Szeptember 10-én a kertben már nem nehéz megtalálni az őszt. A reggeli harmat lassabban szárad fel, a paradicsomon egyre értékesebb minden napsütéses nap, a szőlő édesedik, hullik a dió, a virágágyásokban pedig magfejek jelennek meg ott, ahol néhány hete még szirmok voltak. A régi gazdaságban ez az időszak nem elsősorban szemlélődésre szolgált: csépeltek, rostáltak, vetésre készítették a földet, és egyszerre dolgoztak az idei terméssel és a következő év reményével.
A magyar népies kalendárium szeptember 10-ét több helyen egyszerűen dolgos napként tartotta számon. Nem kapcsolódott hozzá olyan nagy ünnepkör, mint Kisasszonyhoz vagy Szent Mihályhoz, de annál több munka. Cséplés, gabonatisztítás, vetőmagválogatás, őszi talajmunka és vetés várta a gazdát, vagyis ez a nap nagyon pontosan megmutatja, hogyan fordult át a paraszti év a betakarításból a következő termés előkészítésébe.
Ma inkább segíts, mint vendégeskedj
Egy régi kalendáriumi gyűjtés szerint szeptember 10. annyira munkás napnak számított, hogy még azt sem tartották szerencsésnek, ha valaki csak úgy vendégségbe érkezett és feltartotta a háziakat. Ha viszont segíteni jött, természetesen egészen más volt a helyzet.
Ebben van valami nagyon ismerős.
A szeptemberi kertben ugyanis egyszerre kell szedni, válogatni, szárítani, vetni, magot fogni és rendet rakni. Ha valaki ilyenkor megjelenik egy üres kosárral, lapáttal vagy metszőollóval, sokkal szerethetőbb vendég, mint aki kizárólag kávét kér.
A népi naptár tehát ezen a napon nem különleges csodát ígért.
Egyszerűen munkára küldött.
Miért kellett rostálni a gabonát?
A cséplés után a gabonaszemeket el kellett választani a pelyvától, portól, gyommagoktól és más szennyeződésektől. A rostálás, szelelés és tisztítás nem pusztán esztétikai kérdés volt: a termény tárolhatósága és a következő vetés minősége is függött tőle.
Különösen fontos volt kiválogatni az egészséges, jól fejlett vetőmagot. Nem mindegy ugyanis, mit viszünk tovább az idei termésből.
Pontosan ugyanezt tesszük ma a házikertben, amikor saját magot fogunk. Nem a beteg, gyengén fejlődő növényről szeretnénk megőrizni a következő nemzedéket, hanem arról, amelyik jól teljesített, egészséges volt és olyan tulajdonságokat mutatott, amelyeket jövőre is szeretnénk látni.
A régi rosta és a mai magtasak ugyanazt a gondolatot őrzi:
válogass.
A földáldomás már a következő évről szólt
Egy másik népies kalendáriumi gyűjtés szeptember 10-éhez földáldomást, őszi ugarszántást, gabonavetést, boronálást és hengerlést kapcsol. Nem arról volt szó, hogy ezen a reggelen az egész ország egyszerre fogott ekét. A munkák időpontját mindig a táj, a talaj, a csapadék és a termesztett növény határozta meg.
A jeles nap inkább kapaszkodót adott.
A nyári munka nagy része már mögöttünk van.
Most a földet kell előkészíteni arra, amit jövőre várunk tőle.
Ez a gondolat ma is nagyon aktuális, még akkor is, ha a házikertben nem őszi búzát vetünk.
A földet ma már nem feltétlenül kell felforgatni
A régi „földáldomásból” nem következik, hogy szeptember 10-én minden ágyást ásóval kell felforgatni. A mai talajszemlélet sokkal inkább arra biztat, hogy a földet csak annyira bolygassuk, amennyire valóban szükséges.
A talaj élő rendszer. Mikroorganizmusok, gombafonalak, apró állatok és gyökerek egész hálózata működik benne, ezért a fölösleges forgatás nem minden helyzetben előnyös.
Ha új ágyást készítünk, kötött vagy erősen tömörödött földdel dolgozunk, természetesen szükség lehet talajmunkára. A lényeg nem az, hogy mindig ássunk vagy soha ne ássunk.
Hanem hogy tudjuk, miért tesszük.
Nedves földdel ne kezdjünk birkózni
Szeptemberben egyre gyakoribb lehet az esős idő, és ilyenkor különösen fontos, hogy ne dolgozzuk túl nedvesen a talajt. A kötött föld taposva, ásva könnyen összetömörödik, nagy, ragadós rögök alakulhatnak ki benne, amelyeket később sokkal nehezebb helyrehozni.
Ha a föld markunkban még könnyen kenődik és összetapad, jobb várni.
A régi gazda ezt tankönyv nélkül is gyorsan megtanulta.
A sárral ugyanis ritkán nyerünk vitát.
Az üres ágyás is kér valamit
Ahogy kifut a bab, cukkini, korábbi saláta vagy más növény, egyre több üres felület jelenik meg a veteményesben. Ezeket nem feltétlenül érdemes egész télen csupaszon hagyni.
Helyzettől függően kerülhet rájuk rövid tenyészidejű vetés, zöldtrágyanövény vagy mulcs. A talajtakarás segíthet mérsékelni a kiszáradást, az eróziót és a hőmérséklet-ingadozást, miközben szerves anyagot is visszaadhatunk a földnek.
A régi földáldomás mai változata akár így is hangozhatna:
ne hagyd magára a földet.
Szeptemberben még mindig lehet vetni
A házikertben szeptember elején több rövid tenyészidejű növény vetése még szóba jöhet. Retek, rukkola, spenót vagy egyes saláták fajtától és helyi körülményektől függően még adhatnak termést, illetve áttelelő termesztésre is kerülhetnek növények.
A friss vetésnél azonban az egyenletes nedvesség továbbra is kulcsfontosságú.
Ne tévesszen meg bennünket a harmatos reggel. Attól, hogy a fű vizes, a vetőágy felső néhány centimétere délutánra könnyen kiszáradhat.
A csírázó mag különösen érzékeny.
Ő nem tudja, hogy közben hivatalosan már ősz van.
Most érdemes magot fogni
Szeptember 10-re sok egynyári virág és zöldségnövény magja beérhet. Körömvirág, bársonyvirág, pillangóvirág és számos más faj adhat ilyenkor jól gyűjthető magot.
Mindig egészséges, jól fejlődő növényről válasszunk, és várjuk meg a megfelelő érettséget. Lehetőleg száraz időben gyűjtsünk, majd a magokat alaposan szárítsuk meg.
A címkét ne spóroljuk meg.
A „nagyon szép narancssárga” szeptemberben még teljesen egyértelműnek tűnik.
Februárban viszont már az összes zacskó gyanúsan hasonló.
Nem minden utód lesz ugyanolyan
A magfogásnál fontos tudni, hogy a hibridek, különösen az F1 jelölésű fajták utódai nem feltétlenül ismétlik meg pontosan az anyanövény tulajdonságait.
Ez nem azt jelenti, hogy értelmetlen róluk magot gyűjteni. Lehet belőle érdekes kísérlet.
Csak ne lepődjünk meg, ha jövőre más formájú, színű vagy termőképességű növény jelenik meg.
A stabil, régi fajták esetében nagyobb esélyünk van a tulajdonságok megőrzésére.
A mag tehát emlék.
De néha meglepetés is.
Szeptember 10. nemcsak a magyar föld története
Ehhez a naphoz egy különleges botanikus emléke is kapcsolódik. 1859. szeptember 10-én halt meg Thomas Nuttall, az angol születésű természettudós, aki élete jelentős részét Észak-Amerikában töltötte, és a 19. század első felének egyik legfontosabb terepi növénygyűjtője lett.
A magyar gazda ezen a napon a saját földjét készítette a következő vetésre.
Nuttall pedig egész életében azt próbálta kideríteni, milyen növények élnek más földeken.
A két történet meglepően jól illik egymáshoz.
Mindkettő azzal kezdődik:
nézd meg alaposan a földet.
Egyetlen ismeretlen növény indította el
Thomas Nuttall 1786-ban született Yorkshire-ben, majd fiatalon az Egyesült Államokba költözött. A Smithsonian történeti összefoglalója szerint Benjamin Smith Barton botanikussal való találkozása fordította igazán a növénytan felé.
Egy különös növény felismerése, egy kérdés, egy újabb kérdés – és hamarosan egész életre szóló növénygyűjtés lett belőle.
Ez a történet kertészként meglehetősen ismerős.
Először csak azt szeretnénk tudni, mi nő a kerítés mellett.
Aztán egyszer csak van három növényhatározónk, maggyűjteményünk és külön polcunk a cserepeknek.
Amerika hatalmas szabadtéri botanikus kert lett számára
Nuttall a Mississippi vidékén, Arkansas területén és más régiókban is nagy gyűjtőutakat tett. Növényeket préselt, leírt, rendszerezett, majd megfigyeléseit tudományos munkákban dolgozta fel.
1818-ban jelent meg a Genera of North American Plants, később arkansasi utazásairól is írt. 1822 és 1828 között a Harvard botanikus kertjének kurátora és előadója volt.
A növényeket azonban továbbra sem csak herbáriumi lapként szerette.
Látta őket a saját élőhelyükön.
Talajban, fényben, szélben és más növények társaságában.
Pontosan ezért volt értékes a munkája.
1834-ben nekivágott a Nyugatnak
Nuttall egyik legnagyobb útjára az 1830-as években indult. 1834 és 1836 között átszelte Észak-Amerika jelentős részét, eljutott a Csendes-óceán partvidékére, majd Hawaiit is felkereste.
Mai szemmel nehéz elképzelni, milyen növénygyűjtő munka volt ez.
Nem volt telefonos növényfelismerés, műholdas térkép, terepjáró vagy másnapi futár.
Volt növényprés, jegyzetfüzet, gyaloglás, ló és rengeteg bizonytalanság.
Ha valami érdekeset talált, nem elég volt lefényképezni.
Haza is kellett vinni a bizonyítékot.
Növények ma is őrzik a nevét
Thomas Nuttall nevét ma is több növény tudományos neve őrzi. Ilyen például a Helianthus nuttallii, vagyis Nuttall egyik észak-amerikai napraforgófaja, valamint a Cornus nuttallii, egy látványos nyugat-amerikai somféle.
A botanikusok emlékművei néha különösen szépek.
Nem kőből készülnek.
Hanem minden tavasszal kihajtanak.
A latin növénynevek mögött ezért gyakran valódi emberek, expedíciók és régi történetek bújnak meg.
Nuttall mindig feljegyezte, honnan származik a növény
A botanikai gyűjtésben nem elég megőrizni magát a növényt. Legalább ilyen fontos a hely, az időpont és az élőhely leírása.
Egy herbáriumi példány sokkal kevesebbet ér, ha nem tudjuk, hol nőtt.
A saját kertünkben is érdemes ugyanezt a szemléletet használni. Ha magot gyűjtünk, vagy feljegyezzük, melyik növény teljesített jól, írjuk oda azt is, hol volt, mennyi napot kapott és milyen volt a talaj.
Néhány év alatt így saját kerti adatbázisunk lehet.
Nem kell hozzá átszelni Amerikát.
Csak nem szabad mindig arra hagyatkozni, hogy „majd emlékszem”.
Egy kert is sok kis tájból áll
Nuttall expedíciói megmutatták, mennyire eltérő lehet ugyanazon kontinensen egy préri, erdő, mocsár vagy hegyvidék növényzete.
A saját kertünk természetesen sokkal kisebb, mégis ugyanez az elv működik benne. A déli fal mellett, az északi kerítésnél, egy nagy fa alatt vagy a szeles sarokban teljesen eltérő körülmények lehetnek.
Ahol az egyik növény küszködik, a másik remekül fejlődik.
A jó növényválasztás ezért nem azzal kezdődik, hogy mi tetszik a katalógusban.
Hanem azzal, hogy milyen helyünk van.
Szeptemberben már jól látszik, mi működött
Egy teljes nyár után most már pontosan látjuk, hol száradt ki rendszeresen a föld, melyik növényt perzselte a nap, hol maradt tartósan nedvesebb a talaj, és melyik sarok bizonyult kifejezetten kellemes mikroklímának.
Most érdemes fényképezni és jegyzetelni.
Tavasszal ugyanis a kertész emlékezete hajlamos idealizálni az előző évet.
A fénykép kevésbé romantikus.
És éppen ezért nagyon hasznos.
A termést se hagyjuk elveszni
Szeptember 10-én a veteményesben és gyümölcsösben továbbra is rendszeresen szedni kell. Paradicsom, paprika, alma, körte, szilva és szőlő kerülhet kosárba.
A lehullott, rothadó vagy sérült termést ne hagyjuk a növény alatt felhalmozódni. A szőlőfürtöknél is figyeljünk a repedt vagy rothadó bogyókra, különösen párás, esős idő után.
A szeptemberi kert egyik legfontosabb feladata nem az, hogy még többet termeljünk.
Hanem hogy megőrizzük azt, ami már megtermett.
A paradicsom most már versenyt fut az idővel
A paradicsom szeptemberben még bőven teremhet, de egyre kevesebb idő marad minden új virágnak arra, hogy érett terméssé fejlődjön.
A már kialakult paradicsomok beérése ezért egyre fontosabb. Távolítsuk el a beteg lombot, javítsuk a légjárást, de ne kopaszítsuk le a növényt, mert az egészséges levelek továbbra is dolgoznak.
Egy hosszú, enyhe ősz sok termést adhat még.
Csak már nem végtelen az idő.
Szeptemberben minden napsütéses nap érték.
A dió alatt is egyre több a feladat
Kisasszony napja után egyre több dió hullhat le. A megrepedt zöld burkú termést rendszeresen szedjük össze, tisztítsuk meg és szellős helyen szárítsuk.
A nedves talajon napokig fekvő dió minősége romolhat, ezért itt sem érdemes sokáig halogatni.
A fa egész évben nagyjából csendben dolgozik.
Ősszel azonban kosaranként jelzi, hogy most mi jövünk.
Thomas Nuttall végül hazatért
1842-ben Nuttall visszaköltözött Angliába, és élete utolsó szakaszát ott töltötte. 1859. szeptember 10-én halt meg, de életének nagy része már örökre Észak-Amerika növényvilágához kötődött.
Könyvei, gyűjteményei és a róla elnevezett növényfajok tovább őrzik annak az embernek az emlékét, aki számára egy ismeretlen növény soha nem egyszerűen „valami gaz” volt.
Kérdés volt.
És elindult megkeresni a választ.
Szeptember 10. üzenete a kertésznek
Ma először nézzük meg a földet. Hol üresedett meg egy ágyás? Milyen állapotban van a talaj? Vetünk még bele, takarjuk, vagy pihentetjük? Melyik növényről érdemes magot fogni, és mi az, amit jövőre másképp csinálnánk?
A régi gazda ezen a napon gabonát tisztított, vetőmagot válogatott és a következő termésre készítette elő a földet.
Thomas Nuttall pedig ugyanilyen figyelemmel járta a tájat, hogy megértse, melyik növény hol él és miért éppen ott.
Szeptember 10-én a Kerti Kalendárium ezért arra emlékeztet: a jó kert nem az ültetéssel kezdődik. Hanem azzal, hogy előbb alaposan megnézzük a földet, amelybe ültetni szeretnénk.