Íme a világ legnagyobb és legbüdösebb virága

Íme a világ legnagyobb és legbüdösebb virága

A napokban virágzott az igazán különleges növény a Washingtoni Botanikus Kertben, az elmúlt 70 évben először.

A titánbuzogány (Amorphophallus titanum) egyszerűbb nevén óriáskontyvirág Szumátra nyugati részén őshonos. A virág magassága átlagosan több mint 2 méter, földalatti gumójának súlya pedig elérheti a 90 kilogrammot. Az eddig feljegyzett csúcstartó példányok egyike 2,94 méter magas virággal, míg egy másik 91 kilogrammos gumóval bírt.

Titánbuzogány

A hatalmas növény igen ritkán mutatja meg magát teljes pompájában, átlagosan 3-10 évente egyszer virágzik. A Washingtoni Botanikus Kert példánya azonban ennél sokkal tovább rejtőzködött, ugyanis 1939 óta idén először, 2016. augusztus 2-án borult virágba.

A virág csupán néhány napig tart, majd összecsuklik. Ezután a gumóból kihajt egy levél, amely egy kisebb fa magasságát éri el. Később a levél elfásul és a teteje három részre oszlik, amelyből aztán több kisebb levél nő ki. Az új lomb akár 6 méter magas és 5 méter is széles lehet.Az elfásult levél minden évben elhal, és a következő évben új levél nő a helyébe. Miután a gumó elég tartalékot gyűjtött, körülbelül 4 hónapig pihen, ezután a folyamat megismétlődik.

A világ legbüdösebb virága, és dögvirág becenéven is ismert növény azonban megadja a módját a kinyílásnak, az azt megelőző 12 órában orrfacsaró bűzt áraszt magából, hogy bevonzza a beporzáshoz szükséges rovarokat ám egyúttal távol tartsa a kártevőket.

Titánbuzogány

Sajnos, mint sok más növényt eredeti élőhelyén ezt a növényt is a kihalás veszélye fenyegeti, mivel az őserdő irtása következtében egyre kevesebb élőhely jut számára. Szumátrán a föld alatti gumóját élelmiszerként használják.