Augusztus 19. furcsa helyen áll a naptárban. Még nyár van, a paradicsom piroslik, a paprika roskadozik, a kert tele van virággal és terméssel, közben azonban már minden a következő időszak felé mutat. Másnap Szent István ünnepe és az új kenyér kerül a középpontba, a föld pedig lassan átfordul abból az időből, amikor csak terem, abba, amikor a következő esztendőre is készül.
Nem véletlen, hogy a régi gazdálkodó ember számára ilyenkor különösen fontos lett a gabona, a mag és az, amit a termésből félre lehetett tenni. Augusztus 19. ezért a Kerti Kalendáriumban most a magról szól: arról, amelyből kenyerünk lett, és arról is, amelyből jövőre új növény nőhet.
Egy nappal az új kenyér előtt
Augusztusban hagyományosan az újonnan betakarított gabonából készült kenyér is az ünnepi időszak jelképe lett. Az aratás lezárása után az új búza már nem egyszerűen termény volt: liszt, majd kenyér formájában megérkezett az asztalra is.
Egy népies kalendáriumi gyűjtés augusztus 19-éhez egyenesen az új gabonából való kenyérsütést, az ünnepi készülődést és a szalmakoszorú készítését társítja. A napot vetésjelzőként is említi.
Mai szemmel talán különös, hogy ennyire fontos volt egyetlen kenyér megszületése. De ha belegondolunk, mögötte ott állt majdnem egy teljes esztendő: a vetés, a tél, a tavaszi növekedés, az időjárás, az érés, az aratás, a cséplés és az őrlés. A kenyér valójában egy egész mezőgazdasági év története volt megsütve.
A mag most a kertben is főszereplő
A veteményesben és a virágágyásokban augusztus második felére rengeteg növény eljut oda, ahová egész nyáron készült: magot érlel.
A körömvirág furcsa, görbe magjai megszáradnak, a bársonyvirág virágfejei barnulni kezdenek, a pillangóvirág hosszúkás magjai könnyen leválnak, a napraforgó tányérjában pedig napról napra teltebb szemek sorakoznak.
A kertész ilyenkor egy kicsit visszaváltozhat maggyűjtögető emberré.
Magfogásra lehetőleg erős, egészséges, szép tulajdonságú növényt válasszunk, és várjuk meg, amíg a mag megfelelően beérik. Száraz időben érdemes gyűjteni, majd a magokat még néhány napig jól szellőző helyen tovább szárítani.
És van egy apróság, amelyet augusztusban mindenki teljesen fölöslegesnek érez, januárban viszont aranyat ér:
írjuk rá, mi van a zacskóban.
A „piros virág, talán a terasz mellől” nem fajtameghatározás.
Nem minden magból lesz ugyanolyan növény
A magfogás egyik izgalmas része, hogy nem minden esetben kapjuk vissza pontosan ugyanazt a növényt, amelyről a magot szedtük.
A stabil, magról jól továbbörökíthető fajták esetében jó eséllyel felismerjük majd a következő generációt. Hibrideknél azonban a magoncok tulajdonságai eltérhetnek az anyanövénytől. Ez nem feltétlenül baj – csak jó tudni, hogy a következő évi meglepetés nem minden esetben a kertész hibája.
A virágoskertben pedig néha éppen ez teszi érdekessé az egészet. Egy saját magról kelt növény olyan színt vagy formát hozhat, amelyre egyáltalán nem számítottunk.
A veteményes egyszerre búcsúzik és újrakezd
Augusztus 19-én még bőven van mit szedni. Paradicsom, paprika, uborka, cukkini, bab, hagyma és sokféle gyümölcs kerülhet a kosárba, miközben egyes ágyások már felszabadulnak.
A nyár végi kert egyik legszebb ellentmondása éppen ez: az egyik sorban betakarítunk, a másikban már új életet indíthatunk.
Az időjárástól és a helyi adottságoktól függően még kerülhet a földbe több gyors fejlődésű levélzöldség és őszi szedésre szánt növény. A frissen vetett magoknál most különösen fontos a talaj nedvessége, mert a felső néhány centiméter a nyári melegben gyorsan kiszáradhat.
A mag ugyanis nem olvassa a vetőmagos tasakon, hogy neki most sürgősen ki kell kelnie. Ha száraz a föld, egyszerűen vár.
A kert egyik nagyasszonya ezen a napon született
-
augusztus 19-én született Ellen Ann Willmott, aki később Nagy-Britannia egyik legjelentősebb kertészeti alakjává vált. Olyan szenvedélyesen foglalkozott növényekkel, hogy családi birtokát, a Warley Place-t korának egyik nevezetes kertjévé alakította. Növénygyűjtő expedíciókat támogatott, növényeket nemesített, rózsákról írt könyvet és saját kertjét fényképezte.
1897-ben Gertrude Jekyll mellett ő volt az egyik első nő, aki megkapta a Royal Horticultural Society rangos Victoria Medal of Honour kitüntetését.
Nevét ma sok kertész egy különösen látványos növény miatt ismeri: az Eryngium giganteum 'Miss Willmott's Ghost', vagyis a Miss Willmott szelleme néven emlegetett iringó miatt.
A növényhez remek történet kapcsolódik. A legenda szerint Willmott magokat hordott a zsebében, és mások kertjében szétszórta őket, hogy később ezüstös „szellemek” bukkanjanak fel. A történet nagyon jól hangzik – annyira jól, hogy éppen ezért érdemes óvatosnak lenni vele. A modern kerttörténeti kutatás inkább legendának tekinti, mint biztosan dokumentált ténynek.
Ettől azonban a növény és Ellen Willmott története még nem lesz kevésbé érdekes.
Egy magyar tudós, aki a kultúrnövényeket kutatta
Pontosan 55 évvel Ellen Willmott után, 1913. augusztus 19-én született Mándy György magyar agrobotanikus és ökológus.
Mándy a hazai agrobotanika és kísérleti ökológia meghatározó kutatója lett, és jelentős szerepet játszott a kultúrnövények fajtaalaktani és rendszertani vizsgálatában. Munkássága során mintegy 550 publikáció és 24 egyetemi tankönyv fűződött a nevéhez.
Vagyis azon dolgozott tudományos alapossággal, amit a gazdák évezredeken át saját szemükkel és tapasztalatukkal végeztek: megfigyelték, hogy ugyanannak a termesztett növénynek mely változatai hogyan viselkednek, fejlődnek és alkalmazkodnak.
Ha ma paradicsomfajták között válogatunk, összehasonlítjuk két paprika termését, vagy félretesszük a legjobbnak tartott növény magját, valójában ugyanannak az emberi kíváncsiságnak egy kerti változatát gyakoroljuk.
Ellen Willmott kertje és Mándy György laboratóriuma között nincs akkora távolság
Az egyik oldalon ott áll egy szenvedélyes kertész, aki növényeket gyűjtött, nevelt és kertté komponált. A másikon egy tudós, aki kultúrnövényeket vizsgált és rendszerezett.
Közöttük pedig ott van a mi kertünk.
Mert a kertész is állandóan kísérletezik. Megnézi, hol érzi jobban magát a paradicsom. Megjegyzi, melyik bab adott sok termést. Rájön, hogy az egyik virág saját magától minden évben visszatér, a másikat pedig hiába dédelgeti.
A kert valójában apró, sáros cipős kutatóhely.
Most már a reggelek és esték is mást mesélnek
Augusztus 19-én még nagyon is tud forró lenni a délután, de az év már fordul. A nappalok június vége óta rövidülnek, és augusztus második felében ezt egyre könnyebb észrevenni.
A reggelek lassabban melegszenek, az esti fény hamarabb lesz aranyszínű, és harmatosabb hajnalokon már megjelenhet az ősz előérzete.
A növények ezt jóval pontosabban érzékelik, mint mi. Sok faj fejlődését nemcsak a hőmérséklet, hanem a nappalok hosszának változása is befolyásolja. Ami nekünk annyi, hogy „mintha már korábban sötétedne”, az a növény számára fontos biológiai jelzés.
És ha este még kint maradunk…
A Perseidák ugyan már túl vannak augusztus közepi maximumukon, de augusztus 19. körül még nem ér teljesen véget a műsor: a meteorraj aktivitása a hónap későbbi részében is folytatódik.
Egy sötétebb vidéki kertből ezért egy kis szerencsével még elcsíphetünk egy-egy hullócsillagot.
Ehhez pedig sem kapa, sem metszőolló nem kell.
Csak egy szék.
Mit vigyünk magunkkal augusztus 19-ből?
Egy marék magot.
Nem feltétlenül szó szerint, bár annak sincs semmi akadálya. Hanem azt a gondolatot, amely végigkíséri ezt a napot.
Az idei gabona már kenyérré válik. A kert növényei magot érlelnek. A felszabaduló ágyásba új mag kerülhet. Ellen Willmott kerteket épített növényekből, Mándy György pedig a kultúrnövények változatosságát kutatta.
Augusztus 19. ezért a Kerti Kalendáriumban a folytonosság napja: amikor az idei termésben már benne van a következő kert ígérete.