Mű vagy valódi? Ezt mérlegeld pro és kontra a fenyőfaválasztásnál!

Mű vagy valódi? Ezt mérlegeld pro és kontra a fenyőfaválasztásnál!

Aki még nem döntött, annak következzen néhány szakértő gondolat.

karacsonyfa03

Vágott fenyő

1. A vágott fenyőket nem védett erdőkből vágják. Dániában olyan szántóföldeken nevelik, ahol amúgy gabona is lehetne - de az csak az év egyik felében "tisztítaná a levegőt" a fenyő meg 6-10 évig egyfolytában ott növöget.

2. Ha csökken a kereslet a vágott fenyők iránt, akkor ezeken a földeken majd valami mást fognak termelni (legalábbis reméljük, hogy termelni fognak rajta és nem építkeznek, vagy telepítenek valami ipari létesítményt).

3. A vágott fenyő karácsony után vidéken tűzifaként hasznosul, városi körülmények között komposztálásra kerül, nem terheli a környezetet.

4. Előállítása során a legnagyobb környezeti terhelést a telepítéssel kapcsolatos földmunka (szántás) jelenti, valamint a szükséges növényvédelmi munkálatok (nem mindig kell vegyszeres védelemre gondolni, akad közte sok mechanikai is, pl. gyomtalanítás), illetve a szállítás okoz még környezeti károkat (teherautók szén-dioxid kibocsájtása) -de ezt ugye bőven kompenzálja a 6-10 év nevelési idő alatt előállított oxigén.

5. És végül a piszkos anyagiak: mérettől és típustól függően 3000-20000 Ft között lehet fát vásárolni, a leginkább keresett méret a 150-170 cm-es, ezt minőségtől függően 5000-15000 Ft között lehet megvásárolni, vagy, akinek kertje van, felnevelheti magának (itt a palánta ár 100-500 Ft, plusz átlag 8 év nevelési idő).

6. Felállítása a lakásban kb. 10 percet vesz igénybe, eltakarítása 1 órát (de, ha valaki ügyesen egy szép textilt tesz alá, akkor a lehullott tűlevél 5 perc alatt összeszedhető).

7. A földlabdás vagy konténeres fenyőket csak pár szóban említenénk, mert a vége 90%-ban ugyanez, a legritkább esetben (nagy fegyelem mellett) lehet őket életben tartani karácsony után, áruk valamivel magasabb a vágott fenyőnél, a konténer és a szállítási költségek miatt.

8. Feltétlenül említsük meg, hogy a vágott fenyőnek van illata, ami semmi máshoz nem hasonlítható!

karacsonyfa13

Műanyag fenyő

1. Ipari termék, mely előállítása és szállítása során kizárólag terheli a környezetet, nem „ad” semmit vissza.

2. Ha emelkedik a kereslet, akkor a gyártó ország (Kína) további üzemeket hoz létre (amelyek egyébként a tűzijátékgyártó üzemekkel együtt elég sűrűn felrobbannak, kigyulladnak) és ezzel területeket von el a szántóföldi növénytermesztéstől.

3. Anyaga PVC, mely a nagy mennyiségben használtak közül a legkárosabb ismert műanyag. Gyártása, felhasználása és lebomlása során végig mérgező klórtartalmú anyagok, veszélyes hulladékok képződnek. A PVC elégetése miatt az utóbbi években tömegesen kerültek a környezetbe a dioxinok, amelyek a Földön ismert legveszélyesebb anyagok közé tartoznak. A PVC gyártása és felhasználása során keletkező anyagok a savas esők kialakuláshoz is hozzájárulnak.

4. Anyagiak: egy műfenyőt átlagosan 5-6 évig lehet használni, utána elkezd hullani, pláne, ha nem megfelelően volt tárolva. Ára 5000 Ft-60 000 Ft-ig - az 5000 Ft-os rendelkezik némi tűlevélutánzattal, az igazán szépek 30 000 Ft körül vannak normál áron (tehát nem akcióban). Összeszerelése (ha szépen szeretnénk elkészíteni) minimum 1 óra, de inkább 2 -ha nagyobb, sűrű fát vettünk, szétszedése-visszacsomagolása ugyanennyi, na és utána 1 évig tároljuk valahol. Tárolásnál porosodhat, ha lemossuk, rozsdásodik a fémszerkezet.

Mérlegeljük a fenti szempontokat, és utána el lehet dönteni, hogy mi a környezetbarát...

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR