Kedves Bálint Gazda!
Szeretném megtudni, hogy van-e olyan növény, amely összetéveszthető a kökénnyel. A leírások igen felületesek erről a növényről (tövisben végződő ágak, hamvas kék csonthélyas termés, amely szilvaféle, valamint elliptikus levelek).
Tegnap szedtem életemben először néhány szem kökényt, amely gömbölyű volt, megmosva fekete áfonyára hasonlított. (Érdekesség, hogy ezeken a bokrokon nem tapasztaltam a tövisben végződő ágakat, de többen igazolták, hogy biztos kökény, amit szedek.) Miután megmaradtunk tőle, ma egy másik helyen újra próbálkoztam. Hasonló bokrokat találtam, ám ezeken már csak egy-egy levél volt, a termés pedig a tegnapi gömbölyűvel ellentétben szilva alakú. Kb. 1cmx6mm-es tojásdad kis szilvák ugyanolyan ágakon mint tegnap, csak valamivel gazdagabb terméssel. Körmömmel széthasítva belül zöldes, átlátszó, leves húsa volt, akárcsak a tegnapi gömbölyűnek. Feketék és hamvasak voltak mint a tegnapiak, csak más alakúak. A mag is laposabb volt bennük, miután a tegnapiak szinte meggymagra hasonlítottak. Nem vagyok egy felelőtlen, aki bármit megkóstol amit nem ismer, ám ezúttal a kísérteties hasonlóság miatt két szemet meg is ettem. Szinte jobb ízű volt mint a tegnapi, valamivel enyhébb fanyar utóízzel.
Létezik olyan cserje, illetve vadgyümölcs, ami ennyire hasonlítana a kökényre? Vagy létezik a kökénynek 1cm-es gömb alakú és 1cmX6mm-es kékszilva kinézetű változata is? Van olyan növény amely hasonlít, de élettanilag esetleg nincs ennyi pozitív hatása, vagy akár mérgező is lehet?
A leírásokban egy sejtelmes "hazánkban több eltérése is van" mondatot találtam. Talán ez utalna arra, hogy lehet többféle formájú is a termése? Hiszen például dió is van többféle formában és méretben, mégis tudjuk, hogy dió. Talán fontos információ, hogy az Alföldön, Szeged környékén szedtem a "kökényeket".
A fotókat ez utóbbi szedésű, gyanúsabb küllemű, tojásdad bogyókról és bokraikról mellékeltem. (A fotók minőségéért elnézést kérek, mobiltelefonnal, kedvezőtlen fényviszonyok mellett készültek!)