A növények között ádáz kiszorítósdi zajlik.
Bár sok gyakorló kertész sem igen hallott még erről a jelenségről, nagyon is létezik: a növények világában mindenütt megfigyelhető az allelopátia. Ez azt jelenti, hogy a növények képesek befolyásolni a körülöttük élő társaik életfolyamatait. Olyannyira, hogy a kedvezőtlen hatás például visszafoghatja a magok csírázását vagy a csemeték növekedését. Másfelől egyes allelopátiás növényekre nagyszerű természetes gyomirtóként tekinthetünk.
Mit nevezünk allelopátiának?
Az allelopátia olyan biológiai jelenség, amelynek során egy növény hatást gyakorol egy másik fejlődésére, például úgy, hogy befolyásolja azt a zavartalan növekedésben. Hogy hogyan? Bizonyos szerves vegyületek, úgynevezett allelopatikus reagensek kibocsátása révén. Ez esettől függően előnyére vagy hátrányára is válhat az érintett növénynek. A reagens többek között a környezeti víz általi kioldás vagy elpárologtatás útján kerül érintkezésbe a másik növénnyel. Alapvetően a túlélésért folytatott versengés egyik meghatározó eszköze a növények között.
A növények közötti allelopátia
A növények legkülönbözőbb részei rendelkezhetnek allelopátiás tulajdonságokkal: a lombjuktól és virágaiktól kezdve a gyökereiken át egészen a kérgükig. Mindez hatással van a talajra, de még a talajtakaró mulcsra is. Számos allelopátiás növény a védelmét biztosító vegyületeket a leveleiben raktározza el, különösen az őszi hónapokban. A levelek a talajra hullva idővel lebomlanak, a bennük lévő toxinok pedig megmérgezhetik a környező növényeket. Más növények a gyökerükön keresztül bocsátanak ki toxinokat, amelyeket a szomszédos fák és egyéb növények szintén a gyökerükön át magukba szívnak.
Néhány gyakori növény, amely allelopátiás tulajdonságokkal rendelkezik:
- angolperje (Lolium perenne)
- aranyfa vagy kerti aranycserje (Forsythia)
- aranyvessző (Solidago)
- bálványfa (Ailanthus)
- bodza (Sambucus)
- egyes párfányfajták
- havasszépe vagy rododendron (Rhododendron)
- kányazsombor (Alliaria petiolata)
- orvosi medveszőlő (Arctostaphylos uva-ursi)
- örökzöld babérmeggy (Prunus laurocerasus)
- nádképű csenkesz (Festuca arundinacea)
- réti perje (Poa pratensis)
Allelopátiás fák
A fák nagyszerűen példázzák a növények között megfigyelhető allelopátiát. Például számos fafajta úgy juttatja érvényre az allelopátiát élettere védelmében, hogy a gyökereivel nagy mennyiségű vizet vesz fel a talajból, így egyéb növények már nem tudnak megélni a közvetlen közelében. Más fafajták az allelopatikus reagenseiket a szomszédos növények csírázásának vagy fejlődésének gátlására használják fel. A legtöbb allelopátiás fafajta ezeket a szerves vegyületeket a levelein keresztül bocsátja ki, amelyek idegen növények szöveteibe bekerülve toxinként hatnak.
A fekete dió (Juglans nigra) kiváló példa erre. Esetében a leveleken túl a rügyek, a termésburok, illetve a gyökérzet is tartalmaznak elraktározott alleloreagenseket, elsősorban juglont. Ez a toxinként ható vegyület a koronacsurgó alatti talajban is megtalálható, sőt még nagyobb területen, amekkora körben csak a fa gyökérrendszere kiterjed. A juglon mérgezően hat a növények nagy részére, köztük a burgonyafélékre (paradicsomra, paprikára, padlizsánra, burgonyára), az azáleára, illetve a fenyő- és nyírfafélékre.
A fafajták közül allelopátiás hatást fejtenek ki továbbá például a fenyőfélék, a juhar, illetve az eukaliptusz.