Télen is csodaszép kerti cserjék

Télen is csodaszép kerti cserjék

Még fagyban és hóban is díszítik a kertet, ha néhány alapigényüknek eleget teszünk.

Kertünk télen is gyönyörű díszletei. De nem ülhetünk a babérjainkon, hiszen még most is van teendőnk velük!

Magyal

A magyal zöld leveleivel és piros bogyóival a legkedveltebb téli díszcserjék közé tartozik. De kevésbé köztudott, hogy az örökzöld bokroknak mintás lombú, illetve sárga gyümölcsű változata is van. Élénk színeivel a magyal színesebbé teszi a szürke, téli napokat.

Fontos tudni, hogy a sárga-tarka levelű fajták nem tűrik úgy az árnyékot, mint a teljesen zöld lombúak. Ezért a színes fajtákat félárnyékba kell ültetni. Sőt a csipkéslevelű magyal lombfakadáskor sárga, később pedig világoszöld levélzete napsütötte helyen bontakozik ki a legszebben. Az új, sárga gyümölcsöt hozó ’Sunny Girl’   ugyancsak napos vagy félárnyékos helyet kíván.

A talajt illetően minden magyalnak hasonló az igénye: enyhén nedves, humuszban szegény földet kedvelik. A sárga-tarka lombú fajtát szélvédett helyre ültessük, és az ültetés után első télen ajánlott a téli védelmükről gondoskodni. Mindkét esetben, legyes sárga vagy piros termésű magyal, az ember számára mérgező, de a madaraknak finom tápláléka.

szep teli kerti cserjek 02

Cserjés bazsarózsa

A hóban gazdag teleken előfordulhat, hogy a cserjés bazsarózsa ágai nem bírják a hó súlyát, és letörik, ráadásul az ázsiai növény nagyon lassan nő. Megelőzésként a bokor ágait vastag zsinórral lazán kötözzük össze. A felálló ágakról a hó könnyen lecsúszik, és mivel az ágak kölcsönösen támasztják egymást, nagyobb hóterhet is képesek megtartani. Ha hosszabb időn keresztül havazik, akkor érdemes időközönként a havat lerázni a bokorról.

szep teli kerti cserjek 03

Higancseresznye

Fő virágzási időszaka a többi cseresznyéhez hasonlóan, március-áprilisban van, de az enyhe időjárás esetén már decemberben kibomlik a rügyek egy része.

Az 5 méter magasra és 4 méter szélesre megnövő cserjének különböző fajtái vannak: halvány rózsaszín, a kissé sötétebb árnyalatú, a fehér virágú, valamint a rózsaszín virágú, csüngő fajták.

A higancseresznyét a faiskolában bokorként vagy magas-törzsűként árusítják.

szep teli kerti cserjek 04
Wendy Cutler

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR