Erika szereti a savanyút

Erika szereti a savanyút

Erika októberben kezd virágozni és néha tavaszig nem hagyja abba. Alacsony növésű, de annál húsosabb! Nyugat-Magyarországon kiválóan érzi magát, de a Balaton környékén is fellelhetjük.

A közönséges csarab (Calluna vulgaris) a hangafélék családjába tartozik. Erika, hanga néven is ismert. Érdekessége, hogy egykor ágaiból seprűt kötöttek.

Közkedvelt, évelő törpecserje, amely Európa-szerte mindenütt megtalálható. Télálló, alacsony örökzöld, 20-50 cm magasra nő. A természetben hegyes vidékeken kisebb foltokat alkot, illetve erdők aljnövényzeteként egyaránt találkozhatunk vele, ahol szőnyeggént terül el a talajon. Nálunk a Balaton-felvidéken és a Nyugat-Dunántúlon őshonos.

erika02

A kertben, teraszon, balkonládába ültetve, vagy akár ablakpárkányon egyaránt szépen érvényesül. Lakásban nem tartható.

Ágai sűrűn állók, elágazók, felfelé nyúlnak, levelei aprók, húsosak, élénkzöldek, pikkelyekhez hasonlóak.

Erika

Virágai szintén aprók, harang alakúak, tömegesen nyílnak augusztustól akár egészen november végéig. A virágok színe lehet rózsaszín, lila, mályvaszínű vagy fehér. A virágzás folyamán a szirmok, pontosabban a virágoknak színt adó csészelevelek fokozatosan elhalványodnak, majd elszáradnak. Egyes, a növény számára kedvező vidékeken a virágok egészen tavaszig kitartanak.

A csarab a savanyú, mészben szegény talajt kedveli. Napos, esetleg félárnyékos helyre ültessük. A földjét ne hagyjuk teljesen kiszáradni, ideális esetben lágy esővízzel öntözzük. A tél elmúltával, a tavaszi hajtások megjelenése előtt metsszük vissza.

Apró magvai a széllel terjednek. Legkönnyebben úgy szaporíthatjuk, ha a növény új hajtásait a föld felszínéig lehajtjuk, ezzel elősegítjük a gyökeresedésüket. Ezt követően elválaszthatjuk az anyanövénytől és máshol elültethetjük a  meggyökeresedett új, fiatal növényt.

Gyógyhatású növényként is számon tartják: többek között húgyúti megbetegedések esetén, vízhajtóként, valamint reumatikus panaszok ellen ajánlják.