Tisztelt Kertbarátok!
kb. 3 éve van egy madagaszkár pálmánk. Nem új korában került hozzánk, mi már a második gazdái vagyunk. Voltak vele gondok, pl. elhullajtotta a leveleit, de most már tartós ideje, kb. egy-másfél éve hoz új leveleket, aranyos kis lombkoronája van. Meleg helyen van, időnként forgatom a fénynek megfelelően, közvetlen napfény nem éri, de ablak közelében van. Nem öntözöm gyakran és akkor sem kap sok vizet. Eddig minden rendben is volt vele, szép éke volt a lakásnak a többi virág között. Éjszaka azonban arra ébredtem, hogy egyszerűen kidőlt a cserépből. Sajnos úgy tűnik, hogy elrothadt az alsó része (az alsó kb. 30 cm a törzséből). A levelei szépek, épek és a törzs többi része is. A növény maga kb. 1 m magas. Nem tudom, mi történhetett, erre is kíváncsi lennék, illetve, hogy esetleg bármilyen úton-módon meg lehet-e menteni a növényt, vagy tudnám-e valahogyan szaporítani? Most egyenlőre meg van támasztva a törzse, tehát még benne van a földben. Félek attól, hogy nem lehet megmenteni, de utolsó mentsvárként gondoltam, hogy megkérdezem. Nagyon szeretném, ha bárhogyan sikerülne segíteni rajta!
Előre is nagyon köszönöm a válaszokat, tanácsokat!
Kedves Helga!Ha elrothadt az alsó része, mégis a viz volt sok, a dőlés emiatt volt, a gyökerek elgyengültek.Kaktusznak,pozsgásnak,aloénak nehéz télen eltalálni a vízadagot.És a Madagaszkári is kaktusz.Talán, ha a rothadás még nem olyan előrehaladott, megpróbálhatja száraz homok és föld keverékébe ültetni és egy ideid egy csepp vizet sem adni neki. Ha nem,esetleg levágni a beteg részt, pár napig hagyni szikkadni,ahogy más kaktusznál is szoktuk,és úgy elültetni. Kár lenne egy ekkora növényt elveszíteni. Ha vannak kis oldalhajtásai, azokkal szaporítható.

Nem kaktusz, viszont pozsgás, de a lényeget tekintve egyetértek a válasszal.Túlöntözésnek minősül az is, ha két öntözés között nem tud kiszáradni a föld, pl. túl nagy a cserepe, ajánlatos inkább aránytalanul kicsi cserépben tartani, mint a kaktuszokat és egyéb pozsgásokat általában.Én mindenképpen javasolnám visszavágni az egészséges részig és szikkasztani akár egy hétnél is tovább, kivéve, ha maga a növénytest is elkezd összefonnyadni.(K. Hanga! Hsz. szerkesztése: ikon a bal alsó sarokban.)
Sziasztok! Van egy madagaszkári pálmám még tavaly vásároltam hála égnek semmi baja csak lassan fejlődik annyit szeretnék kérdezni hogy szabadba kilehet tenni vagy csak szobába lehet nevelni ? Előre is köszönöm a válaszokat! :)