Szeptember 25-én a régi kalendárium szerint már végképp nem lehetett úgy tenni, mintha a nyár csak egy kicsit késne.
Kleofás napja dolgos őszi dátum volt: vetettek, rendezték a földeket, figyelték az esőket, és egyes vidékeken még azt is számon tartották, hogy ilyenkor húzódnak telelőhelyükre a kígyók. A kalendáriumi feljegyzés szerint többnyire ekkor vetették a rozsot, hűvösebb hegyvidékeken kezdődhetett az árpa vetése, és búzavetésre is alkalmasnak tartották az időszakot.
A kertben ma is hasonló átmenetet élünk. A szüret még tart, az alma és a dió továbbra is kosárba kerül, a paradicsom és paprika minden enyhe napot kihasznál, közben azonban az üresedő ágyások, az őszi vetések, a talajtakarás és a teleltetés egyre nagyobb szerepet kapnak. Szeptember 25. tehát nemcsak a betakarításról szól. Arról is, hogy amit most elvetünk vagy előkészítünk, az már a következő évhez tartozik.
Kleofás napja a régi kalendáriumban
Szeptember 25. Kleofás napja. A régi naptárakban ezen a napon Alexandriai Eufrozina neve is megjelent, de a mezőgazdasági hagyomány szempontjából sokkal érdekesebb az a szerep, amelyet a dátum az őszi vetések és az évszakváltás körül kapott.
Egy kalendáriumi gyűjtés szerint szeptember 25. egyszerűen dolgos nap volt. Nem nagy ünnep, nem látványos dologtiltás, hanem olyan időpont, amikor a napi és idényjellegű munkákat el kellett végezni.
Ez sokszor többet mond egy régi gazdaság működéséről, mint egy különös jóslat. A földet meg kellett munkálni, a vetést el kellett végezni, a termést be kellett hordani.
Az ősz nem várta meg, hogy ráérjünk.
Ekkor vetették a rozsot
A forrás szerint szeptember 25. környékén többfelé vetették a rozsot, hűvösebb hegyvidéki területeken pedig az árpa vetése is elkezdődhetett. Búza vetésére is alkalmasnak tartották ezt az időszakot.
A pontos vetési idő természetesen nem egyetlen naptári naphoz kötődött. A talaj, a csapadék, a hőmérséklet és a helyi termesztési tapasztalat mind befolyásolta, mikor került a mag a földbe.
A jeles nap mégis kapaszkodót adott. Szeptember végére nagyjából el kellett jutni addig, hogy a következő évi gabona helye és sorsa már komoly kérdés legyen.
A következő nyári kenyér ősszel kezdődött.
A vetés nem akkor jó, amikor a naptár mondja, hanem amikor a talaj engedi
A modern kertben ugyanez az alapelv működik. Ha vetni szeretnénk, előbb nézzük meg a talaj állapotát. A túl száraz földben nehézkes lehet a csírázás, a sáros, vízzel telített talaj pedig könnyen tömörödik és levegőtlenné válik.
A jó magágy morzsás, ülepedett és megfelelően nyirkos. Nem porzik, de nem is ragad a szerszámra.
Ez egyszerűen hangzik, mégis sok kerti probléma innen indul. A túl nedves földet megdolgozzuk, mert „ma érünk rá”, majd tavasszal csodálkozunk a kemény rögökön.
A talajnak nincs naptára.
Állapota van.
Az őszi esőket is Kleofás után várták
A kalendáriumi hagyomány szerint egyes helyeken úgy tartották, hogy szeptember 25. után érkeznek meg az igazi őszi esők. Ez természetesen nem meteorológiai határvonal, de az időszak jól illik ahhoz, amikor a nyári záporok helyett egyre gyakoribbá válhatnak a hűvösebb, tartósabb csapadékos periódusok.
A kertésznek ez fontos változás. Csökken a párolgás, lassabban szárad a talaj, hosszabb ideig marad nedves a lomb, és a nyári öntözési rutin egyre könnyebben válik túlöntözéssé.
A szeptember végi kertben ezért az egyik legfontosabb kérdés már nem az, hogy mikor locsoltunk utoljára.
Hanem az, hogy valóban szükség van-e vízre.
Dugjuk bele az ujjunkat a földbe
A felszín megtévesztő lehet. A harmat miatt nedvesnek látszik, miközben néhány centiméterrel mélyebben még száraz a talaj, vagy éppen fordítva: a felszín megszikkadt, alatta viszont bőven van nedvesség.
Öntözés előtt ellenőrizzük a gyökérzóna állapotát. Egy egyszerű ujjpróba vagy kis ásóval végzett ellenőrzés sok felesleges víztől megkímélheti a kertet.
Ősszel különösen igaz, hogy a megszokás rossz tanácsadó.
A növények vízigénye csökkenhet.
A mi locsolókedvünk viszont gyakran nyári marad.
És mi van a kígyókkal?
A szeptember 25-i kalendáriumi hagyomány egyik legérdekesebb eleme szerint egyes helyeken kerülték az erdőket, mert úgy hitték, ezen a napon költöznek oda a kígyók a mezőkről és legelőkről, hogy ott teleljenek át.
Ezt természetesen nem szó szerinti, egyetlen naphoz kötött tömeges kígyóvonulásként kell elképzelni. A hüllők viselkedését a hőmérséklet és az időjárás befolyásolja, ősszel pedig valóban fokozatosan keresik fel telelőhelyeiket.
A népi megfigyelés mögött tehát lehetett valós természeti élmény.
A dátumhoz kötött „költözés” viszont inkább a kalendárium rendteremtő gondolkodása.
A kígyók valóban telelőhelyet keresnek
Hazai siklófajoknál a nyári tartózkodási hely és a telelőhely nem feltétlenül ugyanaz. Egyes állományok kifejezett telelőhelyeket használnak, amelyekhez ősszel el kell jutniuk, tavasszal pedig visszatérnek aktív élőhelyükre.
Repedések, üregek, kőrakások, gyökérzónák és más fagymentes búvóhelyek alkalmasak lehetnek erre. Egyes helyeken több példány is ugyanazt a telelőterületet használhatja.
Ezért a szeptember végi kertben se bolygassunk fölöslegesen minden kőrakást vagy rőzserakást.
Lehet, hogy valaki már lefoglalta télire.
A kígyó nem ellenség
Magyarországon a legtöbb kertben megjelenő kígyószerű állat teljesen ártalmatlan sikló lehet. A hüllők a természetes ökoszisztéma részei, és több faj kifejezetten hasznos szerepet tölt be.
Ha kígyót látunk, ne próbáljuk megölni vagy megfogni. Hagyjunk neki menekülési lehetőséget, és ha bizonytalanok vagyunk a fajban, készítsünk távolról fényképet.
A régi kalendárium félt a kígyóktól.
A modern természetbarát kert inkább megismeri őket.
Ez jobb stratégia.
Egy kőrakás több lehet dekorációnál
Természetesebb kertrészekben néhány kő, farönk, rőzse vagy kevésbé bolygatott növényzet sokféle állatnak kínálhat búvóhelyet. Nemcsak hüllőknek, hanem rovaroknak, pókoknak és más apró élőlényeknek is.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a kertet kontrollálatlan lomtárrá kell alakítani. Tudatosan kialakított, száraz, nyugodt élőhelysarok nagyon más, mint az elhanyagolt szemétkupac.
A természetbarát kert egyik titka éppen ez:
nem mindent takarítunk el.
Csak azt, aminek tényleg mennie kell.
A paradicsom még tovább érhet
Szeptember 25-én enyhe idő esetén továbbra is sok paradicsom érhet a töveken. Az egészséges lombot hagyjuk meg, a beteg, erősen károsodott leveleket viszont távolítsuk el.
Az új virágoknak már egyre kisebb az esélyük arra, hogy szabadtéren érett termést hozzanak, ezért a növény erejét inkább a meglévő paradicsomok beérésére érdemes összpontosítani.
Ha hideg éjszaka közeleg, a fejlett zöld terméseket szükség esetén leszedhetjük és beltérben utóérlelhetjük.
A paradicsom szezonját nem a dátum zárja le.
A hőmérséklet.
A paprika még reménykedik
A paprika meleg fekvésben még sokáig színezheti terméseit. Ha megfelelőek az éjszakai hőmérsékletek, a fejlett zöld paprikák tovább érhetnek a növényen.
Mostantól azonban rendszeresen figyeljük az előrejelzést. A fagyérzékeny paprika gyorsan károsodhat, ezért egy erősebb lehűlés előtt érdemes időben betakarítani.
Cserepes paprika teleltetésénél a növényt már most vizsgáljuk át alaposan.
A télre vitt növény mellé ne vigyük be a nyári kártevőkolóniát is.
A szőlőben néhány nap is sokat számíthat
Szeptember végén sok szőlőfajta már szüretre érett, másoknak még néhány nap vagy hét szükséges. A szedés idejét a fajta, a termőhely, a bogyók állapota és a várható időjárás együtt határozza meg.
A tartós őszi eső különösen kellemetlen lehet a már érett, sérülékeny fürtök számára. A repedt bogyók és sűrű fürtök könnyebben rothadnak.
Ezért rendszeresen nézzük át a tőkéket.
A szőlő most nemcsak érési, hanem időjárási versenyben is van.
Az alma már válogatást kér
A tárolásra szánt alma- és körtefajtákat óvatosan szedjük, és csak ép, sérülésmentes termést tegyünk hosszabb tárolásra.
Az ütődött, repedt vagy beteg gyümölcs kerüljön külön, és használjuk fel hamarabb. A tárolóban egyetlen rothadó darab is több szomszédos gyümölcsöt veszélyeztethet.
A szüret után ezért nem ér véget a munka.
Csak kisebb ládákba költözik.
A diót továbbra is rendszeresen fel kell szedni
A lehullott diót ne hagyjuk hosszú időre nedves talajon. Távolítsuk el a burkot, majd jól szellőző helyen szárítsuk meg.
Ha sok a termés, vékony rétegben terítsük ki, és időnként forgassuk át. A megfelelő száradás alapvetően meghatározza a későbbi eltarthatóságot.
A dió most minden nap kicsit emlékeztet arra, hogy szeptember vége van.
Rendszerint egy koppanással.
A sütőtököt se kapkodjuk el – de a fagyot se várjuk meg
A tárolásra szánt sütőtök akkor a legjobb, ha teljesen beérik. A héj kemény, a kocsány szárazabb, fás jellegű, a termés pedig eléri fajtájára jellemző színét.
Ha azonban fagy közeleg, ne hagyjuk tovább kint. A sérült terméseket használjuk fel hamarabb, a hibátlan példányokat pedig száraz, jól szellőző helyen tároljuk.
A tök nagyon türelmes növény.
A fagy kevésbé.
A gyökérzöldségek még maradhatnak
A sárgarépa, pasztinák, petrezselyemgyökér és más hideget viszonylag jól tűrő gyökérzöldségek egy része még a földben maradhat.
Nem szükséges mindent egyetlen napon felszedni. A helyi időjárás és talajviszonyok alapján döntsünk, és csak annyit takarítsunk be, amennyire szükség van.
Ha azonban a talaj nagyon vizes lesz vagy erősebb fagyok közelednek, változhat a helyzet.
Szeptember végén már minden héten újra kell gondolni a tervet.
Az őszi vetés még folytatódhat
A régi kalendárium rozsot, árpát és búzát említ, a házikertben pedig más növények kerülhetnek most a földbe. Megfelelő fajtával és helyi körülmények mellett még szóba jöhet spenót, egyes saláták vagy áttelelő növények vetése.
Mindig a konkrét fajta ajánlott időzítését nézzük. Szeptember végén néhány nap és néhány fok is sokat számíthat.
A friss vetést tartsuk egyenletesen nyirkosan.
A tocsogás azonban nem cél.
A mag csírázni szeretne.
Nem úszni.
A tavaszi hagymások most kerülnek a földbe
Nárcisz, krókusz és több más tavasszal virágzó hagymás növény ültetésének jó időszaka van. Tulipánnal gyakran később is várhatunk, különösen tartósan meleg ősz esetén.
A hagymák legyenek egészségesek, kemények és sérülésmentesek. Olyan helyet válasszunk, ahol télen sem áll meg tartósan a víz.
A szeptember végi kertben különös módon egyszerre takarítjuk be az idei termést és ültetjük el a következő tavasz virágait.
Az egyik kosárba kerül.
A másik föld alá.
Most már igazán jó az őszi faültetés időszaka
Konténeres fák, cserjék és sok évelő ültetésének kedvezhet a hűvösebb levegő és a még viszonylag meleg talaj.
Ügyeljünk a helyes ültetési mélységre, alaposan öntözzük be az új növényt, és száraz időben később is ellenőrizzük a talaj nedvességét.
Az őszi ültetés egyik nagy előnye, hogy a növény a tél előtt megkezdheti a gyökeresedést.
De csak akkor, ha vizet is kap.
A frissen ültetett fa nem válik önellátóvá attól, hogy hűvösebb lett.
Az örökzöldek külön figyelmet kérnek
Az örökzöld növények télen is párologtatnak, ezért különösen fontos, hogy megfelelő vízellátással érkezzenek a fagyos időszakba.
Őszi ültetés után ne hagyjuk kiszáradni a gyökérlabdát. A talajtakarás segíthet a nedvesség megtartásában, de a mulcsot ne halmozzuk közvetlenül a törzs köré.
Az örökzöld télen sem alszik teljesen.
Csak csendesebb.
A cserepes növényeknél eljött az ellenőrzés ideje
Leanderek, citrusok, muskátlik és más fagyérzékeny cserepes növények még maradhatnak kint, amíg enyhe az idő, de a teleltetés előtti ellenőrzést már kezdjük el.
Nézzük át a levelek fonákját és hajtásokat. Pajzstetű, takácsatka, levéltetű vagy más kártevő könnyen bejuthat a teleltetőhelyre.
A növény költözhet.
A kártevő lehetőleg ne.
Az üres ágyás ne legyen csupasz
Ahol kifutottak a nyári zöldségek, gondoljuk végig a talaj téli védelmét. Szerves mulcs, komposzt vagy megfelelő zöldtrágyanövény segíthet abban, hogy a felszín ne maradjon teljesen fedetlen.
A csupasz talajt az őszi esők közvetlenül verik, így nőhet az erózió és cserepesedés kockázata.
A természetben a talaj ritkán marad üres.
A levelek, növényi maradványok és aljnövényzet befedi.
A kertben is tanulhatunk ebből.
A lehullott leveleket válogatva kezeljük
Az egészséges lomb komposztálható, levélkomposzthoz használható vagy bizonyos helyeken mulcsként is hasznosítható.
A gyepen viszont ne hagyjunk vastag, összetapadó lombszőnyeget. Az leárnyékolhatja a füvet és sokáig nedvesen tarthatja.
Beteg leveleknél mindig mérlegeljünk külön.
Az ősz rengeteg levelet ad.
A jó kertész pedig nem egyetlen zsákban gondolkodik.
Szeptember 25. második története egy fiatal botanikusé
1544. szeptember 25-én Rómában halt meg Valerius Cordus, német orvos, botanikus és természettudós. Mindössze 29 éves volt, mégis olyan munkát hagyott maga után, amely a botanika és a gyógyszerészet történetében is maradandó lett.
Fiatalon orvostudományt és természetrajzot tanult, majd növényismerettel és gyógyszerészeti anyagokkal foglalkozott. Wittenbergben Dioszkoridész klasszikus gyógynövényes munkájáról tartott előadásokat, és megpróbálta pontosan azonosítani az ókori szerző által leírt növényeket.
Ehhez nem könyvtárban ült.
Elindult utánuk.
Gyalog járta Európát növényekért
Cordus nagy terepbejárásokat tett Szászországban, Türingiában, Csehországban és Ausztriában, majd Itáliába utazott. Az volt a célja, hogy a régi szövegek növényeit a természetben is megtalálja, összevesse őket a leírásokkal, és pontosabb azonosításokat készítsen.
Ez ma természetes tudományos módszernek tűnik.
A 16. században azonban a botanika még szorosan összefonódott az ókori tekintélyek magyarázatával. Cordus egyre inkább a saját megfigyelésre támaszkodott.
Nem azt kérdezte kizárólag, mit írt valaki más.
Megnézte a növényt.
A pontos növényazonosítás életbevágó is lehetett
A korabeli gyógyszerészet nagyrészt növényi, állati és ásványi eredetű anyagokra épült. Ha egy növénynevet rosszul értelmeztek, könnyen teljesen más növény kerülhetett a gyógyszerbe.
Ezért vált különösen fontossá az azonosítás, a gyűjtési hely, a növény jellemzőinek és felhasználásának pontos leírása.
Cordus munkásságának egyik értéke éppen az volt, hogy rengeteg növényt részletesen leírt, és nagy hangsúlyt helyezett a megfigyelésre.
A kertészkedésben ugyanez sokkal békésebb következményekkel jár.
De a tanulság változatlan:
tudd, mit nevelsz.
A „gyógynövény” szó önmagában kevés
A köznyelv hajlamos egyetlen nagy, megnyugtató kategóriába tenni mindent, amit gyógynövénynek nevezünk. Pedig a növény pontos faja, felhasznált része, mennyisége és feldolgozása egyaránt számít.
Ugyanazon nemzetség rokon fajai sem feltétlenül használhatók ugyanúgy, és egy természetes eredetű anyag sem automatikusan veszélytelen.
Ezért vadon gyűjtött vagy házilag felhasználni kívánt gyógynövénynél különösen fontos a biztos azonosítás.
A „szerintem ez az” nem botanikai határozóbélyeg.
És nem is jó adagolási útmutató.
Cordus egy gyógyszerészeti alapművet is összeállított
Cordus nevéhez fűződik a Dispensatorium, amely gyógyszerkészítmények és receptek rendszeres gyűjteménye volt. A nürnbergi városi hatóság jóváhagyása után halála után, 1546-ban jelent meg, és fontos gyógyszerészeti kézikönyvvé vált.
A korabeli gyógyszerkészítésben óriási jelentősége volt annak, hogy a receptek és alapanyagok ne kizárólag egy-egy patikus saját hagyománya alapján változzanak.
A szabványosítás kezdete volt.
Kertészeti nyelven:
nem elég, hogy „egy marék valamiből”.
Néha pontos recept kell.
A növénytudomány egyik fontos fordulata: nézd meg magad
Cordus korában a botanika lassan kezdett elszakadni attól, hogy kizárólag az ókori szerzők szövegeit kommentálja. A természet közvetlen megfigyelése egyre fontosabb lett.
Ez a kertész számára nagyon is ismerős gondolat. Hiába olvassuk azt, hogy egy növény „napos helyet szeret”, a saját kertünkben lehet, hogy a délutáni perzselő nap már túl sok neki. Hiába mondják, hogy szárazságtűrő, az első évben még rendszeres víz kellhet.
A könyv irányt mutat.
A kert visszajelez.
A kettőt együtt érdemes olvasni.
Készítsünk saját növényleírást
Szeptember végére már sok mindent tudunk az idei növényeinkről. Írjuk fel, melyik fajta mikor kezdett teremni, melyik szenvedett a melegtől, melyik maradt egészséges, és melyik termett a legjobban.
Ha magot fogunk róla, ez a megjegyzés kerüljön a zacskó mellé.
Egy év után ez egyszerű jegyzet.
Öt év után saját kertészeti adatbázis.
Cordusnak valószínűleg tetszene.
A növény neve számít
Ha ismerjük egy növény pontos faj- vagy fajtanevét, sokkal könnyebben találunk hozzá megbízható gondozási információt.
Ez különösen igaz gyógynövényeknél, mérgező növényeknél és egymáshoz nagyon hasonló fajoknál, de a hétköznapi kertészkedésben is hasznos.
„Menta” helyett lehet borsmenta, fodormenta vagy sok más hibrid és fajta.
„Zsálya” alatt is többféle növényt érthetünk.
A pontos név nem tudálékosság.
Tájékozódási pont.
A magokat is pontosan címkézzük
A saját magfogás egyik leggyakoribb hibája nem a rossz szárítás.
Hanem a rossz memória.
Szeptemberben pontosan tudjuk, melyik zacskóban mi van. Februárban már kevésbé.
Kerüljön rá a fajta neve, az év, és ha több helyről gyűjtöttünk, a termőhely is.
A „piros virág” felirat kevés.
A „nagyon finom paradicsom” még kevesebb.
Néhány másodpercnyi címkézés hónapokkal később sok kérdést megspórol.
A vadon gyűjtött növénnyel különösen óvatosan bánjunk
Ha kirándulás közben érdekes gyógynövényt vagy más növényt találunk, ne szedjük le automatikusan. Előbb tudjuk meg, pontosan mi az, védett-e, és egyáltalán jogszerű-e a gyűjtése.
Védett növényt természetesen nem gyűjtünk, de gyakori fajoknál is fontos a mértékletesség és a megfelelő azonosítás.
A modern növényismeret egyik nagy előnye, hogy fényképpel is rengeteg információt hazavihetünk.
A növény pedig marad.
Ez sok esetben a legjobb gyűjtési módszer.
Kleofás napja és Cordus története szépen összeér
A régi kalendárium szeptember 25-én vetőmagot küldött a földbe, az esőt figyelte, és a kígyók telelőhelyre húzódását próbálta egyetlen naphoz kötni.
Valerius Cordus évszázadokkal később szintén figyelte a növényeket és a természetet, de egyre pontosabb leírásokkal próbálta megérteni őket.
Az egyik hagyományba rendezte a természetet.
A másik tudományos megfigyelésbe.
A kertész ma mindkettőből tanulhat.
Szeptember 25. üzenete a kertésznek
Kleofás napján a régi gazda dolgozott. Rozsot, árpát vagy búzát vetett, figyelte az őszi esőt, és úgy tartotta, hogy a kígyók lassan elhagyják a mezőket, hogy téli búvóhelyre húzódjanak.
A mai kertben ugyanígy fordul a szezon. Még szedünk paradicsomot, paprikát, szőlőt, almát, diót és tököt, közben azonban már vetünk, hagymát ültetünk, takarjuk a talajt, készítjük a teleltetőhelyeket és magokat teszünk félre jövőre.
Valerius Cordus, aki 1544. szeptember 25-én halt meg, egész rövid életében azt próbálta megtudni, pontosan melyik növény micsoda, hogyan különbözik a másiktól és miként lehet megbízhatóan leírni.
Szeptember 25-én a Kerti Kalendárium ezért arra emlékeztet: az ősz nemcsak a betakarítás ideje. A megfigyelésé is. Minél pontosabban ismerjük azt, ami a kertünkben nő, annál jobban tudjuk eldönteni, mit vessünk el, mit őrizzünk meg, és mit vigyünk tovább a következő évbe.