Füge gyümölcsöztetése dézsában

Füge gyümölcsöztetése dézsában

A füge finom és bőséges mennyiségű gyümölcsöt hoz, amely akár a fagyokig fogyasztható. Dézsában nevelve ráadásul a kert, terasz vagy balkon bármely részére, melegre helyezhetjük. Télen pedig nem kell aggódnunk, hogy a kemény mínuszokban elfagy, hiszen bevihetjük a lakásba vagy télikertbe telelni.

Ki ne ismerné a nagy, tenyeresen karéjos fügefa levelét. A fügefa egy érdekes, nyáron élénkzöld színű dézsás, konténeres növény is lehet, amely némi szerencsével a második évben termést is hoz.

Füge

Átteleltetés után az új levelek kihajtásáig a növényt védeni kell az erős napsugaraktól. Júniustól viszont egészen az áttelelési időszakig érheti a tűző nap. A terebélyes növénynek sok hely kell, és ezért jól érzi magát terrakotta edényben. Talajként virágföld és agyag keverékét használjuk. Mintegy 2°C-os hőmérsékletnél ideje gondoskodnunk a növényt téli szállásáról. Lehetőség szerint világos, 2-8 °C-os hőmérsékletű környezetben ajánlatos számára helyet biztosítani az átteleléshez. Sötét környezetben a növény elveszíti leveleit. Tavasszal, úgy március végén ismét ki lehet tenni az erkélyre, balkonra

Füge cserépben.

Ápolás

Május és augusztus között a növény alapos öntözést igényel, és hetente tápoldatoznunk kell. A fügét könnyen megtámadhatják a pajzs-, és levéltetvek. A fügefa olyan dézsás növény, amely késő őszig kint lehet a teraszon, vagy az erkélyen.

Szaporítás

A szaporítás indákkal vagy bujtóvesszőkkel történik 25°C-os talajhőmérséklet mellett. A szaporítás végezhető tavasszal, 15-20 cm hosszú, egyéves vesszőkből nyert dugványokkal is. Jó ápolás mellett a januári dugványok már az első évben is hozhatnak termést.

Melyik faiskolában juthatok fügéhez? >>