Depresszió ellen veti be magát az orbáncfű

Depresszió ellen veti be magát az orbáncfű

Komor, esős, hangulatromboló idő... Sehol semmi vigasztaló. Tiszta depresszió. Mi a megoldás? Javítsunk hangulatot! Térjünk vissza a gyógynövényekhez és kezdődhet a nagy lazulás az orbáncfű segítségével.

Orbáncfű

Orbáncű vagy Hypericum, ki hogy ismeri. Érdekes növényke. Külsejéről bármelyik botanikai határozó részletesen megemlékezik. A detektálás szempontjából számunkra a levelei érdekesek. Fény felé tartva a levéllemez felületén ugyanis apró sárgásan áttetsző pontokat láthatunk (ez itt az illóolaj helye), a levélszélen pedig fekete pöttyöket. Bármily furcsa is, az utóbbi fekete pettyek jelenthetik sokaknak a búskomorságtól való megváltást, ugyanis itt találhatók azok a hatóanyagok, melyeket előszeretettel alkalmaznak depressziós tünetek kezelésére.

Keresd a fekete pettyeket

Sárga virágai egész nyáron át virítanak és akkor se csodálkozzon a magyar turista, ha éppen külhonban akad rá, hiszen a sarkvidékek kivételével mindenhol előfordul. Így tehát be is gyűjthető a szükséges adag, de házikerti termesztésével is lehet próbálkozni, hiszen már fajtái is léteznek. Ültetés előtt kis tejfölös poharakban célszerű palántákat nevelni. Szeptemberi kiültetés esetén - a tavaszi ültetéshez viszonyítva - sokkal szebb példányokat nevelhetünk.

Legegyszerűbb megoldás ugyanakkor a szer beszerzésére, ha lekocogunk a sarki patikába. Már többféle készítmény létezik: kapszulás kiszerelés, tabletta, tea, tinktúra. Aki azonnali hatásra számít, annak csalódnia kell. Mint a legtöbb antidepresszáns, csak egy bizonyos idő elteltével fejti ki hatását, ez az orbáncfű esetében legalább 2 hét. Másik intelem, hogy a fogyasztása alatt ne menjünk a napra, mert a boldogság mellett fényérzékenységet is okoz. Érdemes tehát előre gondolkodni. Akit pedig a csapadékos időjárás lomboz le, kövesse figyelemmel a globális felmelegedés hosszútávú előrejelzéseit, amelyek Magyarország nagy részére verőfényes napsütést, pontosabban sivatagi klímát ígérnek.