Május 21. a Kerti Kalendáriumban különös, melegedő tavaszvégi nap: egyszerre szól a tökről, a magőrzésről, a házi praktikákról és arról a régi paraszti tudásról, amely nem választotta szét élesen az ételt, a gyógyszert, a hiedelmet és a mindennapi túlélést.
Szent Konstantin napján a népi kalendárium szerint még lehetett tököt vetni és palántázni. Nem véletlenül: május végére a talaj már többnyire felmelegedett, a fagyoktól való félelem enyhült, a tökfélék pedig végre nem dideregve, hanem igazi lendülettel indulhattak növekedésnek. A régi ember nem hőösszeg-táblázatból dolgozott, hanem napokból, szentekből, szomszédok tapasztalatából és abból a finom megfigyelésből, hogy mikor mozdul meg igazán a kert.
Szent Konstantin napja és a tök ideje
Május 21-e, Szent Konstantin napja a népi kalendáriumban különösen a tök vetésének időpontjaként ismert. A hiedelem szerint ezen a napon még lehet tököt vetni és palántázni, hogy bő termés legyen, és télen legyen mit sütni, főzni.
A tök a paraszti háztartásban nem afféle díszes mellékszereplő volt. Jóllakatott, eltartható volt, a kemencében megsütve édesedett, magja hasznosult, héja, belseje, leve is bekerült a házi tudás körforgásába. A tök nemcsak növény volt, hanem téli tartalék, gyerekétel, állateledel, gyógyszernek hitt szer és néha még varázslatos kellék is.
A május végi tökvetésnek ma is van gyakorlati értelme. A tökfélék melegkedvelő növények, ezért a hideg, nyirkos talajban könnyen vontatottan kelnek, sőt a mag is károsodhat. Aki május második felében vet tököt, cukkinit, sütőtököt vagy patisszont, általában már biztonságosabb körülmények között indítja őket, főleg ha a talaj kellően nedves és morzsalékos.
Hétéves tökmag és a régi magőrzés tudománya
A vajdasági Doroszlón élők között az a szokás is fennmaradt, hogy hétéves tökmagot ültetnek, mert az terem a legjobban. Ez első hallásra kedves túlzásnak tűnhet, de nagyon szép nyoma annak, hogy a régi közösségek pontosan figyelték a magok életét.
A tökmag valóban nem olyan kényes, mint sok apró zöldségmag. Jó körülmények között, szárazon, hűvösen tárolva több évig is megőrizheti csírázóképességét. Idővel azonban gyengül: kevesebb kel ki, lassabban indul, és bizonytalanabb lehet az állomány. A „hétéves tökmag” ezért a népi gondolkodásban egyszerre jelenthette a kipróbált, megőrzött, régi mag becsületét és azt a tapasztalatot, hogy nem minden tavalyi, fényes újdonság jobb annál, amit a padláson, vászonzacskóban vagy bögrében őriztek.
A magőrzés mindig bizalmi műfaj volt. Aki magot tett félre, az nemcsak a következő tavaszra gondolt, hanem a családra, a szomszédra, a jövő évi levesre, a kemencében sülő tökre, a téli estére. Egy marék tökmagban benne volt az egész körforgás: föld, nap, kéz, étel, emlékezet.
Bundiva a kemencében és a házi patikában
Doroszlón a töknek nemcsak gasztronómiai, hanem gyógyászati szerepe is volt. A néphit szerint a „bundiva”, vagyis a tök belsejét kifúrták, megtöltötték kristálycukorral, majd a keletkező édes levet minden reggel egy kanállal elfogyasztották. Elsősorban megfázásos megbetegedések, torokfájás ellen használták.
Ez nem modern orvosi tanács, hanem népi gyógymód emléke. Mégis sokat elárul arról, hogyan gondolkodtak régen a konyháról: a kamra és a patika között nem volt akkora távolság. Ami ehető volt, ami édes levet adott, ami puhított, melegített vagy erősített, az könnyen bekerült a házi gyógyítás világába.
A sült tök, a bundiva, szintén hasznos ételnek számított. Étvágygerjesztőnek, táplálónak, vitaminban gazdagnak tartották, és különösen a hidegebb időszakban volt becsben. Amikor a kert már kevesebbet adott frissen, a jól eltett tök még mindig ott volt: megsüthető, megfőzhető, megosztható.
Tökmag, gyerekhas és régi gilisztaűző praktikák
A tökmaghoz is kapcsolódott házi gyógyító tudás. A néphagyomány szerint természetes gilisztaűző szerként tartották számon: ha a gyerek régóta hasfájásra panaszkodott, tökmagot adtak neki, mert úgy hitték, attól „elmegy a giliszta”.
A tökmag ma is értékes élelmiszer: olajos, tápláló, ásványi anyagokban gazdag mag. A régi gyakorlat azonban nem laboratóriumi vizsgálatokból, hanem megfigyelésekből, ismételt tapasztalatokból és továbbadott családi tudásból épült. A paraszti házban nem volt minden panaszra külön készítmény, de volt kamra, kert, mag, méz, hagyma, tea, tök és sok-sok kipróbált mondás.
Lopott tök, fehér tök és csalótojás
A tök a doroszlói hagyományok szerint varázscselekmények eszköze is lehetett. A szülendő gyermek neme iránti befolyásolás vágya során az asszonyt arra intették, hogy ha fiút szeretne, lopjon tököt, mert az „fiús” természetű. Ha pedig fehér bőrű gyermeket szeretne, akkor fehér tököt lopjon.
Mai szemmel ezek a hiedelmek furcsának, sőt mosolyt fakasztónak tűnnek, de a régi világban a termékenység, a születés, a nem, a bőség és a növények szimbolikája szorosan összefonódott. A nagy, gömbölyödő termés könnyen vált a bőség és a szaporodás jelképévé.
A tök díszesebb változata, a dísztök szintén fontos szerepet kapott. Doroszlón csalótojásként, azaz „polozsaként” használták: a tyúk fészkébe helyezték, hogy oda tojjon, ahová a gazdaasszony szerette volna. Ez a praktika egyszerre volt leleményes és nagyon paraszti: abból dolgozott, ami kéznél volt, és a természet viselkedését próbálta apró trükkökkel a ház rendjéhez igazítani.
Tea a bögrében, tök a kemencében
Május 21. nemcsak a tökös népi emlékezet miatt érdekes: ezen a napon tartják a tea nemzetközi napját is. Elsőre távolinak tűnhet a sütőtök és a tea világa, pedig a kettő ugyanabba az ősi emberi történetbe tartozik. Mindkettő arról szól, hogyan lett egy növényből étel, ital, szokás, gyógyító remény és közösségi élmény.
A tea valódi növénye a Camellia sinensis, amelyből a fekete, zöld, fehér és oolong tea is készül. A magyar kertekben ritkán találkozunk vele, de a teázás kultúrája nálunk is régóta összekapcsolódott a házi gyógyító növényekkel. A kamilla, a hárs, a menta, a citromfű, a bodzavirág vagy a kakukkfű sok családban ugyanúgy a konyha és a házi patika része volt, mint a bundiva leve vagy a tökmag.
A tökös nap és a tea világnapja így szépen egymás mellé kerül május 21-én. Az egyik a földből kúszó, nagy termésű, téli kamrát töltő növény emléke; a másik a levelekből főzött italé, amely beszélgetést, pihenést, gyógyulást vagy vendéglátást jelenthet. Egyik sem puszta alapanyag: mindkettő kultúra.
Szeged napja és a napfényes kertek
Május 21. Szeged napja is: III. Károly 1719-ben ezen a napon nyilvánította Szegedet szabad királyi várossá. A Kerti Kalendáriumban ez különösen szép egybeesés, mert Szeged neve elválaszthatatlan a napfénytől, az alföldi kertektől, a paprikától, a piacoktól és attól a melegkedvelő növényi világtól, amelybe a tök is otthonosan illeszkedik.
A Tisza menti város és a május végi tökvetés ugyanazt az évszaki fordulatot idézi: amikor már nemcsak reméljük a meleget, hanem dolgozunk is vele. Palántát ültetünk, magot vetünk, öntözünk, kapálunk, és közben tudjuk, hogy ami most elindul, abból majd nyár végi, őszi, téli történet lesz.
Honvédelem, magvédelem, kamravédelem
Május 21. a Magyar Honvédelem Napja is, mert 1849-ben ezen a napon foglalta vissza Görgei Artúr honvédserege Budát. A Kerti Kalendárium most mégsem a csatatér felől közelít ehhez a dátumhoz, hanem a békésebb, mindennapi megőrzés felől.
A régi háztartásban ugyanis a védelem sokszor csendes munka volt: megőrizni a magot, eltárolni az ételt, megmenteni a termést, tudni, melyik növény mire való, és továbbadni a gyerekeknek, hogy mit mikor kell vetni. A kert is lehetett kis erőd: nem falakkal, hanem padlással, kamrával, magos zacskókkal, kemencével és emlékezettel.
Egy nap, amelyben mag, étel, ital és hiedelem összeér
Május 21. tökös napja arra emlékeztet, hogy a régi kert nemcsak termőhely volt, hanem világmagyarázat. A tök egyszerre jelentett ételt, gyógymódot, téli tartalékot, varázslatos reményt és ügyes háztáji praktikát. A tea pedig ugyanennek a gondolkodásnak a másik arca: levélből, virágból, forró vízből közösség, vigasz és szertartás lett.
A tökhöz kapcsolódó hiedelmek, gyógymódok és praktikák mind arról tanúskodnak, hogy ez a növény sokkal több volt, mint egyszerű ételalapanyag. A régi emberek szoros kapcsolatban éltek a természettel, megfigyelték és felhasználták annak minden lehetőségét – nemcsak a test, hanem a lélek, a háztartás és a sors befolyásolása érdekében is.
Aki ma május 21-én tököt vet, palántát ültet, teát főz vagy csak belenéz a magos dobozba, ugyanebbe a hosszú történetbe lép bele. Nem kell hozzá nagy szertartás. Elég egy marék mag, egy bögre tea, egy jó meleg földdarab és az a régi kertészremény, hogy ami ma földbe kerül, abból egyszer még étel, emlék és történet lesz.