Növényvédelem kertbarátoknak: 2017. április második fele

Növényvédelem kertbarátoknak: 2017. április második fele

Hogy vészelték át a még virágzásban avagy sziromhullás utáni állapotban lévő gyümölcsfák, a kiültetett palánták a néhol -5°C-os hideget?

Az esetek nagy részében ez majd később derül ki. Most segíthetik a növények regenerálódását, komplex lombtrágyák kijuttatásával.

Az algatörzseket, aminosavakat, humuszszármazékokat, gyógynövények kivonatát, stb. tartalmazó készítményeknél is stressztűrő képesség növelését emelik ki az engedélyokirataik. Ezekkel is próbálkozhatnak, reméljük miharabb megjelennek a kiskiszerelésű változataik is.

Egyre nagyobb gondot okoznak az atkák. A lisztharmatokhoz hasonlóan a meleg, szárazabb körülmények között is jól érzik magukat, szaporodnak. Az elmúlt évekre jellemző nyarak kánikulai hetei sem törik meg a fejlődésüket. A leglátványosabb tüneteket a gubacsatkák okozzák. A házikertekben szerencsére nem súlyos a kártételük, inkább ijesztő a fehér nemezréteggel bevont szőlő és diólevelek látványa illetve a bibircses kinövések miatt is kapok aggódó hívásokat. Már megjelentek a telepeik, a fotók a múlt héten készültek (dió nemezes gubacsatkájának és a szőlő gubacsatkájának a kártételét láthatják).

novenyvedelem 201704 10

Most még lehet védekezni. Szőlőben számos atkaölő engedélyezett, pl. Envidor 240 SC, Ortus 5 SC, Nissorun 10 WP, Flumite 200. A két utóbbi készítmény képes áthatolni a levéllemezen, állítólag még a gubacsokba is bejutnak. A Flumite 200 dióban is engedélyezett, július 31-ig lehet felhasználni.

Szőlőben sokkal nagyobb kárt okozhatnak a szabad szemmel nem látható levélatkák. Van olyan ültetvény ahol már kétszer is permeteztek ellenük, az idén. A megtámadott tőkék későn fakadnak, a gyenge hajtásokon kicsi, csökött, gyűrött levelek fejlődnek. A virágzat is elszáradhat. Aki rügypattanáskor kénes lemosását csinált, az lépéselőnyben van. Most a fenti készítmények közül válasszanak, apró cseppekkel és bőséges lémennyiséggel permetezzenek. A károsítása összetéveszthető pl. egyes vírusok vagy táphiányok tüneteivel is, a harmadik, júniusi fényképen valószínűleg a levélatka kárképét láthatják. (Mikroszkóppal lehet beazonosítani a kártevőt.)

novenyvedelem 201704 07

► A jövő hétre már melegebb napokat mondanak. A mostani csapadék kipárolgása elegendő lesz a gombás betegségek beindulásához. Az almatermésűek és a szőlő is a permetezendő növények sorába léphetnek.

► Lassan az összes alma és körtefajta elvirágzik. A sziromhullás utáni stádiumban, az intenzív hajtásnövekedés alatt az érzékeny fajtáknál a lisztharmat okozhatja a legnagyobb bajt. Ne engedjék be a lombfelületre a kórokozókat, mert innen terjednek át a gyümölcsökre. A csökött termés lehullik, de a leszüretelt, parás felületű almák tárolhatósága is rosszabb lesz.

A lisztharmat elleni alapvető hatóanyaggal, a kénnel, a kis gyümölcsök kb. zölddió nagyságáig, a viaszosodásig csak óvatosan bánjanak! Perzselhetik a növényeket. Ne lépjék túl az ajánlott dózisokat és inkább délután permetezzenek. A gyakori esők is sérthetik a viaszos felületet de a kontakt gombaölők különben is lemosódnak.

Most eljött a felszívódó (szisztemikus) szerek ideje. Ezeket a beszáradásuk után már nem mossa le az eső, viszont felhígulhatnak a gyorsan növekvő növény testében. Ezért ismételni kell a permetezést, 2-4 alkalommal, 8-10 napos fordulóval, az előírások szerint. Ezt nevezik szisztemikus blokknak. Ilyen a Score 250 EC, a Cyflamid, Difcor 250 EC, Difo 25 EC, Systhane Duplo ( még felhasználható) , a Topas 100 EC (és a változatai a Penco 100 EC és az Agria Penconazol) és a Nimród 25 EC is.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR