Így vedd át az irányítást a méhkaptár dolgozói felett!

Így vedd át az irányítást a méhkaptár dolgozói felett!

A kertésznek néha szüksége van a méhekre, néha pedig nem örül a jelenlétüknek. Tippeket adunk, hogyan csalogass méheket a kertbe.

A hobbikertészek az utóbbi időben egyre gyakrabban panaszkodnak arról, hogy kevés méh látogatja a kertjüket. A növényeik egészségesek, virágot is hoznak, beporzás hiányában azonban a várt termés elmarad. Éppen ezért szeretnénk az alábbiakban megosztani néhány gondolatot arról, mit tehetünk, hogy minél több méh vendégeskedjen a kertünkben.

Méh

Hogyan csalogassunk méheket a kertünkbe?

A nagy csoportokba ültetett virágos növények jobban vonzzák a méheket, mint egy-egy magányos bokor. Ültessünk egy-egy sor virágot az ágyások köré, és ha van, a hátsó kertünkbe is, hogy méheket csábítsunk a kertünkbe. Ültethetünk például a málna, szeder, egres vagy egyéb bogyós gyümölcsök mögé egy sor loncot, a szamócát pedig telepíthetjük egy virágzó gyümölcsfa vagy díszfa alá.

Függesszük fel a gyom- és rovarirtás céljából végzett permetezést!

A pitypang és a lóhere vonzzák a méheket. Ezenfelül a pitypang levelét felhasználhatjuk salátákban, továbbá a pitypang és a lóhere virágaiból teát is főzhetünk. Élelmet jelent tehát nekünk és a méheknek is, így ők és mi is egyaránt jól járunk.

Méh

Ültessünk gyümölcsfákat a kertünkbe!

Az alma-, körte- és szilvafa mind igen közkedveltek. Tavasszal sok más növényünket megelőzve hozzák illatos virágaikat, ezzel pedig már az idény kezdetén a kertünkbe édesgethetjük a méheket.

Ültessünk virágzó zöldségeket!

A veteményesünkben legyenek virágot hozó zöldségek, úgymint borsó, tök, padlizsán stb. Ha olyan zöldségféléket válogatunk össze, amelyek a tenyészidőszakban (vegetációs időszakban) különböző időpontokban hoznak virágot, ezzel arra ösztönözzük a méheket, hogy rendszeresen vissza-visszalátogassanak a kertbe.

A kőműves méhek is fontos beporzók

A beporzó tevékenységet végző gyümölcskerti kőműves méhek szintén szívesen látott vendégek a kertben, ráadásul kevésbé agresszívek, mint a mézelő méhek. Vannak kertészek, akik a garantált siker érdekében méhszállodát készítenek nekik. Egyes nagyobb kertészetekben már készen is kaphatók a rovarszállókhoz hasonló kis házikók, amelyekben szívesen telepednek meg a kőműves méhek.

Ültessünk méhbarát növényeket!

Nem utolsósorban törekedjünk arra, hogy a kertünket minél több méhbarát növény díszítse. Ezek között lehetnek évelő virágok, hagymások, fűszernövények, mezei virágok, díszfák, cserjék, élősövény, valamint különböző gyümölcs- és zöldségfélék.

Ha a méhek minden erőfeszítésünk ellenére sem jelennek meg, megpróbálkozhatunk az adott növény kézi beporzásával is. Ehhez számos, a neten megtalálható cikk és videó nyújt segítséget.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR