Szeptember 19-én a régi kalendárium szerint nemcsak az égre, hanem a fákra is érdemes volt figyelni. Egy kalendáriumi hagyomány úgy tartotta, hogy a levelek állásából következtetni lehet a télre: ha rendesen állnak, hideg telet vártak, ha viszont a szél vagy más időjárási hatás miatt feltűnően kifordul a fonákjuk, inkább nedves, „tocsogós” telet jósoltak. A mindenféle irányban álló lomb természetesen változékony telet ígért.
Mai meteorológiai előrejelzésnek ez kevés lenne, de a mögötte rejlő szokás nagyon ismerős. Szeptember második felében a kertész már minden apró változást észrevesz: a hűvösebb szelet, a korábban érkező estét, a harmatos reggeleket, a sárguló lombot és azt, hogy az eddig nyári hangulatú kert egyszer csak elkezd őszként viselkedni.
A levél fonákja időjós lett
A régi ember számára a fa nem csupán gyümölcsöt vagy árnyékot adott. Az időjárás jelzője is volt, ezért figyelték a levelek mozgását, színét és hullását. A szeptember 19-i regula szerint a levél állása még a tél jellegére is utalhatott.
A kiforduló levélnek van hétköznapi magyarázata is: erősebb vagy örvénylő szélben sok növény levelei megcsavarodnak, így világosabb fonákjuk feltűnőbbé válhat. Ez legfeljebb az aktuális légmozgásról árulkodik, több hónappal későbbi időjárásról nem.
A népi regula ettől még szép. Azt tanítja, hogy ne csak a hőmérőt nézzük, hanem magát a kertet is.
A „tocsogós tél” különösen rosszul hangzott
Ha a levelek fonákjukra fordultak, a hagyomány szerint nedves tél jöhetett. Egy csapadékos, sáros tél a régi falusi gazdaságban nem egyszerűen kellemetlen időjárást jelentett, hanem közlekedési, állattartási és munkaszervezési problémát is.
A mai kertben a téli vízborításnak szintén lehet jelentősége. A rossz vízelvezetésű, tömörödött talajban a gyökerek hosszabb ideig levegőtlen körülmények közé kerülhetnek, ami sok növény számára kifejezetten kedvezőtlen.
Szeptember ezért jó alkalom arra, hogy megfigyeljük, hol áll meg az esővíz. A téli probléma sokszor már az első őszi nagyobb zápor után megmutatja magát.
Dolgos nap volt, de nem mindenütt egyformán
A szeptember 19-i kalendáriumi hagyomány dolgos napként is számon tartotta a dátumot. Folytak az idény munkái, a betakarítás, a tárolás és az őszi gazdaság előkészítése, de néhány vidéken éppen ellenkezőleg, dologtiltó jelleg is társult hozzá.
Ez nem ellentmondás, hanem a népi kalendárium természetéből következik. Nem létezett minden falura egyformán érvényes országos használati utasítás; a helyi közösségek különböző hagyományokat őriztek, amelyek idővel egymás mellett maradtak fenn.
A mai kertben is inkább ezt a rugalmasságot érdemes követni. A naptár segít, de mindig a növény, a talaj és az időjárás mondja ki az utolsó szót.
Volt, ahol ezen a napon inkább együtt ettek
Egyes vidékeken szeptember 19. dologtiltó naphoz közös szabadtéri főzés, étkezés és mulatozás kapcsolódott. Ennél is érdekesebb, hogy illett ezen a napon rendezni a vitás ügyeket, a haragosoknak pedig kibékülniük.
Ez a Kerti Kalendárium egyik legkevésbé növényi, mégis legszimpatikusabb szeptemberi tanácsa. Az év nagy munkáinak közepén volt egy olyan nap, amikor nemcsak a termést kellett rendbe tenni, hanem az emberi kapcsolatokat is.
A mai változat egyszerű lehet: ha már úgyis tele a kert almával, szőlővel vagy késői paradicsommal, hívjunk meg valakit, akivel jó lenne egy asztalhoz ülni.
A kibéküléshez nem szükséges metszőolló.
A csordásoknak is változott a munkájuk
A kalendáriumi feljegyzés szerint egyes vidékeken ettől a naptól a csordások már nem dolgoztak tovább, és a gazdák maguk hajtották, illetve legeltették teheneiket. Ez arra utal, hogy szeptember második fele az állattartás éves rendjében is fordulópontot jelenthetett.
Ahogy rövidültek a nappalok és változott a legelő állapota, fokozatosan átalakult a nyári legeltetés rendszere. A jeles napok ilyenkor emlékeztetőként működtek: egy bizonyos munkaszakasz véget ér, kezdődik a következő.
A kertben ugyanez zajlik. A nyári öntözés, növekedésserkentés és folyamatos virágoztatás helyét lassan átveszi a betakarítás, a védelem és a telelésre készülés.
Most már látjuk, melyik ágyásból lesz ősszel sártenger
A szeptemberi esők után járjuk végig a kertet, és figyeljük meg, hol áll meg a víz. A mélyedésekben, tömörödött közlekedősávokon vagy rosszul kialakított ágyásokban már most észrevehetjük azokat a pontokat, amelyek télen problémássá válhatnak.
A tartós vízállásra érzékeny növényeknél különösen fontos a megfelelő vízelvezetés. Ugyanakkor ne kezdjünk sáros állapotban nagy talajmunkába, mert a túl nedves föld taposásával és forgatásával még tömörebbé tehetjük a szerkezetét.
Ha ragad a cipőre és kenődik az ásón, várjunk.
A föld néha nagyon világosan mondja, hogy ma szabadságon van.
Az üres ágyást se hagyjuk feltétlenül meztelenül
A betakarítás után egyre több ágyás szabadul fel. Helyi körülményektől és fajtától függően még vethetünk rövid tenyészidejű zöldségeket, más területeken pedig talajtakarás vagy megfelelő zöldtrágyanövény lehet jó megoldás.
A takart talaj kevésbé van kitéve az esőcseppek közvetlen romboló hatásának, az eróziónak és a hirtelen nedvességingadozásnak. A szerves anyag közben fokozatosan visszakerülhet a talaj körforgásába.
A természet sem szokta télire gondosan felsöpörni és csupaszon hagyni a földet. Ebben érdemes utánozni.
A paradicsom még dolgozik, de már az idővel versenyez
Szeptember 19-én meleg ősz esetén továbbra is sok paradicsom érhet a töveken. A beteg és elhalt leveleket távolítsuk el, a megfelelő légjárásra figyeljünk, de az egészséges lombot hagyjuk meg, mert szükséges a termések beéréséhez.
Az új virágoknak már egyre kisebb az esélyük arra, hogy szabadtéren teljesen érett termést hozzanak. A növény erőforrásait ezért ilyenkor már sokkal inkább a meglévő paradicsomok felől érdemes nézni.
Nem az számít, hány virágot tud még produkálni.
Hanem hogy amit egész nyáron felépített, abból mennyit tudunk még beérlelni.
A paprika sem kér még búcsúztatót
Védett, meleg fekvésben a paprika szeptember második felében is szépen érhet. A már kifejlett zöld terméseket hagyhatjuk tovább színeződni, ha az időjárás kedvező, közben azonban egyre szorosabban érdemes követni az éjszakai hőmérsékleteket.
A paprika fagyérzékeny, ezért szeptember végétől egy hidegebb éjszaka már gyorsan véget vethet a szezonnak. Legyen tervünk arra, hogyan védünk egy kisebb értékes állományt, illetve mikor szedjük le a még kint lévő termést.
A szezon vége nem feltétlenül ma van.
De már látszik a naptárban.
A szőlő most már nem kér időjóslást, csak jó időt
Szeptember második felében sok szőlőfajta érett vagy közel áll a szürethez. A pontos időpont fajtától, termőhelytől és időjárástól függ, ezért kóstoljuk a bogyókat és figyeljük a fürtök egészségi állapotát.
Párás, esős időben a repedt vagy sérült bogyók gyorsan problémássá válhatnak. Ezeket távolítsuk el, és biztosítsunk megfelelő légmozgást, de túlzott lombritkítással már ne tegyük ki hirtelen a fürtöket erős napsütésnek.
A szeptemberi szőlőben az időjárás még valóban sokat számít.
Csak nem a levelek fonákjából tudjuk meg, mi jön.
Az alma és körte most már a tárolót is próbára teszi
A leszedett gyümölcsnél válogassunk már a fa mellett. Az ép, sérülésmentes példányok kerüljenek hosszabb tárolásra, az ütődött, repedt vagy hibás darabokat pedig használjuk fel hamarabb.
A lehullott gyümölcsöt se hagyjuk nagy tömegben a fa alatt. A rothadó termés kártevőknek és kórokozóknak is kedvező lehet, miközben a még ép gyümölcs gyors feldolgozásra alkalmas.
Az őszi betakarítás felét a fa végzi.
A másik fele válogatás.
A dió továbbra sem tart pihenőnapot
A lehullott diót rendszeresen gyűjtsük össze, távolítsuk el a felrepedt zöld burkot, majd szellős, száraz helyen terítsük ki. A nedves talajon hagyott termés héja elszíneződhet és minősége romolhat.
Ha nagy diófánk van, néhány naponta érdemes körbejárni alatta. A rendszeres kisebb szedés sokkal egyszerűbb, mint egyszerre feldolgozni egy egész földön fekvő terméshegyet.
A fa szeptemberben szépen beosztja nekünk a munkát.
Csak nem kérdezi meg, ráérünk-e.
A levelek színe már többet mond, mint a fonákjuk
A népi regula a levél állásából próbálta megjósolni a telet, mi pedig ma inkább magát az őszi színeződést figyelhetjük. A rövidülő nappalok hatására sok lombhullató növény fokozatosan bontja le a klorofillt, és előtérbe kerülnek más pigmentek.
A sárga karotinoidok korábban is jelen voltak a levélben, csak a zöld klorofill elfedte őket. Egyes fajoknál vöröses antociánok is kialakulhatnak, így születnek az ősz látványos színei.
A lombszíneződés időpontját és intenzitását többek között a faj, a hőmérséklet, a fény és a vízellátás befolyásolja.
Vagyis a fa valóban mesél az időjárásról.
Csak nem feltétlenül a következő februárról.
A túl korai sárgulás figyelmeztetés is lehet
Nem minden sárga levél egyszerűen az ősz természetes jele. Ha egy növény feltűnően korán, foltokban vagy csak bizonyos hajtásokon sárgul, érdemes megvizsgálni a vízellátást, a gyökérzónát és az esetleges betegségeket.
A tartós nyári szárazság például idő előtti lombhullást okozhat, ahogyan gyökérprobléma vagy más stressz is.
Ne kezeljünk tehát minden szeptemberi lombváltozást ugyanúgy.
A jó megfigyelés itt is fontosabb, mint az egyszerű naptárszabály.
Most jön a magfogás egyik legjobb időszaka
A száraz szeptemberi napok sok egynyári virág és zöldség magjának gyűjtésére alkalmasak. Körömvirágról, bársonyvirágról, pillangóvirágról, babról és más jól beérett növényekről is félretehetünk magot.
Egészséges, számunkra kedvező tulajdonságú növényeket válasszunk, és a teljesen kiszárított magokat feliratozva tároljuk. A növény neve mellett az évszámot és akár a termőhelyet is érdemes ráírni.
És itt válik szeptember 19. második története különösen érdekessé.
Mert ezen a napon született az az ember, aki egész pályájának egyik központi kérdésévé tette: mit örököl egy növény a szüleitől?
Szeptember 19-én született Carl Correns
1864. szeptember 19-én Münchenben született Carl Erich Correns, német botanikus és genetikus. Tanulmányait több egyetemen végezte, majd növényi sejtfalakkal, növényélettannal és végül egyre inkább az öröklődés kérdéseivel kezdett foglalkozni.
A 19. század végére már növénykeresztezésekkel kísérletezett, különösen kukoricával, borsóval és más fajokkal. Eredetileg többek között arra keresett választ, hogyan hat a pollen a kialakuló mag és termés tulajdonságaira.
A munka végül az örökléstan történetének egyik legfontosabb fordulatához vezette.
Mendel munkája évtizedekre szinte eltűnt
Gregor Mendel borsókísérleteit 1866-ban publikálta, de eredményeinek jelentőségét a tudományos világ akkor még nem ismerte fel széles körben. Évtizedekkel később több kutató egymástól függetlenül olyan kísérleti eredményekhez jutott, amelyek Mendel szabályaihoz vezettek vissza.
1900-ban Carl Correns, Hugo de Vries és Erich von Tschermak neve egyaránt összekapcsolódott Mendel munkájának újrafelfedezésével. Correns különösen világosan elismerte, hogy Mendel már korábban megfogalmazta az öröklés alapvető szabályait.
Ezzel a borsó újra főszereplő lett a tudományban.
Kevés zöldség mondhatja el magáról, hogy egy egész tudományág történetét megváltoztatta.
Mit jelent ez a saját magfogásunknál?
Amikor magot szedünk egy növényről, valójában genetikai tulajdonságokat is továbbviszünk. Az utódok bizonyos tulajdonságokat az egyik, másokat mindkét szülőtől örökölhetnek, és a kereszteződés miatt nem feltétlenül lesznek teljesen ugyanolyanok, mint az a növény, amelyikről a magot leszedtük.
Ez különösen fontos olyan fajoknál, amelyek könnyen keresztbeporzódnak. Ha több fajta virágzik egymás mellett, a következő nemzedék meglepetést okozhat.
A mag tehát nem fénymásolat.
Inkább genetikai boríték, amelyet csak következő tavasszal nyitunk ki.
Miért nem jó ötlet minden F1 hibridről ugyanazt várni?
A kereskedelmi vetőmagokon gyakran szerepel az F1 jelölés. Ezek első hibrid nemzedékbe tartozó növények, amelyeket gondosan kiválasztott szülővonalak keresztezésével hoznak létre.
Az F1 növény terméséből fogott mag kikelhet, de a következő nemzedék tulajdonságai széthasadhatnak, ezért nem biztos, hogy ugyanazt a méretet, színt, növekedést vagy termőképességet kapjuk vissza.
Ez nem azt jelenti, hogy tilos magot fogni róla.
Csak kísérletként kezeljük.
Ha pontosan ugyanazt a fajtajelleget szeretnénk megőrizni, stabil, szabad beporzású fajtával általában kiszámíthatóbb dolgunk van.
Correns azonban arra is rájött, hogy Mendel szabályai sem magyaráznak meg mindent
Correns később a csodatölcsér, Mirabilis jalapa tarkalevelű változataival végzett kísérleteket. A növény egyes hajtásain zöld, másokon fehéres vagy tarka levelek jelenhettek meg.
Amikor különböző színű hajtások virágait keresztezte, különös eredményt kapott. Az utódok levélszíne nem a hagyományos mendeli arányokat követte, hanem döntően attól függött, milyen volt az a hajtás, amelyen az anyai virág fejlődött.
A későbbi genetika megmutatta, miért: a tulajdonság a kloroplasztiszok örökítőanyagához kapcsolódott, amely ebben az esetben az anyai ágon öröklődött.
Az öröklődés tehát még izgalmasabb lett, mint Mendel borsója alapján gondolhatták.
A csodatölcsér a kertben is különleges növény
A Mirabilis jalapa Közép- és Dél-Amerikából származó dísznövény, amelyet nálunk is régóta ültetnek. Virágai gyakran délután vagy estefelé nyílnak ki, innen ered több nyelvben a „négyórai virág” elnevezése.
Egyetlen növényen akár különböző színű virágok vagy tarkázott virágminták is megjelenhetnek. Gumószerű gyökere melegebb éghajlaton évelővé teszi, nálunk azonban a fagyérzékenysége miatt gyakran egynyáriként neveljük, vagy fagymentesen teleltetjük föld alatti részeit.
Szeptemberben még szép virágzásban lehet.
Vagyis Correns genetikai laboratóriuma akár a saját kertünkben is virágozhat.
Ha van csodatölcsérünk, most magot is foghatunk róla
A virágzás után kialakuló fekete magok akkor gyűjthetők, amikor teljesen beértek és könnyen leválnak. Száraz állapotban tároljuk őket, és természetesen címkézzük fel.
Az utódok színe azonban nem feltétlenül lesz teljesen azonos az anyanövényével, különösen akkor, ha több színváltozat nő egymás közelében.
Ez nem feltétlenül hátrány.
A csodatölcsér egyik öröme éppen az, hogy tavasszal nem mindig tudjuk pontosan, milyen színek születnek.
Correns valószínűleg értékelné, ha kísérletként kezelnénk.
A tarka levél nem mindig genetika
Correns csodatölcsér-kísérletei könnyen arra csábíthatnak, hogy minden tarka levelet különleges öröklődési jelenségnek tekintsünk. A valóság ennél bonyolultabb.
A levél elszíneződését genetikai tulajdonság mellett vírusfertőzés, tápanyaghiány, sérülés vagy más élettani probléma is okozhatja. Egy korábban egységesen zöld növény hirtelen szabálytalan sárgulását ezért ne nevezzük automatikusan új tarka fajtának.
Előbb azonosítsuk az okot.
A kertészet és a genetika egyik közös alapelve, hogy egy érdekes tünet még nem magyarázat.
Szeptember 19. jó nap saját magkatalógust készíteni
Ha már gyűjtjük a magokat, rendezzük is őket. A zacskóra kerüljön a faj, fajta, gyűjtési év, és ha fontos, az is, honnan származott.
Ha több éven át saját magot fogunk, különösen hasznos lehet feljegyezni, mely növényekről szedtük. Így lassan saját szelekciót is végzünk: azokat az egyedeket részesítjük előnyben, amelyek a mi kertünkben jól teljesítettek.
Ez persze nem professzionális növénynemesítés.
De ugyanarra az alapgondolatra épül:
a következő nemzedékhez mindig választunk szülőt.
A beteg növény magját inkább ne tekintsük kincsnek
Magfogáshoz egészséges, erőteljes példányt válasszunk. A vírusgyanús, erősen beteg vagy rosszul fejlődő növény ne legyen első számú jelöltünk csak azért, mert éppen azon érett be a legtöbb mag.
Egyes növényi betegségek vetőmaggal is terjedhetnek, ezért különösen értékes saját vetőmagállománynál fontos a növényegészségügyi óvatosság.
A magfogás nem egyszerűen begyűjtés.
Válogatás is.
A régi gazda ezt tapasztalatból tudta.
Correns később genetikával magyarázta meg, miért ennyire fontos.
A kibékülős naphoz a magcsere is jól illik
Ha szeptember 19. egyes helyeken valóban a haragosok kibékülésének napja volt, kertészként akár saját hagyományt is kölcsönözhetünk neki. Egy zacskó saját fogású körömvirág-, bab- vagy virágmag meglepően jó békeajándék lehet.
A növények cseréje mindig is közösségi élmény volt. Magvak és dugványok családok, szomszédok és falvak között vándoroltak, és sok régi kerti növény éppen így maradt fenn nemzedékeken át.
Nem minden örökség kerül múzeumba.
Van, amelyiket tavasszal elvetjük.
Szeptember 19. üzenete a kertésznek
A régi kalendárium ezen a napon a fák leveleit nézte. A rendesen álló lombból hideg telet, a kiforduló levélfonákból nedves időt próbált jósolni, miközben egyes közösségek együtt ettek, lezárták a vitáikat és kibékültek egymással. Másutt egyszerűen folyt a szeptemberi munka.
A mai kertben ugyanúgy van mit megfigyelnünk. Nézzük meg, hol marad meg az esővíz, melyik növény fejezi már be a szezont, gyűjtsük az érett termést, takarjuk a felszabaduló talajt, és tegyük félre azoknak a növényeknek a magját, amelyeket jövőre is szeretnénk látni.
Carl Correns 1864. szeptember 19-én született, és élete egyik legfontosabb kérdése éppen az lett, mit és hogyan visz tovább egyik növénynemzedék a másikba. A válasz végül sokkal érdekesebbnek bizonyult annál, mint hogy az utód egyszerűen lemásolja a szülőt.
Szeptember 19-én a Kerti Kalendárium ezért arra emlékeztet: az ősz nemcsak azt mutatja meg, hogyan végződik az idei kert. A magokban már azt is rejtegeti, milyen lehet a következő.