Így könnyíti meg a kertészkedést az U alakú magyaságy

Így könnyíti meg a kertészkedést az U alakú magyaságy

Hogy kertészkedés közben könnyen, bajlódás nélkül hozzáférjünk a növényekhez.

Nem ritka, hogy különböző nehézségekkel találjuk magunkat szemben, amikor kertészkedésre adjuk a fejünket. Ilyenkor nincs más választásunk, némi fortélyhoz, trükkhöz kell folyamodnunk, hogy hatékonyan el tudjuk hárítani a nem várt akadályokat.

Ilyen például az U alakú veteményes is, amely alakjának köszönhetően sokban megkönnyíti a dolgunkat a kiskerti növénytermesztés során. Előnyei közé tartozik, hogy a növényekkel való munka során nem kell guggolnunk, hajolgatnunk, görnyednünk.

Természetesen az is nagyon fontos, hogy az ágyást jó minőségű, tápdús talajjal töltsük fel, és nem elhanyagolható szempont a jó vízelvezetés sem, főleg, hogy az ágyást magas deszkák keretezik.

Az U alakú kiskertben nem lesz gondunk amiatt, hogy nem tudjuk mindenütt kihúzgálni a gyomokat vagy nem érjük el a hátsó sorba ültetett paradicsomot. Éppen ez tehát a lényege az ágyás kialakításának: hogy minden pontját könnyen, a lehető legkevesebb erőfeszítés árán el tudjuk érni, amikor a növényeket gondozzuk vagy az érett termést betakarítjuk.

Inspiráció gyanánt, ötletadónak következzen most képekkel szemléltetve is, milyen is egy ilyen különleges, U alakú magaságy!

u alaku magasagy 02
goodshomedesign.com

u alaku magasagy 03
pinterest.com

u alaku magasagy 04
pinterest.com

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR