Melyik ablakba melyik növényt?

Melyik ablakba melyik növényt?

Kíváncsi vagy, milyen tájolást igényelnek a szobanövények? Ne várd meg, amíg ők mondják el... inkább nézd meg itt.

Amikor lakást, házat vásárolunk, akkor annak kiválasztásánál egyik fontos szempont a fekvése, elhelyezkedése is. Kevesen szeretik például azokat a házakat, melyek északra néznek, hiszen oda soha nem süt be a nap. Aki szereti a szobanövényeket, azok lakáson belüli elhelyezésénél azt is figyelembe kell venniük, hogy melyik növény, milyen helyen érzi jól magát.

ablak noveny 05

A helyiségek tájolása: melyik szobanövényt hová tegyük?

Tény, hogy amikor a lakásunkat kiválasztjuk, nem elsősorban a növények leendő közérzetét vesszük alapul. Elsősorban annak elhelyezkedését tekintjük (ez meghatározza, hogy budapesti vagy békéscsabai eladó lakásokat nézegetünk), illetve az állapotát, helyiségeit vetjük össze magunk és családunk igényeivel. Emellett az anyagi szempontok is sokszor behatárolják a lehetőségeinket. Aki szereti a növényeket, annak persze az egyes helyiségek elhelyezkedése, tájolása is felmerül döntő érvként, hiszen szívesebben vásárolunk olyan lakást, ahová szinte egész nap besüt a nap, világos, hatalmas ablakokkal rendelkezik, mint olyat, amelyiknek minden helyisége sötét és nyomasztó.

Nos, a növények is általában hasonlóan éreznek, mint mi. A legtöbb szobanövény a világos tereket kedveli, a tűző napfénytől védett, ugyanakkor fényes, ablak közeli helyeken érzik legjobban magukat, és csupán néhány olyan szobanövény van, amely a sötétebb, északi fekvésű ablakokban is jól érzi magát.

ablak noveny 06

A szobanövényeknek lételemük a fény, minél több van belőle, annál szebben fejlődnek a növényeink. Ugyanakkor a szobanövények eléggé jól alkalmazkodnak a kevés fényhez is, és képesek viszonylag jó állapotban átvészeli a téli, sötétebb hónapokat is. Törekednünk kell rá, hogy minden szobanövénynek megtaláljuk azt a helyet, amely számára optimális, vagyis azon a helyen megkapja azt a fénymennyiséget, amely kielégítő számára.

Déli fekvés

A legfontosabb a fény a virágzó növényeknek, ezeket nyáron kitehetjük a szabadba, erkélyre, teraszra is, és egy déli fekvésű ablakban is jól fogják érezni magukat. Ilyenek a begóniák, a nyíllevél, a fikuszok, a kroton, a bromélia, a gloxínia, a pálmafélék, az aszparágusz, a jukkafélék. Egyes fajtáknál ügyelnünk kell arra, hogy a nyári nap melege a déli órákban károsíthatja a leveleket, ezért ilyenkor árnyékolnunk szükséges!

ablak noveny 04

Kelet, nyugat

A keleti és nyugati ablakokat nem éri egész nap a fény, a keletieket a délelőtti órákban süti, míg a nyugati fekvésű ablakokon a déli óráktól estig áramlik be a fény. Ezeket a helyeket a legtöbb növény kedveli, kedvező fény- és hőmérsékletviszonyokat jelentenek számukra. Jól érzi itt magát a fokföldi ibolya, a szobahárs, vízifuxia, gloxínia, az összes orchideaféle, a citrusok, a leanderek, az azálea, begóniafélék.

Észak

Az északi fekvésű ablakok azok, ahová soha nem érkezik napfény, ám ez nem jelenti azt, hogy ezeket az ablakokat ne ékesíthetnénk szobanövényekkel. Ide azok a növények kerüljenek, amelyek kevesebb fénnyel is beérik. Ha a természetre gondolunk, akkor az erdők aljnövényzete tipikusan ilyen terület: a fény alig hatol le a fák levelei között, mégis van néhány faj, amely jól érzi magát a fák tövében is. A trópusi növények ilyenek, amelyek melegkedvelők, de a fény annyira nem lényeges számukra. Ide helyzhetjük tehát a zöldikét, a filodendront, a páfrányféléket, a sugáraráliát, de elviseli itt a fényviszonyokat a begónia, a flamingóvirág és a kankalin is.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR