Így óvjuk meg a rebarbarát a tél viszontagságaitól!

Így óvjuk meg a rebarbarát a tél viszontagságaitól!

A rebarbara általában különösebb gond nélkül áttelel, egy kis segítséget azonban nem utasít el.

A rebarbara élénk színű levélnyelének felhasználásával számtalan finomság – pite, kompót vagy éppen lekvár – készülhet a konyhában. Ez a népszerű konyhakerti növény legyezőnek is beillő, méretes leveleiről, valamint hatalmas rizómatömegéről ismert. Ezekről évről évre megbízhatóan újra kihajt.

Tudnunk kell róla, hogy a rebarbara gyöktörzsének alacsony hőmérsékletre van szüksége ahhoz, hogy "pihenni" tudjon, mielőtt a növény tavasszal regenerálódna, és ismét kihajtana a föld feletti része. Az, hogy miből is áll a rebarbara téli gondozása annak reményében, hogy a következő évben garantáltan újra kihajtson, alapvetően attól függ, milyenek is az éghajlati adottságok.

rebarbara teleltetese 02

A rebarbara termesztési feltételei

A mi mérsékelt éghajlati viszonyaink között a rebarbara tavasszal szinte gyomnövényeket megszégyenítő módon serényen kihajt és egész nyáron át újabb és újabb leveleket hoz egészen az őszbe nyúlóan. Az átteleltetéséhez még az első fagyok előtt szórjunk le a tövéhez egy réteg talajtakaró mulcsot. 10-15 cm vastag rétegben terítsünk szét szerves komposztot, hogy feljavítsuk vele a talajt a következő szezonra, valamint védelmet nyújtsunk vele gyöktörzs számára. A mulcsréteg megvédi a rebarbarát a téli hónapokban lehetséges extrém fagyoktól, miközben még mindig eléggé hideg környezetet teremt a növénynek ahhoz, hogy a következő tavasszal újra ki tudjon hajtani.

rebarbara teleltetese 04

Hogyan teleltessük át a rebarbara gyöktörzsét?

Mindaddig, amíg a talaj jó vízelvezető képességű, a rebarbara gyöktörzse a mulcsréteg alatt a legkeményebb fagyokat is átvészeli. Ahogy említettük, a rebarbara egészséges növekedéséhez egy előzetes hideg időszak szükséges. Ez azt jelenti, hogy a növényt akár be is csaphatjuk, hogy a vegetációs időszakon kívül is kihajtson és levélnyeleket gyártson nekünk.

Késő ősszel a gyöktörzseket ássuk ki és tegyük azokat cserepekbe. Hagyjuk a cserepeket a szabadban legalább két, fagypont alatti időszakra. Ezt követően a gyöktörzseket hozzuk be zárt térbe felmelegedni.

A cserepeket helyezzük el egy sötét helyen, majd a gyöktörzseket szórjuk be teljesen tőzeggel vagy fűrészporral. Tartsuk az egészet nedvesen, majd a kifejlődő levélnyeleket arassuk le, amikor elérik a 30-40 cm-es hosszúságot. Az ily módon kihajtatott növényről körülbelül egy hónapon keresztül fogunk tudni levélnyeleket szüretelni.

rebarbara teleltetese 03

A rebarbara szaporítása

A rebarbara sikeres átteleltetése biztosítja számunkra az egészséges gyöktörzseket, amelyek segítségével akár egy életre el leszünk látva rebarbarával. A növényt 4-5 évente tőosztással, azaz a gyöktörzsek több darabra osztásával tudjuk szaporítani. Kora tavasszal húzzuk félre a mulcstakarót a növény fölül és ássuk ki a gyöktörzseket. Mindegyiket vágjuk fel legalább négy részre, ügyelve arra, hogy mindegyiken legyen néhány egészséges rügy. A szétválasztott darabokat újra ültessük el és kísérjük figyelemmel, hogy egészséges fiatal növények fejlődnek-e ki belőlük.

Korábban írtunk róla: