Ifjító metszés – mit kell tudnunk róla?

Ifjító metszés – mit kell tudnunk róla?

Íme az alapok és néhány hasznos tipp, ha bokrosodnak a növények!

A legtöbb cserjét évente meg kell metszenünk azért, hogy megelőzzük a túlburjánzását, illetve azt, hogy a kelleténél vastagabb, haszontalan ágakat fejlesszen. Ha a kertbe telepített bokrunk jócskán túlnőtt, a szokásos ritkító és alakító metszés már nem oldja meg a problémát. Ekkor merül fel lehetőségként az ifjító metszés, ami elsőre drasztikus beavatkozásnak tűnhet, de ha helyesen, hozzáértéssel végezzük el, a végeredmény olyan lesz, mintha a régi bokrunkat egy vadonatújra sikerült volna lecserélnünk.

ifjito metszes tippek 02

Mit nevezünk ifjító metszésnek?

Az ifjító metszés legfőbb célja, hogy az elöregedett, túlnőtt ágak eltávolítása után a növény új, életerős ágakat tudjon a helyükön növeszteni. Az ifjító metszést igénylő növények rendszerint jó alanyai az erős, illetve a több szakaszban történő visszametszésnek.

Az erős, nagyfokú visszametszés során a cserjét a talaj szintje felett 15-30 cm-esre visszavágjuk, hogy ezzel elősegítsük a megújulását. Az ilyen típusú metszés hátrányai közé sorolható, hogy nem mindegyik cserje viseli jól a drasztikus visszavágást, és amíg a növény vissza nem nő, a csonk nem nyújt valami fényes látványt. Az erős visszametszés előnye viszont, hogy általa a cserje viszonylag rövid időn belül képes megfiatalodni.

A szakaszos ifjítás során az idős ágakat nem egyszerre, hanem három év alatt távolítjuk el. Bár ez a jellegű megújító metszés lassabb, mint az erős visszametszés, a hosszabb időtartam alatt megfiatalodó bokrok közben jobban mutatnak a kertben. Ez a módszer különösen jól alkalmazható a vesszős termetű cserjék esetén.

ifjito metszes tippek 05

Hogyan történik az erős visszametszés?

Ha a kivágni kívánt vesszők átmérője kevesebb, mint 4-5 cm, a legjobb, ha a munkához hosszú nyelű ágvágó ollót használunk. A fogantyúk hossza csökkenti a szükséges tolóerő mértékét és lehetővé teszi a szép, egyenes vonalú vágást. A vastagabb ágakhoz ágvágó fűrészt használjunk.

Az erős visszametszést tavasszal, még rügyfakadás előtt végezzük el. A vezérágakat a talaj szintjétől számítva 15-30 cm-esre vágjuk vissza, majd az esetleges oldalirányba nőtt ágakat is vágjuk vissza ugyanennyire. A legjobb megoldás, ha a vágást egy kifelé álló virág-, levélrügy vagy levélhónalj felett 5-6 mm-rel ejtjük. Olyan szögben ejtsük a vágást, hogy a metszlap teteje épp egy kicsivel a rügy fölött legyen.

Néhány népszerű növény, amely igényli a megifjítást és jól reagál az erős visszametszésre:

A növények szakaszos visszametszése

Kora tavasszal távolítsuk a vesszők 1/3-át úgy, hogy egészen a talajig vagy tőig visszavágjuk azokat. Az oldalvesszőket a vezérágig metsszük vissza. A második évben a még meglévő, elöregedett vesszők felét vágjuk vissza, a harmadik évben pedig vágjuk vissza a maradék idős ágakat is. Ahogy haladunk a bokor ritkításával és egyre több napfény képes a bokor belsejébe behatolni, úgy indulnak növekedésnek az eltávolított vesszők helyén az új hajtások.

Ez a módszer nem minden cserje esetén alkalmazható. Legjobban azoknál a bokroknál válik be, amelyeknek számos vesszője közvetlenül a talajból hajt ki. A fa alakúra nevelt cserjéket, amelyeknek egyetlen vezéráguk és több oldaláguk van, körülményes ezzel a módszerrel megfiatalítani. Olyan esetben, amikor a cserjét egy bizonyos alanyra oltották, a fiatal hajtások az alanyból törhetnek így elő.

ifjito metszes tippek 03

Néhány gyakori növény, amelyek jól reagálnak a fokozatos megifjító metszésre:

ifjito metszes tippek 04

Korábban írtunk róla:

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR