Augusztus 25-én még bőségesen van mit hazavinni a kertből. Piroslik a paradicsom, érik a paprika, szedhető a szilva, egyre csábítóbb a szőlő, a kosár pedig feltűnően gyorsan megtelik. Mégis ez már az évnek az a különös időszaka, amikor a kertész egyik kezével szüretel, a másikkal pedig lassan a következő évadot készíti elő.
Tegnap még Őszkezdő Bertalant emlegette a régi kalendárium. Ma Lajos napja van, és a nyárutó kertjében már mindenütt ott vannak a fordulat jelei. Magok száradnak a virágfejekben, egyre több ágyás ürül ki, hosszabbak az éjszakák, a reggeli harmat lassabban tűnik el, és a föld is megmutatja, mit bírt az idei nyáron.
Augusztus 25-éhez pedig különösen jól illik, hogy éppen ezen a napon született Mitterpacher Lajos, a magyar agrártudomány egyik úttörője. Olyan ember, aki több mint kétszáz évvel ezelőtt már arról tanított, hogyan kellene okosabban bánni a földdel, a növényekkel és a terméssel.
Lajos napja a nyárutóban
Augusztus 25. a magyar naptárban hagyományosan Lajos napja. Nem tartozik a paraszti év olyan nagy jeles napjai közé, mint Szent György, Medárd vagy Szent Mihály, de helye annál beszédesebb: közvetlenül az őszkezdőként számon tartott Bertalan után következik.
Egy népies kalendáriumi gyűjtés augusztus 25-ét egyenesen betakarító napként említi. Ez jól illik ahhoz, amit a kert ma is mutat. A termés egy része már a kamrába, befőttesüvegbe vagy fagyasztóba kerül, miközben a növények közül egyre több fejezi be az idei feladatát.
A régi gazdálkodó ember számára a betakarítás azonban sosem egyszerűen azt jelentette, hogy „leszedjük, ami megérett”. Közben már azt is nézni kellett, miből marad vetőmag, hogyan kerül vissza tápanyag a földbe, mit vetnek majd az üres területre, és hogyan lehet a termést hosszú hónapokra megőrizni.
Vagyis pontosan azt csinálta, amit a jó kertész ma is:
nemcsak az idei kertet nézte, hanem a következőt is.
Ezen a napon született a magyar agrártudomány egyik úttörője
-
augusztus 25-én, a baranyai Bellyén született Mitterpacher Lajos, jezsuita tanár, természettudós és agrártudós.
1777-ben, amikor a nagyszombati egyetemet Budára helyezték, az akkor létrehozott mezőgazdasági tanszék első tanára lett. Ezzel a mezőgazdaságtan első magyarországi egyetemi professzoraként tartjuk számon.
Ez ma talán száraz egyetemtörténeti adatnak tűnik, pedig valójában óriási változást jelentett. A földművelés addig elsősorban nemzedékről nemzedékre örökített gyakorlati tudás volt. Mitterpacher korában viszont egyre erősebben megjelent az igény arra, hogy a gazdálkodást is rendszerezzék, vizsgálják és tanítsák.
Magyarán:
a „nagyapám is így csinálta” mellé lassan odakerült a kérdés:
„de miért így csináljuk?”
A kertészet is ott volt a tananyagban
Mitterpacher fő műve, az Elementa rei rusticae a mezőgazdaság rendszerét foglalta össze. Nem pusztán szántóföldi gazdálkodásról írt: foglalkozott talajműveléssel, növénytermesztéssel, szőlészettel, kertészettel és állattenyésztéssel is.
Ez különösen érdekes mai kertészszemmel. A növénytermesztés problémái ugyanis sok tekintetben nem változtak meg annyira, mint gondolnánk.
Milyen a föld?
Mit vessünk bele?
Mi kövesse az előző növényt?
Hogyan őrizzük meg a termőképességét?
Melyik növénynek milyen hely való?
Mikor szedjük le a termést?
A szerszámok és a tudomány rengeteget fejlődtek, de a föld továbbra sem működik úgy, mint egy polc, amelyről levesszük a termést, aztán jövőre automatikusan újratöltődik.
Az ugar helyett jöjjön a változatosság
Mitterpacher a korszerűbb, terményváltó gazdálkodás híve volt. A hosszú ideig alkalmazott ugaros rendszer helyett azt a szemléletet képviselte, hogy a különböző növények tudatos váltásával jobban kihasználható a föld.
A mai kiskertben ezt vetésforgóként vagy növényváltásként ismerjük.
Az alapgondolat egyszerű: nem feltétlenül szerencsés évről évre ugyanarra a helyre ugyanazt vagy ugyanabba a növénycsaládba tartozó növényeket ültetni. Az egymást követő kultúrák eltérően használják a talaj tápanyagait, és a váltással egyes talajból fertőző betegségek vagy kártevők felszaporodásának esélyét is mérsékelhetjük.
A veteményes tehát nem társasjáték, ahol a paradicsomnak örökre kijelölt mezője van.
Néha költöznie kell.
Augusztus végén már látszik, mit érdemes jövőre máshová tenni
Éppen ezért augusztus 25. kitűnő időpont arra, hogy ne csak szedjük a termést, hanem tanuljunk is az idei kertből.
Melyik paradicsomtő volt feltűnően egészséges?
Hol jelentkeztek először betegségek?
Melyik ágyás száradt ki állandóan?
Hol nőtt túl sűrűre minden?
Melyik növény került túl nagy árnyékba?
Hol volt igazán szép a termés?
Most még pontosan emlékszünk rá. Februárban, amikor papíron tervezzük a következő veteményest, már hajlamosak vagyunk arra emlékezni, hogy „tavaly egész jó volt”.
Érdemes tehát néhány fényképet készíteni vagy egyszerű kerti jegyzetet írni.
A következő szezon egyik legjobb vetési terve az idei kert hibajegyzékéből születhet.
Ami lekerül az ágyásból, annak nem kell üres földet hagynia
Augusztus végére a veteményes több részén is felszabadulhat a hely. Elfogyott valamelyik korai zöldség, felszedtük a hagymát, véget ért egy bab vagy más rövidebb kultúra.
A legegyszerűbb megoldás az lenne, hogy a föld tavaszig üresen marad.
De nem feltétlenül ez a legjobb.
Az időjárástól, fekvéstől és választott fajtától függően még vethetünk például retket, rukkolát, spenótot, egyes salátákat vagy más rövid tenyészidejű levélzöldségeket. Ha pedig már nem szeretnénk újabb ehető növényt termeszteni, egyes helyeken zöldtrágyanövények vetésében is gondolkodhatunk.
A talaj ugyanis nem egyszerűen hely, ahová növényeket teszünk.
Élő rendszer.
A takaratlan földdel a természetnek is vannak tervei
Ha egy ágyást teljesen üresen hagyunk, a természet rendszerint nem érzi szükségét annak, hogy tiszteletben tartsa kertészeti elképzelésünket.
Megjelennek a spontán növények.
Mi gyomnak hívjuk őket, a talaj szempontjából viszont valami egészen logikus történik: a fedetlen felszínt növényzet próbálja elfoglalni.
A csupasz földet könnyebben szárítja a nap és a szél, nagy esőben pedig a talajszerkezet is károsodhat. Ezért az üres ágyások takarása szerves mulccsal vagy megfelelő növényzettel sok esetben hasznos lehet.
Mitterpacher korában még nem ugyanazzal az ökológiai szókinccsel beszéltek erről.
A jó gazda azonban akkor is tudta:
a földet nem elég használni.
Gondozni is kell.
Az idei növényből jövő évi vetőmag lesz
Augusztus 25-én a kert egyik legfontosabb termése sokszor nem a kosárba kerül.
Hanem egy papírzacskóba.
Most érnek a körömvirág, a bársonyvirág, a pillangóvirág, a napraforgó és számos más növény magjai. Aki szeretné saját magról újrakezdeni őket, egészséges és számára értékes növényeket válasszon.
A magokat lehetőleg száraz időben gyűjtsük, hagyjuk megfelelően megszáradni, és csak ezután tegyük el.
A zacskóra pedig írjuk rá legalább a növény nevét és az évet.
Ez nem fölösleges pedantéria.
Január végére a kertész összes gondosan elrakott barna magja hajlamos ugyanolyan barna magnak látszani.
A paradicsomnál a magfogás már érdekesebb kérdés
Saját paradicsomból is foghatunk magot, de érdemes tudni, milyen fajtáról van szó. Stabil, szabad beporzású fajtáknál nagyobb eséllyel kapunk az anyanövényhez hasonló utódokat. F1 hibridek magjaiból viszont a következő nemzedék tulajdonságai már erősen eltérhetnek.
Ez nem feltétlenül jelent rossz növényt.
Csak meglepetést.
Ha tehát jövő tavasszal a gondosan félretett paradicsommagból egészen más növény nő, nem biztos, hogy titokban valaki kicserélte a boríték tartalmát.
A genetika egyszerűen beleszólt a kerttervbe.
A termés most nemcsak érik, hanem romolhat is
A nyárutó bőségének van kevésbé romantikus oldala. A szilva, alma, körte, paradicsom és más termések között ilyenkor egyre több túlérett, sérült vagy rothadó példány jelenhet meg.
Ezeket érdemes rendszeresen összeszedni. A beteg, rothadó gyümölcsök fán vagy a fa alatt hagyása több kórokozó fennmaradásának is kedvezhet.
A „majd a természet elintézi” kertészeti módszer valóban működik.
Csak nem feltétlenül úgy, ahogyan szeretnénk.
A jó betakarítás tehát nem ér véget az egészséges termések kosárba rakásával. A beteg és sérült részek eltávolítása ugyanúgy hozzátartozik.
Lajos napján a szőlőt is egyre többször nézegetjük
Bertalan után már egyre erősebben közeledik a szüreti időszak. A korai szőlőfajták közül több már érik, mások még gyűjtik a cukrot, és az időjárás továbbra is sokat számít.
A szőlőszem színe önmagában nem minden. Az íz, a cukortartalom, a savak változása és a fajta saját érési ideje együtt határozza meg, mikor jutott el valóban a megfelelő állapotba.
A házikertben persze létezik egy ősi vizsgálati módszer:
leszedünk egy szemet.
Majd még egyet, mert az első mérés nem biztos, hogy reprezentatív volt.
Ezután a fürt másik oldaláról is szükséges lehet kontrollminta.
A tudományosság fontos.
A nyár végi kertet már nem ugyanúgy öntözzük, mint júliusban
A nappalok rövidülnek, az éjszakák hosszabbodnak, és a hajnali pára vagy harmat tovább maradhat a növényeken. Közben továbbra is előfordulhatnak meleg, száraz napok, vagyis az öntözésről még nem mondhatunk le.
Viszont érdemes jobban figyelni az időzítésre.
Ha lehet, a talajt öntözzük, ne a lombot, és olyan időpontot válasszunk, hogy a növények levele ne maradjon fölöslegesen hosszú ideig nedves. A sűrű paradicsom- és uborkaállományban augusztus végén a jó légjárás is egyre fontosabb.
A kert most már egyszerre tud kiszáradni és bepállani.
Ez az évszak egyik kevésbé elegáns trükkje.
A komposztban most megsokszorozódik a kert
A betakarítás és az ágyások tisztítása miatt augusztus végén rengeteg növényi anyag keletkezik. Egészséges levelek, levágott hajtások, elöregedett növényi részek és konyhai zöldhulladék kerülhet a komposztba.
A komposztálás valójában szépen folytatja azt a gondolatot, amely Mitterpacher gazdálkodási szemléletében is központi volt: a föld termőképességével hosszú távon kell gazdálkodni.
Amit most kivettünk a kertből, annak egy része lebomolva újra visszakerülhet.
A kertben tehát a „hulladék” szó sokszor csak azt jelenti:
még nem készült el.
A beteg növényi részekkel azonban legyünk óvatosak; nem minden fertőzött anyag való a házi komposztra.
Mitterpacher még növényeket is gyűjtött
Mitterpacher nemcsak mezőgazdasági tanár volt, hanem természettudós is. Piller Mátyással együtt 1782-ben Szlavónia és a dél-dunántúli területek természeti értékeit kutatta, növényeket gyűjtött és megfigyeléseket rögzített.
Különösen érdekes részlet, hogy korabeli feljegyzéseikben egy nagyon száraz nyár hatására olyan növények korábbi virágzását is észrevették, amelyek máskor később virágoztak.
Vagyis több mint kétszáz éve ugyanazt tették, amit ma a természetet figyelő kertész:
észrevették, hogy az időjárás belenyúl a növények naptárába.
Augusztus 25-én ez különösen ismerős gondolat.
A kertész is kísérletező ember
A mezőgazdaság tudománnyá válása nem azt jelentette, hogy a gazdálkodói tapasztalat hirtelen értéktelenné vált. Inkább azt, hogy a megfigyelést rendszerezni kezdték: összehasonlítani, leírni és továbbadni.
A mai hobbikertész valójában ugyanezt csinálja kicsiben.
Az egyik paradicsomfajtát naposabb helyre teszi, a másikat félárnyékba. Kipróbál egy új mulcsot. Másképp öntöz két ágyást. Figyeli, melyik paprika hoz több termést. Jövőre pedig módosít.
Ez már majdnem kísérlet.
Legfeljebb tudományos publikáció helyett a szomszéd kapja meg az eredményt:
„Na, ezt ide többet nem ültetem.”
A régi tudás és az új tudomány nem ellenségek
Mitterpacher története azért is érdekes, mert éppen egy nagy átmenet idején élt. A hagyományos paraszti gazdálkodás tapasztalatai mellé egyre inkább odakerült a rendszerezett természettudományos gondolkodás.
A két világ azonban nem feltétlenül állt egymással szemben.
A régi gazda pontosan tudhatta, hogy az egyik földdarab jobb búzát ad, mint a másik. A tudomány pedig megpróbálta megérteni, miért.
A gazda látta, hogy bizonyos növények után más a következő termés. A mezőgazdaságtan ebből szabályokat próbált alkotni.
Az egyik tapasztalatot gyűjtött.
A másik rendszerezte.
A jó kertész ma mindkettőt használja.
Augusztus 25. üzenete a kertésznek
Lajos napján menjünk végig a veteményesen egy kicsit más szemmel. Ne csak azt nézzük, mit lehet még leszedni, hanem azt is, mit tanított nekünk az idei szezon.
Melyik növény maradjon jövőre is?
Melyik kerüljön más helyre?
Melyik ágyásnak kellene több szerves anyag?
Hol legyen növényváltás?
Miből fogjunk magot?
Mit vessünk még el?
És mit hagyjunk inkább pihenni vagy takarjunk be őszre?
Augusztus 25. egyszerre betakarító és előkészítő nap. A paradicsom még a kosárba kerül, a mag már a következő tavaszt várja, az üres ágyás pedig lassan új szerepet kap.
Mitterpacher Lajos több mint kétszáz éve azon dolgozott, hogy a gazdálkodás ne csak megszokásokból, hanem megfigyelésből és tudásból is épüljön.
A mai kertésznek ehhez nincs szüksége egyetemi katedrára.
Elég egy kert, egy kis kíváncsiság – és néha egy füzet, amelybe még azelőtt felírjuk az idei tanulságokat, hogy tavaszra valamennyit megszépítené az emlékezet.
Mert augusztus 25-én már nemcsak azt szedjük le, amit idén termett a kert. Azt is eldöntjük, mit tanulunk belőle jövőre.