A 10 legnagyobb baki, amit egy kezdő kertész elkövethet a veteményesben

A 10 legnagyobb baki, amit egy kezdő kertész elkövethet a veteményesben

A túl soktól a túl kevésig.

Mint minden tevékenység, a kertészkedés is gyakorlatot igényel. Idővel rájövünk az apró trükkökre, és arra, hogy mire érdemes odafigyelni. Összegyűjtöttük a leggyakoribb kezdő kertészbakikat:

1. Túl korán ültetünk

Kora tavasszal már alig várjuk, hogy kezdődjön a szezon. Nagyon csábít már a föld, de semmiképpen sem jó ötlet az utolsó fagyok előtt jóval elszórni a magokat a lakás melegében. A magokból hamar magoncok lesznek, amiknek egyre több hely kell – csak szenvednek benn, ha túl sokáig nem tudjuk kiültetni őket. Megnyúlnak, sárgulnak, és a végén, mire valóban ideje lenne, erőtlen palántákat tudunk csak kiültetni.

vetemenyes kezdo bakik 01

2. Rossz helyet választunk

Fontos, hogy olyan területen kezdjünk neki, ami kézre esik és nem túl árnyékos (legalább napi 6 óra napfényt kapjon). Emellett lényeges, hogy a vízellátása megoldott legyen (nem fogunk kilométerekről vizet cipelni).

vetemenyes kezdo bakik 02

3. Nem fordítunk kellő figyelmet a talajra

Ha silány, kizsigerelt, rossz földben kezdünk kertészkedni, rengeteg energiát fordítunk majd annak feljavítására. Még a szezon előtt tegyünk meg minden tőlünk telhetőt: termesszünk rajta zöldtrágyát, fedjük be levelekkel – ezek gazdagítják a talajt.

vetemenyes kezdo bakik 04

4. Nem szüretelünk időben

Furán hangozhat, de sok hobbikertész hezitálni kezd, amikor ideje lenne betakarítani a termést. Mert szeretik nézni, hogy bőven terem a kert, vagy nem biztosak benne, hogy megérett-e a zöldség, vagy elsodorják őket az egyéb feladatok. Pedig ha nem szedjük le időben a zöldségeket-gyümölcsöket, akkor lassítjuk a folyamatokat. A növény nem fog többet teremni, ha még bőven van rajta, a gyógy- és fűszernövények se bokrosodnak, ha nem vágjuk vissza őket.

vetemenyes kezdo bakik 03

5. Túl sokat ültetünk

"Még kipróbálom ezt is... hú, ez fantasztikus lehet... kellene még két sor hagyma..." Sok kertész esik abba a hibába, hogy jóval többet ültet, mint ami elfogy. A hatalmas mennyiségű növény azonban rengeteg munkát jelent! A zöldségek nem várnak, amíg időnk lesz rájuk, megérnek, gazosodnak, rothadnak, fertőződnek. Érdemesebb kicsiben kezdeni.

A két legalapvetőbb hiba, hogy túl nagy helyen kertészkedünk, vagy túl sok fajtával kísérletezünk. Annak, aki még kezdő, egy kb. 3x3 méteres kertecske megfelelő. Növelni később is lehet a területet. A túl sok fajta is oda vezethet, hogy ki se látszunk a munkából és végül elmegy a kedvünk. Kezdjünk egy maréknyi olyan növénnyel, amit szeretünk fogyasztani, és akkor foglalkozzunk újabb fajtákkal, ha ezekkel már megtanultunk "bánni".

vetemenyes kezdo bakik 05

6. Figyelmen kívül hagyjuk a területigényt

Ez a probléma nagyon hasonlatos ahhoz, amikor túl nagy területen kezdünk gazdálkodni. A legjellemzőbb, hogy a palántákat túlzsúfoljuk, mert nem gondoljuk végig, hogy meg is nőnek. Akkor már összeérnek majd a növények és könnyen fertőződhetnek, nem jutnak elég fényhez. Ha nagynak érezzük a szükséges területigényt az ültetésnél, akkor gyorsan növő fajokat tegyünk közéjük (pl. salátafélék) addig, amíg a növényeink megnőnek.

vetemenyes kezdo bakik 06

7. Nincs stratégiánk

Lehet, hogy szeretjük a salátát, de ha mindet egyszerre vetjük el, akkor pár hétig éjjel-nappal azt esszük majd, később viszont nem fog teremni. Fontos, hogy legyen stratégiánk az ültetésre. Használhatunk például különböző időpontokban érő fajtákat, de vethetünk szakaszosan is, néhány hetes eltérésekkel.

vetemenyes kezdo bakik 07

8. Elhanyagoljuk a növényápolási munkákat

Gyomlálás, tápoldatozás, öntözés: egy kiskert mindig ad feladatokat. A rendszeres tevékenység nem megspórolható, mert különben senyvednek, pusztulnak a növények. Érdemes előre végiggondolni, hogy tudunk-e rendszeresen időt szakítani a vetemény gondozására.

vetemenyes kezdo bakik 11

9. Nem kerítjük el a finomságokat

A vetemény odavonzza a környék lakóit: a csigákat, nyulakat, őzeket, madarakat, akik gondoskodnak a termés dézsmálásáról. A védekezéshez szükség van kerítésre, és akár csapdákra, riasztókra is. Ha erdő mellett lakunk, biztosan nem spórolhatunk meg egy masszív kerítést, hacsak nem a vadállatokat szeretnénk jóllakatni.

vetemenyes kezdo bakik 10

10. Figyelmen kívül hagyjuk az apró problémákat

Rendszeresen kell ellenőriznünk a növényeket, mert ugyan nem minden probléma igényel beavatkozást, de akad, amelyik igen. Ha sárguló leveleket, foltokat látunk, vizsgáljuk meg jobban a növényt, hogy mi az ok, mielőtt egy egész sor fertőzötté válik. A kártevők petéiket gyakran a levelek fonákjára rakják. Ne permetezzünk azonnal, főleg ne kemikáliákkal! Először más módszerekkel próbálkozzunk, biológiai védekezéssel, a fertőzött részek levágásával, eltávolításával.