Miért nem hiányozhat a bőrlevél a kertedből?

Miért nem hiányozhat a bőrlevél a kertedből?

A haragoszöld, főleg méretes levelekből álló növény egész évben, még télen is meghatározó a kertben, rózsaszín virágai pedig már koratavasszal nyílnak. Hogyan neveld úgy, hogy a jég hátán is megéljen?

 

Ha épp a virágoskertedet tervezed, semmiképp ne feledkezz meg a bőrlevélről - tanácsolja az angol kertész honlapok jó része, márpedig a fejlett kertkultúrájukról híres britekre nyugodtan hallgathatunk. A Bergenia cordifolia (magyarul bőrlevél) méretes, viaszos levelei szíves vállúak, kerekdedek, örökzöldek, tehát az év nagy részében fényes zölden díszítenek, csak télen, fagyos időben váltanak vöröses-bronzos árnyalatúra.

Hó alatt is

Bogernyőben nyíló rózsaszín virágai már kora tavasszal megörvendeztetnek bennünket. A virág színárnyalata a halvány - szinte fehéres - rózsaszíntől a bordón keresztül a sötét liláig változhat. Az egyes virágok nyílása viszonylag rövid ideig (kb. egy hétig) tart, de mivel összetett virágzatba tömörülnek, a virágzás akár 1-2 hónapig is elhúzódhat. Egy tő kb. 30-60 centi magasra és 60-70 centi szélesre nő, ezért ideális talajtakaró. Sokoldalúan felhasználható sziklakertek örökzöld foltjaként, évelőágyak szegélyeként vagy akár dézsás növényként is.

Szépséges

A könnyen nevelhető növények közé tartozik, napon és árnyékban is megél, talajban nem válogatós (kedvence azért neki is van: a jó víztartó, tápdús talajon fejlődik a legszebben).

Hideg, szeles vidéken érdemes egy bokor szélárnyékába ültetni, az ugyanis nem csak a széltől, hanem a téli napégéstől is védelmet nyújt. Tavasszal vagy kora ősszel ültessük, négyzetméterenként 5-9 tővel számoljunk. 3-4 év alatt annyira besűrűsödhet, hogy a virágzási kedve is csökken, ezért érdemes szétültetni. A tőosztást közvetlenül az elvirágzás után, májusban végezzük. Jól mutat a meténg (Vinca minor, Vinca major) és az árnyékliliom (Hosta) társaságában.

Bőrlevél a tavaszi kertben

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?