A novemberi hajnal ködéből ezen a napon már másként emelkedik ki a táj: a fák ágain dér csillan, a levegőben pedig feszültség és várakozás keveredik. A néphagyomány szerint november 21. – Szűz Mária bemutatásának napja – az a pillanat az évben, amikor a természet és az ember egyszerre figyel, mert úgy tartották: Mária ezen a napon megnyitja a tél kapuját.
A tél első jeleinek napja
A falusi ember számára ez a nap olyan volt, mint egy csendes jóslat. Úgy vélték, amit november 21-én mutat az ég, az meghatározza az előttük álló telet: ha hideg köszöntött be, kemény és korai télre készültek, ha viszont enyhe idő járt, akkor még remélték a hosszabb, lassabban érkező hideget. A hó különösen erős jelnek számított: "Ha Mária napján hó hull, egész télen meg nem áll a hideg."
Asszonyi tilalmak és a ház csöndje
Néhány vidéken asszonyi dologtiltó napként tartották számon. A mosást, fonást és a nagyobb házimunkákat kerülni kellett, mert a néphit szerint szerencsétlenséget hozott a házra, ha ezen a napon zajos munkát végeztek. A csend és a tisztelet napja volt ez, amikor a ház népe befelé fordult, és gyertyát gyújtott Szűz Mária tiszteletére.
A fény és a sötétség határa
A Mária-nap körüli időszakot sokan a sötétség szaporodásához kötötték. A nap röpkén fogyó világossága miatt úgy tartották, hogy Mária közelsége segít átvészelni a tél hosszú, hideg hónapjait. Ezen a napon a gyertyafény fontos szerepet kapott: a világosság jelképe, amely megőrzi a házat a hideg ellen.
A természet csendje
November 21. a megállás pillanata volt. A föld már pihen, a madarak elcsendesednek, és a szél hangja is más. A paraszti élet ritmusában ez a nap jelezte, hogy véget ért a hosszú őszi munkaidő, és a tél csöndes ideje kezdődik el. A föld mélyén minden visszahúzódik, és ezt a visszavonulást az ember is magában érzi.