Június 12. a Kerti Kalendáriumban Villő napja. Ez a név már önmagában is úgy hangzik, mintha friss hajtás, vízparti fűzfa, zöld ág és tavaszi ének rejtőzne benne. Pedig június 12. már nem a tavasz eleje, hanem a nyár küszöbe: a kert ilyenkor teljes lendületben van, a fák lombja sűrű, a veteményes erősödik, a gyümölcsök híznak, a zöld már nem ígéret, hanem valóság.
Fontos azonban pontosan mondani: június 12. Villő névnapja, de maga a villőzés nem június 12-i szokás volt. A villőzés virágvasárnapi tavaszköszöntő népszokásként élt, főként a kiszehajtáshoz kapcsolódva. A névnap mégis jó alkalom arra, hogy a Kerti Kalendárium elővegye ezt a különös, zöldágas emléket.
Mintha a tavasz fűzfaága nyár elején még egyszer bekopogna a kertkapun, és megkérdezné: mit kezdtünk azzal a zöldüléssel, amelyet tavasszal olyan nagyon vártunk?
Villő nem egyszerűen név, hanem zöldágas emlék
Villő neve nem úgy cseng, mint egy mindennapi naptári név. Benne van a friss ág, a fűz hajlékonysága, a házról házra vitt jókívánság, a tojás mint életjelkép, és az a régi hit, hogy a tavaszt nemcsak várni kell, hanem be is kell hívni a faluba.
A villőzés során a lányok feldíszített zöld ággal, gyakran fűzfaággal jártak házról házra. Énekeltek, jókívánságokat mondtak, a háziak pedig tojással vagy más ajándékkal viszonozták a látogatást. A gazdaasszonyok sok helyen ágacskát is törtek a villőről, mert szerencsét, termékenységet, jó növekedést reméltek tőle.
A zöld ág nem puszta dísz volt. Üzenet volt. Azt hirdette, hogy vége a télnek, megmozdult a természet, visszatért az élet, és most már az embernek is dolga van vele: beengedni, fogadni, gondozni, továbbvinni.
Kisze ki, villő be
A villőzés gyakran a kiszehajtás után következett. A kisze a telet, betegséget, böjtöt, bajt, rosszat jelképező szalmabáb volt, amelyet menyecskeruhába öltöztettek, végigvittek a falun, majd vízbe dobtak vagy elégettek. A közösség így jelképesen kivitte magából azt, amitől szabadulni akart.
Ezután jött a villő: a zöld ág, az új élet, a szerencse és a termékenység jelképe.
A kisze kivitte a faluból, amitől féltek. A villő behozta, amit reméltek.
Ez a kettősség nagyon szép. Előbb el kell engedni a régit, a rosszat, a hideget, a betegséget, a terméketlenséget. Aztán be lehet hívni a zöldülést, a virágzást, a növekedést, a jó termést.
A kert is így működik. A száraz tavalyi szárakat el kell hordani, a fagyott, beteg, elhalt részeket ki kell venni, a talajt elő kell készíteni. Csak utána jöhet az új vetés, az új hajtás, az új remény.
A fűzfaág, amely szerencsét vitt
A villő gyakran fűzfaág volt, és ez kertészeti szemmel is nagyon találó. A fűz korán mozdul, gyorsan zöldül, hajlékony, könnyen díszíthető, és erősen kötődik a vízhez, nedvességhez, patakparthoz, árokhoz, láposabb tájakhoz.
A fűzfaág nem merev, nem szúrós, nem rideg. Hajlik, él, könnyen újul. Egy friss fűzvesszőben ott van a tavasz egész ígérete: a nedvkeringés, a rügy, a rugalmasság, a víz közelsége, a zöld élet gyors visszatérése.
Nem véletlen, hogy zöldágas szokásban ilyen jól működött. Aki fűzfaágat vitt a házhoz, nem egyszerűen növényi díszt vitt. Azt üzente: legyen itt is élet, legyen termés, legyen szerencse, legyen folytatás.
Június 12-én már nem virágvasárnapi fűzággal járjuk a falut, de a kertben ott látjuk, mire képes a zöld erő, ha vizet, fényt és helyet kap.
Tojás, ágacska, jókívánság
A villőzés egyik fontos mozzanata volt, hogy a gazdaasszonyok tojást adtak a lányoknak. A tojás a háztáji életben nem puszta ajándék volt. Érték, táplálék és jelkép egyszerre: kerek, zárt, mégis életet ígérő forma.
A tojásban ott van az újrakezdés gondolata. Ahogy a zöld ágban a növekedés, úgy a tojásban az élet lehetősége. A villőzésben a kettő találkozott: a lányok zöld ággal és jókívánsággal érkeztek, a háziak tojással válaszoltak. Közösségi csere volt ez, nem piaci alku. Jó szóért jó jel, termékenységkívánásért életjelkép.
A gazdaasszonyok által letört villőágacska is ilyen jelképes tárgy lehetett. Bevitték a házba, eltették, megőrizték, mert hitték, hogy szerencsét hoz. A régi ember számára a növény nemcsak botanikai létező volt, hanem kapcsolat az évszakok, a ház, a család és a termékenység között.
Zöldágas szokások nagy családja
A villőzés nem áll magában. Rokona annak a sok régi zöldágas szokásnak, amelyben az ember friss ággal, virággal, fával vagy feldíszített növénnyel jelezte: a természet újra él.
A májusfa, a pünkösdi zöldág, a virágvasárnapi villő, a házhoz vitt friss ágak, a kapura, ablakra, istállóra tűzött zöld növényi jelek mind ugyanahhoz a nagy gondolathoz kapcsolódnak. Az ember nemcsak nézte a tavaszt, hanem jelképesen be is vitte a közösségbe.
A zöld ág egyszerre dísz, áldás, védelem, termékenységkívánás és örömhír. Azt mondja: élünk, zöldülünk, újra lehet kezdeni.
A Kerti Kalendárium június 12-én ezt a régi zöld nyelvet hallgatja meg újra.
Miért beszél erről júniusban a Kerti Kalendárium?
Felmerülhet a kérdés: ha a villőzés virágvasárnapi szokás, miért kerül elő június 12-én?
Azért, mert Villő névnapja ilyenkor van, és a név mögött ott maradt a régi szokás emléke. Júniusban már nem a tavasz behívása a feladat, hanem annak gondozása, amit a tavasz elindított.
A zöld ág tavasszal még ígéret volt. Június 12-én már láthatjuk, mi lett belőle. A fák lombot neveltek, a veteményes sorai megerősödtek, a szőlő kapaszkodik, a gyümölcsök fejlődnek, a sövények sűrűsödnek, a komposzt dolgozik, a kert teljes erejével él.
A villőzés emléke ilyenkor nem szokásként tér vissza, hanem kérdésként: vajon vigyáztunk-e arra a zöldülésre, amelyért tavasszal még énekelve könyörögtek?
Június 12-i zöldágas kertteendők
Villő napján érdemes zöld szemmel végigjárni a kertet. Nem nagy ünnepi munka ez, inkább figyelmes ellenőrzés.
A fűzfát, bokrokat, sövényeket nézzük át, de költési időben bánjunk óvatosan minden erősebb metszéssel. Ahol madár fészkelhet, ott ne bolygassunk feleslegesen. A friss zöldhulladék mehet a komposztba, de ne túl vastag, levegőtlen rétegben. A fűnyesedék, zsenge hajtás, lombos nyesedék csak akkor lesz jó komposztanyag, ha kap levegőt, szárazabb réteget és keverést is.
A fűzvessző a kertben ma is hasznos lehet: készülhet belőle egyszerű növénytámasz, jelölő, fonott ágyásszegély, futtató, természetes karó. Nem kell minden támasznak műanyagból lennie, ha a kert maga is kínál hajlékony, megújuló anyagot.
Június közepén a gyors növekedés miatt különösen figyeljünk a kötözésre, támasztásra, talajtakarásra és vízmegtartásra. A zöld ágak erősen nőnek, de a növekedés törékeny is lehet: a paradicsom kidőlhet, a szőlő kuszálódhat, a futóbab kapaszkodót kér, a tökfélék teret foglalnak, a sövények pedig gyorsan túl sűrűvé válhatnak.
A zöld élet ilyenkor nemcsak szép, hanem munkát is ad.
Villő és a kertbe hívott szerencse
A régi villőzésben a szerencsét házról házra vitték. Ma talán már nem zöld ággal járunk az utcán, de a kertbe hívott szerencse gondolata nem idegen tőlünk.
Szerencse, ha van eső, de nem jön jég. Szerencse, ha van beporzó, de nincs kártevőinvázió. Szerencse, ha jól sikerül a palántázás, ha megered az oltvány, ha nem szárad ki a friss vetés, ha a komposztból új talajélet lesz, ha a régi fűzfa még ad árnyékot.
De a kertben a szerencse ritkán jár egyedül. Általában gondoskodással érkezik. A zöld ágat be lehet vinni, de utána öntözni, kötözni, ritkítani, takarni, óvni kell mindazt, amit jelképez.
Villő napja ezért nemcsak régi szokás emléke, hanem nagyon mai kerti üzenet is: amit behívunk az életünkbe, azt gondozni is kell.
A nap tanítása: a zöld ág nem dísz, hanem remény
Június 12. Kerti Kalendáriuma arra emlékeztet, hogy a zöld ág sosem volt puszta dísz. A villőben ott volt a tavasz, a termékenység, a jókívánság, a közösség, a háztáji élet reménye.
A kisze kivitte a rosszat. A villő behozta az újat. A tojás életet ígért. A fűzfaág szerencsét hordozott. A lányok éneke összekötötte a házakat, az udvarokat, a kerteket, az embereket és az évszakokat.
Június 12-én már nem ugyanazt a szokást gyakoroljuk, de ugyanarra a kérdésre válaszolunk: mit kezdünk az új élettel, amelyet a természet ránk bízott?
A kertben minden friss hajtás villő egy kicsit. Zöld jel, amely azt mondja: van folytatás. De csak akkor, ha észrevesszük, óvjuk, és nem felejtjük el, hogy a szerencsét hozó ág mögött mindig munka, figyelem és gondoskodás áll.