeptembertől egészen november végéig. Ezt az év hátralévő részében kiemelkedően jó fényviszonyokkal váltsuk fel.

A mesterségesen előidézett "hosszú éjszakákat" a növény a természetes élőhelyén is átéli. Napközben, a fennmaradó 10 órára állítsuk a növény cserepét világos helyre, miközben azért próbáljuk óvni a déli tájolású ablakpárkányokon lehetséges perzselő napsütéstől is. Amikor megjelennek a virágrügyek és kezdenek kipattanni, beszüntethetjük a mesterségesen kreált fényviszonyok alkalmazását.

Egyéb lehetséges okok, ami miatt a karácsonyi kaktusz ledobja a virágait

Ha az ideális fényviszonyokat és tartási feltételeket sikerült megteremtenünk, még mindig előfordulhatnak egyéb okok, ami miatt a karácsonyi kaktusz ledobhatja a virágait.

Például a nem megfelelő műtrágya alkalmazása miatt a növény olyan sok virágrügyet hoz, hogy kénytelen egy részüket ledobálni azért, hogy a többinek elég helye és energiája legyen a teljes kifejlődéshez. Ez a jelenség a gyümölcstermő növények körében is meglehetősen gyakori, amikor is például a kajszifa próbál megszabadulni a fölös mennyiségű gyümölcskezdeménytől.

A karácsonyi kaktuszt tartsuk távol a huzatos ajtóktól és a különböző fűtőtestek sugárzó hőjétől. Ezek kiszáríthatják a növényt, valamint drasztikusan ingadozó hőmérséklethez vezethetnek a növény közvetlen környezetében. A hőmérsékletváltozás okozta sokk is kiválthatja a virágrügyek lehullását.

Előfordulhat továbbá, hogy télen a lakásban túl száraz a levegő, amelyet a karácsonyi kaktusz nagyon nehezen visel el. Olyan vidékről származik, amelyet kifejezetten páradús környezet jellemez, ezért szüksége van a környezetében valamennyi nyirkosságra. Ezt könnyen biztosíthatjuk, ha a növény cserepe alá egy kavicsokkal és vízzel teli tányért helyezünk. A tányérból lassan párolgó víz megnöveli a növény környezetében a levegő páratartalmát.

A fentiekben vázolt egyszerű változtatások a legtöbb esetben megteszik a kívánt hatást; erőfeszítéseinket a karácsonyi kaktusz az év végi ünnepek alatt dús virágzással hálálja meg.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR