Melyik burgonyát kell sütni, melyiket kell főzni?

Melyik burgonyát kell sütni, melyiket kell főzni?

Aki kíváncsi a megfejtésre, megtudhatja, hogy az egyes fajták és méretek, formák mire a legalkalmasabbak. Itt a hobbikert.hu krumpliábécéje.

Az újburgonya előnye, hogy friss, ropogós, még nem csúfítják el a csírakezdemények. Hátránya viszont, hogy gyorsan romlik, ezért nem érdemes betárolnunk belőle: erre a célra inkább a kései fajták alkalmasak.

Lila is van

Az újkrumpli jellegzetessége, hogy alacsony keményítőtartalma miatt számos hagyományos krumpliétel nem készíthető belőle (pl.: gombóc vagy tócsni), annál finomabb viszont köretként vagy a tavaszi zöldséglevesekbe főzve.

Már ebből is kiderült, hogy nem mindegy, hogy milyen ételhez milyen krumplit használunk. Az egyes fajták állományuk (keményítőtartalmuk) alapján három csoportba oszthatók. Nehezíti a helyzetet, hogy mindegyik csoportban találhatók sárga, vörös vagy rózsaszín héjú fajták. Szín alapján tehát nem tudunk egyértelműen a célunknak megfelelően választani; a krumpli fajtáját kell ismernünk ahhoz, hogy tudjuk, mire számíthatunk.

Vetőburgonya

Salátának való

A) Szilárd állományúak csoportjába azok a fajták tartoznak, amelyek főzés közben sem főnek szét, hanem feszesek maradnak, emiatt megfőve is jól darabolhatók. Ezekből készíthetők a legjobb krumplisaláták, hidegtálak, és a nem csak finom, hanem mutatós rakott krumpli is.

Krumplifajták: Somogyi sárga kifli, Cherie, Agata

Vegyesen felhasználható

B) Közepesen szilárd állományúak azok a fajták, melyek az előző csoportnál omlósabbak, mégsem főnek szét elkészítésük során. Ezek a legkedveltebb és a leggyakoribb krumplifajták.
Salátához, tócsnihoz, püréhez, levesnek, főzeléknek kitűnő.

Ide tartoznak: Rózsakrumpli, Lilaburgonya, Aladin, Amorosa, Balatoni rózsa, Boglárka, Desirée, Démon, Fabiola, Góliát, Hópehely, Impala, Katica, Kleopátra, Kondor, Kuroda, Laura, Lorett, Marabel, Pannónia, Rachel, Rebeka, Réka, Red Scarlet, Roco, Rosara, stb.

Pürének vagy rosejbninek való

C) A C típusba a lisztes burgonyák tartoznak, amelyekből a legpuhább pürék, tészták készíthetők. Ezenkívül süthetjük olajban hasábburgonyának vagy chipsnek, valamint sütőben, héjában sült krumplinak.

Lisztes fajták: Agria, Kuroda, Rioja (Százszorszép), Vénusz Gold, White Lady, stb.

Az egyes fajták íze és aromája közt is nagy különbségek lehetnek. A hazai fajták aromásabbak, viszont a betegségeknek, kórokozóknak kevésbé állnak ellen, mint a külföldön - elsősorban Hollandiában - nemesített, betegségekkel szemben rezisztens fajták.

Ha a vásárlásnál az eladó nem tud felvilágosítással szolgálni a krumpli fajtájáról, akkor sütéshez inkább sárgás színű krumplival érdemes próbálkozni, püréhez pedig inkább a pirosassal.

Államilag elismert burgonyafajták: http://www.obtt.hu/magyar-burgonya/csoportositas

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR