A mínuszok ellenére kiemelkedő lehet a gyümölcstermés

A mínuszok ellenére kiemelkedő lehet a gyümölcstermés

Az MKSZN alma- és meggyrügyeket vizsgált.

A hosszan tartó súlyos mínuszok ellenére 2017-ben a gyümölcsfáink termése kiválónak ígérkezik – jelentette a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Zrt. (MKSZN). A szaporítóanyagok előállítását és forgalmazását végző társaság szakemberei 14 gyümölcsfajta rügymintáiból állapították meg, hogy a kemény tél nem okozott jelentős fagykárt: az alma és a meggytermés miatt nem kell aggódnunk idén, hacsak a májusi lehűlések nem változtatnak ezen a helyzeten.

Soha nem voltak még ilyen ellenállóak a hazai gyümölcsfák a kemény téli időjárásban. Az akár mínusz 17 fokra lehűlt keleti gazdaságokban épen maradt mind az alma, mind a meggytermés – ez derült ki az MKSZN újfehértói telephelyének vizsgálataiból. A szakemberek 8 alma- és 6 meggyfajtából szedtek le rügymintákat, amelyeket a helyi laboratóriumban értékeltek ki.

gyumolcstermes kiemelkedo 01

„November végétől kezdett lehűlni a levegő, és egész decemberben, januárban, sőt még februárban is folyamatos mínuszok voltak. A fák december elején mélynyugalmi állapotba vonulnak, és általában csak olyankor van probléma, ha az erős hidegben pár napra vagy hétre melegedés áll be. Ekkor ugyanis beindul a fák nedvkeringése, amely egy újabb erős mínuszban sérülékennyé teszi a rügyeket, így azok megfagyhatnak” – magyarázta Szabó Tibor, az MKSZN tudományos főmunkatársa.

gyumolcstermes kiemelkedo 03

A szaporítóanyag előállítással, termesztéstechnológiai módszerek kutatásával és fejlesztésével foglalkozó magyar cég munkatársai Újfehértón két méteres magasságból, véletlenszerűen vettek mintát a rügyekből. A meggyfajták közül egyedül a Debreceni bőtermő rügyei sérültek jelentősebben, itt a leszedett minta negyede károsodott. A szakemberek szerint azonban még ez sem jelenti azt, hogy gyenge lesz a termés, hiszen rengeteg virág található egy fán és a bőséges gyümölcshozamhoz elég, ha ezeknek 15-20%-a megköt.

Az előremutató terméshozamot egyedül a májusi lehűlések veszélyeztetik, ha azonban kora tavasszal nem lesznek mínuszok, bőséges gyümölcsszüretre számíthatunk.

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).