Itt az idő, most szaporítható a hóvirág!

Itt az idő, most szaporítható a hóvirág!

Ragadjuk meg a lehetőséget, ha jövőre több hóvirágot szeretnénk, mert ilyenkor, közvetlenül a nyílás előtt és után lehet pillanatok alatt elszaporítani.

A hóvirág szaporítása viszonylag egyszerű feladat. A legjobb akkor sort keríteni rá, amikor a növény épp növekedésben van. Az eljárásnak – a tőosztással történő szaporításnak – köszönhetően könnyen megnövelhetjük ennek a bájos kis hagymás növénynek a számát a kertben. Az eljárás további előnye, hogy igen rövid időt vesz igénybe.

hovirag szaporitasa 03

Ezt a technikát alkalmazva, a szaporítást elvégezhetjük a fiatal sarjhagymák leválasztásával is, amikor azokon épp megjelenik a fiatal, zöld hajtás, illetve amikor a leveleik már elszáradtak.

Mindkét módszer esetén először emeljük ki az eredeti növényt a földből, amikor a talaj még nyirkos. Ehhez a művelethez használhatunk például egy erős kézi lapátot vagy ásóvillát. Óvatosan, hogy a gyökerek meg ne sérüljenek, a hagymaköteget válasszuk szét több darabra úgy, hogy vagy egy-egy hagymát, vagy több kisebb csomót válasszunk le. A kézi lapát segítségével ültessük el az új növényeket jó minőségű, termékeny talajba, napos vagy félárnyékos fekvésbe. A talaj legyen jó vízelvezetésű, de ne annyira, hogy a nyári hónapokban könnyen kiszáradjon.

hovirag szaporitasa 04

Ügyeljünk arra, hogy a hagymákat ugyanolyan mélyre ültessük, mint korábban; azaz ugyanolyan vonalban takarja a növényt a talaj, mint azelőtt. Ez általában ott található, ahol a szár színe zöldről fehérre vált.

hovirag szaporitasa 02

hovirag szaporitasa 05

A hóvirág az erdők talajához hasonló, nedvességet jól megtartó, humuszban gazdag talajt kedveli. Ezért hasznos lehet először egy jó adag komposztálódott avart bedolgozni a talajba.

Végezetül alaposan öntözzük meg az elültetett növényeket, hogy ezzel is elősegítsük a gyökeresedést. Így sokkal gyorsabban megerősödnek, mintha ezt a lépést kihagynánk.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR