Mohó kertész 3 konyhakerti baklövése

Mohó kertész 3 konyhakerti baklövése

Aki sokat markol, keveset fog: ezt a mondást az otthon zöldséget termelők közül sokan már nagyon jól ismerik. Mi most szólunk előre!

A növények összezsúfolása

Lehet, hogy ebben a helyzetben fogjuk magunkat találni, ha túlságosan nagy, grandiózus kertet tervezünk. Okos dolog jól kihasználni a rendelkezésünkre álló teret, de ne feledjük: növényeink harcolni, versenyezni fognak egymással a tápanyagokért, vízért, területért. Egy még beültetlen kerti ágyás igen hívogató, de a kisméretű növények is épp eléggé ki fogják tölteni.

A megoldást a vetőmag csomagolásának a hátoldalán találjuk. A javasolt ültetési távolság azt mutatja, mi az ideális tőtávolság a fejlődő palánták között. Elterjedt gyakorlat több magot vetni, mint amennyi növényre aztán szükségünk lesz: a fiatal növénykék egy kis része ugyanis talán nem életképes, esetleg már ki sem csírázik.

De ha valamennyi kihajt és gyökeret ereszt, el kell végeznünk az egyelésüket (bármilyen fájdalmas is legyen ez az áldozathozatal), hogy elegendő helyet biztosítsunk a növényeknek a fejlődéshez, különben az összes elpusztulhat. Húzzuk ki a felesleges növényeket gyökerestől (óvatosan, hogy a megmaradók gyökérzete ne sérüljön), vagy vágjuk ki azokat.

zoldsegtermesztesi hibak 06

"Nemszeretem" zöldségek termesztése

Természetesen dicsérendő dolog, ha a rokonaink, kedves ismerőseink kedvéért is termesztünk kísérletképpen egy-két különleges konyhakerti növényt vagy zöldségfélét. A kert és a veteményes megtervezésekor azonban elsősorban a saját és közvetlen családtagjaink ízlésének és igényeinek próbáljunk megfelelni.

Egy konyhakert sok munkát igényel, és szó szerint munkának fogjuk érezni, ha csak azért dolgozunk, hogy a betakarított termést elajándékozzuk, mivel úgysem fogyasztanánk el azt.

Ha mégis termesztünk olyan haszonnövényeket, amelyeket nem kedvelünk, alakítsunk ki "csererendszert" a szomszéd kertészekkel: cseréljük el a termést olyasvalamire, amihez jobban fűlik a fogunk. És így talán még az is előfordulhat, hogy a szomszédunk olyan recepttel áll elő, ami végül megszeretteti velünk a "nemszeretem" zöldséget!

zoldsegtermesztesi hibak 07

Túlságosan gazdag termés

Az egyik biztos módja annak, hogy túlterheltnek érezzük magunkat, ha mindent egyszerre tervezünk elültetni. A végeredmény pedig az lesz, hogy túl sok termést kell egyszerre betakarítanunk. Ezzel pedig nem csak magunkat, de a hűtőnket és a kamrapolcokat is túlterheljük.

A helyes gyakorlat tehát az, ha a növényeket több ütemben ültetjük el. Ha így teszünk, a felszabadult időt az esetlegesen nehezebben fejlődő növényeink gondozásának szentelhetjük. Az eljárás másik fő haszna pedig, hogy sokkal kevesebb termés megy kárba.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR