Január 27. kilóg a január végi napok sorából. Míg az előző napok a fordulatról, a kitartásról és a természet próbáiról szóltak, ez a dátum megállít. Nem az időjárás miatt, nem a termés okán, hanem azért, mert emlékezni kell.
Ez a nap a Kalendáriumban nem a jövőt fürkészi, hanem a múlt felé fordítja a tekintetet – és azon keresztül tesz fel kérdéseket a jelennek. Ahogyan a kertben sem lehet új ágyást tervezni anélkül, hogy tudnánk, mi volt ott korábban, úgy az év rendjében is vannak napok, amikor előbb vissza kell nézni.
Merici Szent Angéla – az odafigyelés és a gondoskodás hagyománya
Január 27. Merici Szent Angéla ünnepe a katolikus egyházban. A 15–16. század fordulóján élt itáliai nő nem szerzetesi elvonulásban, hanem a mindennapi életben látta a szolgálat útját. Az általa alapított közösség a nevelést, az elesettek segítését és a felelősségteljes jelenlétet tekintette feladatának.
Angéla gondolkodása nem a nagy tettekről szólt, hanem arról, hogy az ember felismeri-e, mikor van szükség rá. Ez a fajta csendes felelősség ritkán látványos, mégis tartós nyomot hagy.
Szent Száva napja – közösség és emlékezet
Szerbiában január 27. Szent Száva ünnepe, Savindan. Szent Száva a szerb kultúra és egyházi élet meghatározó alakja, aki a közösség megszervezésében, az oktatásban és a szellemi rend kialakításában játszott kulcsszerepet.
Ezen a napon az ünnep nem egyetlen eseményhez kötődik, hanem a közösségi emlékezethez. Ahhoz, hogy egy nép tudja, honnan jön, és mit tart fontosnak továbbadni.
A holokauszt nemzetközi emléknapja – amikor a csend kötelező
Január 27. 2005 óta a holokauszt nemzetközi emléknapja. Az ENSZ közgyűlése ezen a napon nyilvánította az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának évfordulóját a holokauszt mintegy hatmillió áldozatának emléknapjává.
Ez az emlékezés nem hagyomány, nem népi regula, és nem értelmezhető a termés vagy az időjárás nyelvén. Ez a nap nem enged feledést. Arra emlékeztet, hová vezet, ha az ember elveszíti a másik ember iránti felelősségét.
Ennek a napnak Magyarországon személyes arca is van. Bálint gazdát, Bálint Györgyöt és családját deportálták, a lágerekből csak ő tért vissza. A veszteség nem lett történelmi adat számára: életének része maradt. Későbbi munkásságában – a kerthez, a földhöz és az élet folytonosságához való ragaszkodásban – ott volt ez a tapasztalat is: hogy amit egyszer elvettek, azt csak gondoskodással lehet újra felépíteni.
Kalendáriumi jelentés – amikor a kert is emlékezik
Január 27. a Kalendáriumban nem tanácsot ad, és nem jósol. Ez a nap arra való, hogy megálljunk, és felismerjük: az emlékezés is része az év rendjének.
A természet ilyenkor még téli nyugalomban van. A kert hallgat, a föld pihen, de nem üresen: rétegek, lenyomatok, korábbi évek nyomai alatt. A kertész tudja, hogy amit eltemettünk, amit kivágtunk, amit elhanyagoltunk, annak mind nyoma marad.
Ebben a csendben az ember dolga nem a tervezés, hanem az emlékezés. Ugyanúgy, ahogy a talaj emlékszik a fagyra, az aszályra vagy a gondoskodásra, a közösségek is magukban hordozzák a múlt következményeit. A jövő csak akkor épülhet, ha ezekkel szembe merünk nézni.
Amikor a föld sem felejt
Január 27. nem kér döntést. Nem ígér változást. Csak azt kéri: emlékezzünk, és ne fordítsuk el a tekintetünket.