Az ókori Rómában április 12-én a gabona istennőjét, Cerest, a termékenység és a mezőgazdaság védelmezőjét ünnepelték.
A Ceralia ünnepsorozat keretében hálát adtak a termésért, és bő aratásban reménykedtek. A régi rómaiak úgy hitték, hogy Ceres kegyét ki kell érdemelni a föld művelésével és az istennő tiszteletével. A szokás szerint április 15-én egy vemhes tehenet áldoztak fel, így esdekelve az állatok szaporaságáért és az általános bőségért.
A népi kalendáriumban: vetésmunkák kezdete
A népi megfigyelések is fontosnak tartották április 12-ét: Szent Gyula pápa névnapja a tavaszi kerti munkák egyik lélektani fordulópontja. A veteményezők ezt a napot az esztendő századik napjaként tartották számon (bár ez kissé pontatlan), és útmutatónak tekintették arra, hogy ideje hozzálátni a dinnye, burgonya és saláta vetéséhez.
A hagyomány szerint a dinnyevetés után az asszonyok pördültek egyet a kertben, hogy a szélesen szétterülő szoknyájuk redőzete olyan kerekre formázza a mozdulatot, amilyen szép nagy, édes dinnyét reméltek a nyári időszakban. Ez a kedves, tréfás gesztus egyfajta bőségvarázslásként is szolgált.
Időjárásjóslat: ellenkező negyven nap
A legidősebb falusi megfigyelők úgy tartották, hogy április 12. időjárása ellentétes lesz a következő negyven napéval. Tehát ha borús, szeles az idő, akkor napos, meleg időszak következik, ha viszont meleg és nyugodt, akkor felfrissülésre, csapadékra lehet számítani. Ez a fordított időjárásjóslás máig sok kertész emlékezetében él.
A veteményes ébredése
Április közepe már az az időszak, amikor a veteményes teljes lendülettel éled újra. A még kissé hűvös éjszakák ellenére a nappali felmelegedés lehetővé teszi a palántanevelést, korai vetést és a föld előkészítését a fő szezonra. A dinnye mellett saláta, burgonya, sárgarépa, petrezselyem és borsó is vethető.
A Ceresnek szentelt nap így a régi világ és a mai kertészkedő ember találkozási pontja: tisztelgés a termékenység istennője előtt, és egyben lendületes belépés a tavaszi veteményes szezonba.