Február eleje a Kalendáriumban már nem egészen a télről szól. A napok hosszabbodnak, a fény másképp ül meg a kertben, és bár a hideg még könnyen visszatérhet, egyre több jel utal arra, hogy az év fordulópontjához érkeztünk. Február 6-a, Dorottya napja éppen ezt a bizonytalan, mégis reményteli átmenetet jelképezi.
A népi regulák szerint Dorottya napja a vigasságé és az időjárás megfigyeléséé. A jól ismert mondás – „Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja” – arra utal, hogy a hideg még fokozódhat, de ugyanígy megindulhat az enyhülés is. Ha Dorottya nem hozza meg a felmelegedést, akkor majd Julianna napja tesz róla. A tél tehát még próbálkozik, de már nem uralkodik feltétel nélkül.
Enyhülés jelei, tavaszi várakozás
Sok helyen Dorottya napjához kötötték az első biztos jeleit annak, hogy a tavasz nincs messze. A sárosi Szlankahermány (Hermanovce) szlovák lakói szerint például az ezen a napon mosott ruha már megszárad a kerítésen. Ez nemcsak praktikus megfigyelés volt, hanem szimbolikus üzenet is: a levegő enyhül, a nap ereje nő, a tél lassan enged.
A kertben ez az időszak még nem a munkáról szól, hanem az előkészületről. A tapasztalt kertész ilyenkor már figyeli a talaj állapotát, a rügyeket, a madarak mozgását. Dorottya napja inkább ígéret, mint cselekvés – annak felismerése, hogy a természet hamarosan új ritmusra vált.
Dorottya legendája – virág februárban
Dorottya, latin nevén Dorothea legendája több korábbi szent történetéből építkezik. A hagyomány szerint Kappadókiában született, Dorus és Thea leányaként. Amikor a helyi uralkodó beleszeretett, Dorottya – Szent Ágneshez és Szent Ágotához hasonlóan – visszautasította, mondván, hogy Krisztus jegyese. Hitéért súlyos kínzások érték: forró ónnal teli kádba vetették, börtönbe zárták, majd vasgerebennel és fáklyákkal gyötörték.
A legenda szerint Dorottya mindezt sértetlenül viselte, sőt a börtönben angyalok táplálták, amitől még szebb lett, mint valaha. Amikor bírája gúnyosan azt kérte tőle, hogy égi jegyesétől küldessen neki rózsát és almát, Dorottya halála után valóban megjelent egy égi küldönc, aki virágokkal és gyümölcsökkel teli kosarat adott át. A csoda láttán a bíró megtért, dicsérve Dorottya Istenét, aki februárban rózsát és almát küldött neki.
A kertészek és virágárusok védőszentje
Ez a februári rózsacsoda tette Dorottyát a kertészek és virágárusok védőszentjévé. A hozzá imádkozók „Tavaszi Rózsaként” emlegették, attribútuma pedig a virágokkal és gyümölcsökkel teli kosár lett. Nevének napján sok helyen virágot és almát szenteltek a templomokban – részben a Balázs-napi szokások mintájára.
A februári virágzás csodája főként az európai ember képzeletét ragadta meg. Dorottya szűkebb hazájában, a mediterrán térségben a februári rózsanyílás nem számított különlegességnek. A legenda mégis mélyen összekapcsolta Dorottya alakját a reménnyel: azzal az ígérettel, hogy a tél közepén is megszülethet az új élet jele.
A nap üzenete
Dorottya napja a Kalendáriumban az átmenet ünnepe. Arra emlékeztet, hogy a kertben és az életben sem minden változás hirtelen történik. A hideg még visszatérhet, de a fény már erősebb, a természet már készül. Február 6. ezért nem a sietségről, hanem a várakozásról szól – arról a türelemről, amely nélkül nincs igazi tavasz.