Szeptember 9-én a magyar kert már egyre inkább a betakarításról szól. Érik a szőlő, hullik a dió, az alma és a körte kosárba kerül, a paradicsom pedig versenyt fut a rövidülő nappalokkal. Közben magot gyűjtünk, új vetéseket indítunk, és egyre többször gondolunk arra, melyik növényt szeretnénk átmenteni a következő évre.
Éppen ezen a napon, 1754. szeptember 9-én született William Bligh, akinek neve legtöbbünknek a Bounty híres lázadásáról ismerős. A hajó története azonban kertészeti szempontból legalább olyan különleges: a Bountyt azért küldték Tahitira, hogy kenyérfacsemetéket vigyen a Csendes-óceánról a Karib-térségbe, és a hajó egy részét valóságos úszó növényházzá alakították.
A történetben van növénygyűjtés, hajózás, kertészeti logisztika, túlélés és egy igen kellemetlen lázadás is. Van azonban egy ennél jóval sötétebb történelmi háttér: a kenyérfát a brit gyarmati ültetvényeken dolgoztatott rabszolgasorba kényszerített emberek olcsó élelmezésére kívánták meghonosítani. A növények világutazása tehát nem mindig romantikus botanikai kaland.
A kenyérfa, amelynek a termése inkább krumpli, mint kenyér
A kenyérfa, vagyis az Artocarpus altilis a morusfélék családjába tartozó trópusi fa. A Kew adatai szerint kultúrnövényként a Csendes-óceán északnyugati térségéhez kötődik, majd az ember évszázadokon, sőt évezredeken át terjesztette Óceánia számos szigetére és később a trópusi világ más részeire.
A fa akár 15 méternél is magasabbra nőhet, nagy, mélyen karéjos levelei vannak, termése pedig kívülről első pillantásra kissé futurisztikus zöld labdára emlékeztet. A kenyérfa termése keményítődús, és sütve vagy főzve fogyasztják; állagát és ízét gyakran a kenyérhez vagy a burgonyához hasonlítják.
Vagyis aki arra számít, hogy a fáról kész veknik lógnak, csalódni fog.
A növény azért ennél valamivel több konyhai előkészítést igényel.
A kenyérfa már Bligh előtt is nagy utazó volt
A kenyérfa története valójában nem William Bligh-gal kezdődött. A csendes-óceáni népek jóval az európai felfedezők megjelenése előtt termesztették és szaporították, és magukkal vitték újonnan benépesített szigetekre.
A növény ezért nem egyszerűen vadon élő fafaj, amelyet az ember egyszer csak „felfedezett”. Sok kenyérfafajta évezredes emberi szelekció és vegetatív szaporítás eredménye. A mag nélküli fajtákat sarjakról vagy gyökérdarabokról lehet továbbvinni, ami különösen szoros kapcsolatot alakított ki ember és növény között.
Ha egy közösség új szigetre költözött, nem volt elég néhány zacskó magot zsebre tenni.
Élő növényi anyagot kellett magukkal vinni.
Ez kertészeti logisztika jóval a kertészeti webáruházak kora előtt.
James Cook és Joseph Banks már látta, milyen fontos növény
Az európaiak Cook kapitány csendes-óceáni útjai során figyeltek fel arra, milyen fontos tápláléknövény a kenyérfa Tahitin és más szigeteken. Joseph Banks botanikus is látta és tanulmányozta a növényt.
Később éppen Banks támogatta azt az elképzelést, hogy kenyérfát vigyenek a brit karibi gyarmatokra. A cél nem pusztán botanikai kíváncsiság volt: nagy mennyiségben termő, olcsó keményítőforrást kerestek a cukornádültetvényeken rabszolgasorba kényszerített emberek élelmezésére.
A Bounty híres történetét ezért nem lehet csupán romantikus tengeri kalandként elmesélni. Egy birodalmi ültetvénygazdaság és a rabszolgaság rendszere is ott állt az expedíció mögött.
A kenyérfa erről nem tehetett.
Az emberi felhasználás története viszont fontos része annak, hogyan került egyik földrészről a másikra.
A Bountyt részben növényszállító hajóvá alakították
1787-ben Bligh kapta meg a Bounty parancsnokságát. A hajó egyik legkülönösebb sajátossága az lett, hogy belső terének jelentős részét növények számára alakították át.
Polcok és tartószerkezetek készültek a cserepeknek, hogy az élő kenyérfacsemetéket egy több hónapos tengeri úton életben lehessen tartani. A Royal Museums Greenwich gyűjteményében ma is fennmaradt olyan hajóterv, amelyen jól láthatók a növénycserepek számára kialakított állványok.
Egy 18. századi hajón minden négyzetméter értékes volt. Embereknek, víznek, élelmiszernek, felszerelésnek és rakománynak kellett elférnie.
A Bountyn pedig egyszer csak növények kapták meg a jobb helyek egy részét.
Kertészként ezt akár hízelgőnek is érezhetnénk.
A legénység állítólag kevésbé lelkesedett érte.
Két kertész is utazott a növényekkel
A növényeket természetesen nem lehetett egyszerűen becsomagolni és fél év múlva elővenni. Öntözni, ellenőrizni és gondozni kellett őket, ezért az expedícióhoz kertészek is csatlakoztak.
Kew történeti összefoglalója szerint a Bounty mintegy ezer kenyérfacsemetét gyűjtött Tahitin. A növények életben tartása különösen nagy kihívás volt: sós tengeri levegő, viharok, korlátozott édesvízkészlet és hosszú hónapok egy hajón nem éppen ideális kertészeti körülmények.
Mai szemmel könnyű azt mondani, hogy egy növényt „majd átteleltetünk”.
Bligh expedíciója megmutatja, mennyivel bonyolultabb a mondat, ha a teleltetőhely néhány ezer kilométerrel arrébb található.
Öt hónap Tahitin, aztán jött a lázadás
A Bounty 1788 októberében érkezett Tahitire, de a kenyérfacsemeték gyűjtésére alkalmas időpont miatt hónapokig ott kellett maradnia. A legénység közel öt hónapot töltött a szigeten, és több ember szoros kapcsolatokat alakított ki a helyiekkel.
1789 áprilisában végül elindultak a növényekkel.
Nem jutottak messz.
Április 28-án Fletcher Christian vezetésével a legénység egy része fellázadt, átvette a hajó irányítását, Bligh-t és hűséges embereit pedig egy mindössze néhány méteres nyitott csónakba kényszerítette.
Az addig gondosan ápolt kenyérfacsemeték pedig a történelmi beszámolók szerint a tengerbe kerültek.
Több hónapnyi növénynevelésnek néhány perc alatt vége lett.
A kertész számára különösen fájdalmas részlet.
Bligh elképesztő csónakútja
Bligh és társai kevés élelemmel és vízzel kerültek a nyílt tengerre. Mégis sikerült több mint 5800 kilométert megtenniük, és 47 nap után elérték Timort.
Ez a hajózás történetének egyik legismertebb navigációs teljesítménye lett.
A Bounty lázadása később könyvek, filmek és legendák egész sorát ihlette, amelyekben Bligh hol kegyetlen zsarnokként, hol kivételes tengerészként jelenik meg. A történeti kép jóval összetettebb, mint a filmes változatoké.
Kerti Kalendáriumként azonban egy dolgot különösen érdemes megjegyezni:
az első kenyérfa-expedíció teljes kudarc lett.
A történetnek mégsem lett vége.
Bligh másodszor is visszament a kenyérfákért
A kudarc után a brit Admiralitás nem mondott le a tervről. Bligh-t felmentették a Bounty elvesztésével kapcsolatos vádak alól, később kapitánnyá léptették elő, és újabb expedíciót bíztak rá.
1791-ben két hajóval, a Providence-szel és az Assistance-szel indult vissza Tahitire.
Ezúttal még nagyobb növényszállítmányt gyűjtöttek össze. A Kew történeti összefoglalója szerint több mint 2600 kenyérfanövénnyel indultak el, és a küldetés ezúttal sikerült.
A kenyérfa eljutott Saint Vincentre és Jamaicába.
Bligh tehát növényszállítóként második nekifutásra célba ért.
A kertészkedés egyik alapelve itt is beigazolódott:
ha elsőre nem sikerül, nézd meg, mi ment rosszul, és próbáld újra.
Bár lehetőleg ne kelljen hozzá új hajó.
A kenyérfa nem lett azonnal karibi sláger
A történet egyik ironikus fordulata, hogy a sikeresen meghonosított kenyérfa kezdetben nem aratott osztatlan sikert azok körében, akiknek élelmezésére szánták.
Az új alapanyag idegen volt, és az étkezési kultúra nem változik egyszerűen azért, mert egy gyarmati hivatalnok eldönti, hogy mostantól ezt kellene enni.
Idővel azonban a kenyérfa a Karib-térség több részén valóban beépült a helyi konyhába.
Ez is jó emlékeztető arra, hogy egy növény meghonosítása nem ér véget azzal, hogy életben marad a földben.
Az embereknek is helyet kell találniuk neki a saját kultúrájukban.
Egy növényt átvinni nem ugyanaz, mint magot szállítani
A kenyérfa történetének egyik legizgalmasabb kertészeti részlete, hogy sok fontos fajtája mag nélküli. Ezeket vegetatív módon, például gyökérsarjakról vagy gyökérdugványokról szaporítják.
Vagyis ha ugyanazt a fajtát akarjuk átvinni egy másik helyre, élő növényi anyagot kell szállítani.
Ez egészen más kihívás, mint egy zacskó száraz mag.
A növénynek hónapokon keresztül megfelelő víz, hőmérséklet, levegő és fény kell.
Bligh hajói tulajdonképpen hatalmas mozgó szaporítóházak voltak.
Csak a fóliasátor alatt közben hullámzott az Atlanti-óceán.
Miért nem nevelünk kenyérfát a magyar kert végében?
Az Artocarpus altilis nedves trópusi éghajlat növénye, ezért a magyar téllel szabadtéren természetesen nem boldogulna.
A fa melegigényes, fagyérzékeny, ráadásul természetes környezetében jelentős méretűvé nőhet. Magyarországon legfeljebb megfelelően fűtött üvegházi körülmények között lenne hosszabb távon tartható.
Ez viszont jó alkalom arra, hogy különbséget tegyünk két kerti mondat között:
„Nagyon tetszik ez a növény.”
és:
„Jó helye lenne nálam.”
A kettő sajnos nem mindig ugyanaz.
A kenyérfa esetében különösen nem.
A növények világutazása ma is folytatódik
A mai kert tele van olyan növényekkel, amelyek ősei más földrészekről érkeztek. Paradicsom, paprika, burgonya, kukorica, dália és napraforgó nélkül ma nehéz elképzelni a magyar kertet, pedig egyik sem európai eredetű.
A növények vándorlása óriási mértékben alakította át a mezőgazdaságot, a táplálkozást és a kerteket.
Ma azonban már azt is tudjuk, hogy az új fajok mozgatása kockázatokkal járhat. Velük együtt kártevők és betegségek is érkezhetnek, egyes növények pedig kiszabadulva invázióssá válhatnak.
Ezért a modern növényutazásnak növényegészségügyi szabályai vannak.
Bligh korában elsősorban az volt a kérdés:
túléli-e a növény az utat?
Ma már azt is kérdeznünk kell:
mi történik, ha megérkezik?
Szeptember 9. a régi kalendáriumban egyszerűen dolgos nap volt
A magyar népies kalendáriumi gyűjtések szeptember 9-éhez nem kapcsolnak olyan nagy ünnepkört, mint Kisasszonyhoz vagy Szent Mihályhoz. Dolgos napként tartották számon, amikor az éppen szükséges szezonális munkák foglalták le az embereket.
Ez szeptember elején teljesen hihető.
Betakarítás, vetés, gyümölcsszedés, szőlő körüli munka, szárítás, tartósítás és állattartás egyszerre adott feladatot.
A régi kalendárium néha nem mond izgalmas legendát.
Csak azt:
ma dolgozni kell.
A kertész ezt külön magyarázat nélkül is érti.
A berkenye és a galagonya még időjós is volt
Ugyanez a népies kalendárium szeptember 9-éhez érdekes időjóslást is kapcsol. Egyes helyeken úgy tartották, hogy ha sok bogyó terem a berkenyén vagy a galagonyán, nedves ősz és kemény tél következik.
Máshol a bőséges berkenye-, galagonya- vagy bodzatermést inkább a következő évi jó gabonatermés jelének tekintették.
Meteorológiai előrejelzésként természetesen egyik szabályt sem érdemes használni. A termés mennyiségét az előző hónapok és évek időjárása, a virágzás, a beporzás és számos más környezeti tényező alakítja.
A régi megfigyelés mögött azonban megint ott van valami nagyon értékes:
az ember figyelte a tájat.
Nemcsak azt nézte, mi terem a saját ágyásában.
A galagonya most valóban kezd látványossá válni
Szeptemberben a galagonya vörös termése egyre feltűnőbb. A bokrok és sövények őszi színe nemcsak nekünk látványos, hanem több madár számára is fontos táplálékforrás.
Ezért a kertben lévő terméses cserjéket ne feltétlenül nyírjuk mindenhol geometriai pontosságúra éppen a termésérés előtt.
Ha hagyunk rajtuk bogyókat, később rigók és más madarak is használhatják.
A természetes sövény ősszel egyszerre kerítés, élőhely és kamra.
Ilyen multifunkciós kerti elemért ma külön felárat kérnének.
A bodzát se csak szörpként lássuk
Szeptember elején sok bodzabokron érett, sötét termésfürtök lógnak. A bodzát gyakran csak a tavasz végi virágzáskor vesszük észre, amikor szörp készül belőle, pedig az őszi termése a madarak számára fontos táplálék lehet.
Ha feldolgozásra gyűjtünk, csak biztosan azonosított fekete bodzát használjunk, és a bogyókat megfelelően hőkezeljük; a nyers növényi részek fogyasztása nem ajánlott.
Ha pedig nincs szükségünk minden termésre, hagyjunk belőle a madaraknak.
A kertben nem kell minden ehető dolgot nekünk megenni.
Bár a dió esetében ezt a szabályt nehezebb betartani.
A saját növényeinket most mi is „expedícióra” készítjük
Szeptember elején egyre több fagyérzékeny növénynél felmerül, hogyan visszük át őket a télbe. Muskátli, fukszia, citrusfélék, leander és más dézsás növények még kint lehetnek, de érdemes már megtervezni a teleltetőhelyet.
Ez lényegében ugyanaz a kérdés kisebb léptékben, amellyel Bligh expedíciója küzdött:
hogyan tartunk életben egy növényt olyan körülmények között, amelyek nem természetesek számára?
Fény, hőmérséklet, víz, levegő és hely.
A különbség csak annyi, hogy nekünk nem kell hozzá Tahitira hajózni.
Mielőtt bevisszük, nézzük át
A teleltetésre szánt növényeket érdemes időben átvizsgálni. Nézzük meg a levelek fonákját, hajtásokat és cserepeket, nincs-e rajtuk levéltetű, pajzstetű, molytetű vagy más hívatlan vendég.
A kártevőt sokkal könnyebb még a szabadban kezelni, mint később a teleltetőhelyen, ahol több növény kerül egymás mellé.
A „mindenki jöhet be télire” szabály tehát némi határellenőrzést igényel.
Bligh biztosan megértené.
A dugvány a mi kis kenyérfa-expedíciónk
Ha egy nagy növénynek nincs helyünk télire, sok faj esetében dugványozással kisebb példányt menthetünk át.
Muskátli, fukszia és több más dísznövény könnyen szaporítható megfelelő hajtásdugványról. Így nem feltétlenül az egész nyári növényt kell elhelyeznünk, hanem néhány fiatal utódot.
A módszer ugyanarra az alapelvre épül, amely a kenyérfa vegetatív szaporításánál is fontos:
nem magból kezdjük újra.
A növény egy darabját visszük tovább.
Az élő örökséget.
Most készítsünk saját kerti fajtalistát
Szeptemberben még frissen emlékszünk arra, melyik paradicsom volt igazán finom, melyik paprika termett jól, melyik virág bírta a hőséget és melyik növény lett csalódás.
Írjuk fel.
Ha saját magot fogunk, címkézzük pontosan. Ha dugványt készítünk, kerüljön rá a fajta neve vagy legalább olyan jelölés, amelyet tavasszal is megértünk.
A „piros nagy jó” megjelölés szeptemberben tökéletesen egyértelműnek tűnik.
Februárban már kevésbé.
A növényi expedíciók egyik titka mindig is a pontos dokumentáció volt.
Egy kenyérfa ma is élhet Bligh történetéből
A Kew összefoglalója szerint Saint Vincent botanikus kertjében olyan kenyérfák is találhatók, amelyeket Bligh eredeti sikeres betelepítésének növényeiről szaporítottak.
Ez különös kapcsolat múlt és jelen között.
Egy növény vegetatív szaporítása lehetővé teszi, hogy egy genetikai vonal nagyon hosszú időn keresztül fennmaradjon.
A kertész ilyenkor szó szerint történelmet szaporít.
Ezért egy régi gyümölcsfa, szőlőtőke vagy családi muskátli sem feltétlenül „csak egy növény”.
Lehet egy történet élő folytatása.
Szeptember 9. üzenete a kertésznek
Ma nézzük meg, mit szeretnénk továbbvinni az idei kertből. Gyűjtsünk magot, készítsünk dugványt abból a növényből, amelyet nem akarunk elveszíteni, tervezzük meg a fagyérzékeny cserepesek teleltetését, és figyeljük meg a galagonya, bodza vagy más bogyós cserjék őszi termését.
A régi kalendárium szerint ez dolgos nap volt, és ebben nehéz vitatkozni vele.
Közben gondoljunk arra a hajóra is, amelyet több mint kétszáz éve azért építettek át, hogy ezer élő növényt vigyen át fél világon. Az első út kudarcba fulladt, a második azonban sikerült, és a kenyérfa gyökeret vert a Karib-térségben is.
A történet egyszerre szól növények elképesztő alkalmazkodásáról, emberi kitartásról és egy olyan gyarmati rendszerről, amelynek kegyetlenségét nem szabad elfelejteni.
Szeptember 9-én a Kerti Kalendárium arra emlékeztet: minden mag, dugvány és csemete egy apró utazó. Ha továbbvisszük, nemcsak egy növényt mentünk át – néha egy egész történetet is.