Évi 50 kg füge, két bokorról

Évi 50 kg füge, két bokorról

Tapasztalt fügetermesztő olvasónk, Romhányi Péter ad útmutatást a hobbikertben nevelt füge gondozásához.

Szeretnék megosztani néhány gondolatot/tapasztalatot a fügéről, amelyet több mint 10 éve nevelek a kertemben. 2005 tavaszán ültettem két fügecsemetét a kertembe, egymástól 1,5-2 méterre. Mára ezek több mint 3 méteresek. Eleinte könnyen elfagytak, de amint elérték a két méteres magasságot, már nem tudtam télire takarni őket és csodálatos módon nem károsodtak.

fuge ket bokorrol 01

Összefoglaló a füge termesztéséről:

A friss gyümölcs fogyasztása mellett fügepálinka is készíthető a termésből. Az elmúlt években évi 50 liternyi cefrét nyertem a két bokorról, de az egyik évben 90 liternél is több volt. A pálinkája jellegzetes, erős illatú és zamatú, sokak számára nagyon finom.

A füge gyümölcsét féléretten nem érdemes leszedni, mert ízetlen, és a bokron akár két nap alatt is nagyon sokat édesedik. A többi növényhez képest későn kezd hajtani, általában először a kis fügék jelennek a vesszőkön, utána a levelek. Amikor már nagy a növény, akkor a levélhónaljakban gyakori a dupla gyümölcs.

Júliusban kezd beérni a termés, ha a tél folyamán nem fagyott el. Ilyenkor elkezd érni a termés, de csak pár szem, mégis folyamatosan tele van a növény fügével, így a termésidő akár augusztus közepéig is eltart. Augusztus közepén-végén kezd újra nagyobb lendülettel érni, ilyenkor már bőven terem. Szeptember végén 3-4 nap alatt akár 10 liternyi termés is lehet (meg nem számoltam, hány szem), és ez addig tart, amíg jó idő van és nem fagy. A cefrét a bőtermő időszakban érdemes gyűjteni.

fuge ket bokorrol 03

Ha tehetem, 1-2 naponta szedem a termést. Ilyenkor minden érettnek tűnő szemet gyengéden megfogok és ha nem puha, azaz nem teljesen érett, nem szedem le. Egy nap alatt is sokat édesedik és ízesedik, de a hangyák, bogarak, és darazsak egyből megtalálják az érett szemeket, ezért érdemes naponta vizsgálni.

Az én növényeim termései érett állapotban is zöldek maradnak, bár akkor már kissé sárgás árnyalatot vesznek fel. Van a közelemben egy másik füge bokor/fa is, amelynek a termése barnás-bordós. Szerintem az enyém termése édesebb, a másiké emellett nagyon finom, de eltérő zamatú.

Időnként megjelenik valamilyen fehér folt némelyik levélen, de nem permetezem, látszólag nem is kell. Időnként ritkítom, és az elfagyott hajtásrészeket szoktam levágni.

fuge ket bokorrol 02

Füge betegsége esetén ajánljuk:

Azt ne gondolja senki, hogy gondozásmentes növény: az első 1-2 évben öntözni kell, hogy ki ne száradjon, és eleinte nagyon fagyérzékeny is. Amikor nagyobb, akkor már elkezd teremni, ekkor is meghálálja az öntözést, de bármelyik télen elfagyhat. Amikor már nagy, szinte lehetetlen teljesen beburkolni és védeni a fagytól. Nem egyszerű a többméteres hajtások végén a terméseket ellenőrizni, leszedni. De hatalmas előnye, hogy rendkívül kevés betegsége van és különleges gyümölccsel látja el a háztartást. Én nagyon megszerettem és sosem bántam meg, hogy ültettem.

Romhányi Péter, hobbikertész