Mi az, amit még februárban elvethetünk?

Mi az, amit még februárban elvethetünk?

Összegyűjtöttük a február végéig elvethető és ültethető kiskerti és szobai növényeket. Gyümölcsök és zöldségek, hideg- és melegágyban.

Az alábbiakban ahhoz próbálunk egy kis segítséget nyújtani, mit lehet és érdemes már februárban vetni, elültetni. A felsorolásukban szereplő virágok, gyümölcsök és zöldségek vetőmagjait, palántáit már most beszerezhetjük. Az elkövetkező hetekben pedig neki is állhatunk az elvetésüknek, nevelésüknek!

Virágok

Melegházban / zárt helyen

• Vessük el a lobélia magjait egy fűthető palántanevelőbe.
• Ha korai virágzást szeretnénk, már most vessük el az oroszlánszáj (tátika) és a terülő kékcsillag magjait.
• A begónia gumóit (homorú felükkel felfelé) nyirkos komposzttal töltött cserepekbe ültessük el, majd egészen vékonyan takarjuk be komposzttal. A cserepeket állítsuk világos, fagymentes helyre.
• A dália gumóit komposzttal töltött cserepekbe ültessük el, és állítsuk legalább 10 °C fokos helyre.
• Ha magról szeretnénk krizantémot nevelni, a mielőbbi virágzás érdekében már most vessük el a magokat melegházban.
• A korai virágzást biztosítandó, már most vessük el a muskátli magjait. A palántákat zárt térben neveljük.

mit vessunk februarban 02

Gyümölcsök, zöldségek

Melegházban / zárt helyen

• Ha a padlizsán magjait most elvetjük, nyáron már be is takaríthatjuk a termést.
• A cukorborsó magjait melegházban, hidegágyban vagy hűvös, zárt helyen vessük el.
• Neveljünk bazsalikomot az ablakpárkányon; számtalan olaszos ételt ízesíthetünk vele.
• A korai káposztafélék magjait fólia alá vessük el. Próbát tehetünk a kelbimbóval, nyári káposztával, valamint a karfiollal is.
• A zeller lassan növő zöldségféle – magjait fólia alá már most vessük el.
• Ha a zellert korán vetjük, mindenképpen olyan fajtát válasszunk, amely nem magzik fel.
• Ha uborkát és paradicsomot szeretnénk melegházban nevelni, a magjait már most, meleg környezetben / szobahőmérsékleten vessük el.
• A póréhagyma vegetációs időszaka meglehetősen hosszú, így már most vessük el a magjait fólia alá.
• Aki kedveli a vöröshagymát, magjait már most elvetheti.
• A paprika magjait már most elvethetjük, hogy a palánták nevelését ezután fűtött melegházban folytassuk. Figyelem, hogy a paprika igen melegigényes növény!
• Csíráztassunk újburgonyát a lakásban, egy erre alkalmas ablakpárkányon.

mit vessunk februarban 03

Hidegágyban / fólia alatt

• A céklamagokat elvethetjük fólia alá.
• A sárgarépa korai fajtáinak magjait már most elvethetjük fólia alá vagy melegházban.
• A fólia alatt nevelt cikóriát nyár elején már be is takaríthatjuk.
• A korai borsót nevelhetjük fólia alatt, így ez lesz az igény első zöldsége, amelyet betakaríthatunk.
• A retek gyorsan nő – magjait már most vessük el fólia alá vagy melegházban.
• Miért is ne termesszünk egy kis tépő- vagy fejes salátát, esetleg spenótot? A palántákat neveljük zárt térben vagy fólia alatt, hogy a vegetációs időszak végén ízletes és tápláló zöldfélékhez juthassunk.
• Az újhagyma magjait fólia alá, melegházban vagy hidegágyban vessük el. Ez esetben is válasszunk korai fajtát.

mit vessunk februarban 04

Közvetlen szabadföldi magvetés

• Ha a talaj nem fagyott, az ellenálló lóbabot máris elvethetjük a veteményesben.

mit vessunk februarban 05

Szabadföldi ültetés

• A málna és a szeder vesszőit már most elültethetjük, feltéve, hogy a talaj nem fagyott vagy átázott.
• A piros, fehér és fekete ribizli, valamint az egres szintén elültethető már most.
• Rebarbarát is ültethetünk, nem kell feltétlenül megvárnunk vele a tavaszt.
• Az epertöveket szintén elültethetjük a kert kiszemelt részébe. Cseréljük le a 3 évesnél idősebb töveket, mivel azok minden bizonnyal már jócskán kimerültek.