Törpetörténet: hogyan lettek kertlakók?

Törpetörténet: hogyan lettek kertlakók?

A kerti törpék legendás lények, melyek megosztják a kertésztársadalmat. Vajon miért és hogyan kerültek a bokrok alá?

A törpék évszázadok óta a nyugati kultúra részét képezik. A hagyomány, mely szerint törpék aprócska szobrait állítják fel az emberek a kertjükben, a 19. századig nyúlik vissza. Akkoriban úgy hitték, hogy a kertbe kihelyezett törpe szerencsét hoz a házra. Az azóta eltelt időben a kerti törpék emlékezetes történelmet írtak, amelyet a kezdeti közkedveltség után a vitatott, megosztott fogadtatás, majd átmeneti népszerűségvesztés követett, a legújabb időkben pedig a nagy visszatérés jellemzett.

kerti torpek 01

Legendás törpék

Európai legendák és mítoszok szerint a törpék hosszú, fehér szakállú, kis öregemberek, akik a föld alatt élnek. A törpék megjelennek a gyermekmesékben is, például a Grimm testvérek által írt történetekben. Németországban a törpéket gyakran hegyes végű, piros sipkát viselő bányászokként ábrázolták. Ezek a német tradíció szerinti törpék szolgáltatták az alapot a Hófehérke és a hét törpe című meséhez, amelyből 1933-ban Disney rajzfilmváltozat is született.

kerti torpek 02

A kerti törpék eredete

Úgy tartják, hogy az első kerti törpét egy kis német városkában, Gräfenrodában alkották. A 19. század végén a település kézművesei kis agyagfigurákat készítettek, amelyek állatokat és a népi kultúra szereplőit ábrázolták. Név szerint ismertek Philip Griebel és August Heissner, akik 1872 körül készítették el az első kerti törpéket, amelyeket akkoriban "der Gartenzwerg" néven említettek, és amelyek hamarosan Európa-szerte elterjedtek a kertekben. A német kerti törpék népszerűsége sok-sok évtizeden keresztül töretlen maradt.

kerti torpek 03

A kerti törpék népszerűségvesztése, majd reneszánsza

Az I. világháború 1914-es kitörésétől kezdve a II. világháború 1945-ben bekövetkezett végéig a kerti törpék németországi előállítása jelentősen visszaesett. Egészen az 1950-es évekig kellett várni ahhoz, hogy elérkezzen a kerti törpék reneszánsza, és újra megkezdődjön a kerámia kerti törpék gyártása.

Az 1960-as években megjelentek a világ más részein gyártott olcsó műanyag és gipsz változatok, amelyek versenyképes termékeknek bizonyultak. Ezeknek a kerti törpéknek a külsejét nagyban befolyásolta a törpék Disney-féle ábrázolása, amely a törpéket kedves, bohókás személyiséggel és egyedi tulajdonságokkal, jellemvonásokkal ruházta fel. Ezeknek a modern törpéknek szeretetreméltó, rokonszenves arcvonásaik vannak, és számos olyan közkedvelt tevékenység, foglalatosság közben ábrázolják azokat, mint például a kertészkedés, a horgászat vagy valamely hangszeren való játék.

kerti torpek 04

A kerti törpék napjainkban

Manapság a kerti törpék népszerűbbek, mint valaha. Vannak azonban vitatott esetek is. A Brit Királyi Kertészeti Társaság például kitiltotta a kerti törpéket a hivatalos kertészeti kiállításairól, arra hivatkozva, hogy a törpék elvonják a látogatók figyelmét a növényekről. A kerti törpék történelme azonban arra enged következtetni, hogy ezek a kedves kis figurák túlélik az ilyen jellegű mellőzéseket, és világszerte továbbra is szerencsét hoznak a kertészeknek.

kerti torpek 05

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR