Árnyékos helyekre visz színfoltot a tollbuga

Árnyékos helyekre visz színfoltot a tollbuga

Kreatív lehetőségek.

Nem egyszerű megtalálni a megfelelő növényeket az árnyékosabb területekre: a fák alatt, a falak mellett lévő zugokba jutó kevés fény nem minden növénynek elegendő. A tollbuga azonban ezeket a kertrészeket is virágba boríthatja.

A tollbuga magassága a kisebb fajtáknál 15 cm, a nagyobbaknál akár 1 m is lehet. A szép látvány érdekében érdemes a különböző magasságú fajokat kombinálni, hatásuk csoportba ültetve fokozódik. A virágok színe is izgalmas sokféleséget, változatos lehetőségeket rejt a fehértől a rózsaszínen és a piroson át a liláig.

tollbuga arnyekos helyekre 02

A növény laza bugavirágzata lehet gyertyaszerűen egyenes vagy tollasan borzas is. Az első fajok június-júliusban nyílnak, de akad, amelyik csak augusztus-szeptemberben bont szirmot. Megfelelő fajtaválasztással egész nyáron át gyönyörködhetünk bennük.

tollbuga arnyekos helyekre 03

Hosszú virágzata mellett a szárnyasan összetett levelek is az elegáns külsőt erősítik. A levelek színe változó, a fényes sötétzöldtől kezdve a bronzos árnyalaton át a tavaszi kihajtáskor világoszöld, vagy pirosas színben játszóig. Érdemes fehér fajtákat is ültetni, mert ezek világosítják az árnyékos területeket és kiemelik a színes virágok szépségét is.

tollbuga arnyekos helyekre 04

A tollbuga jól társítható más növényekkel: páfrányokkal, azáleákkal, rododendronokkal, mivel ezek is hasonló helyet kedvelnek. Különösen szépen mutat a kék virágú évelőkkel kontrasztot képezve, például az árnyliliom, a sisakvirág, a harangláb mellett.

A tollbuga kevés törődéssel is beéri, robusztus növény. Legjobban a nedves, humuszos talajban érzi jól magát, félárnyékos területen. Jó vízellátottság mellett napos helyre is ültethetjük.

tollbuga arnyekos helyekre 05

Az öntözéshez mészben szegény vizet, lehetőleg esővizet használjunk. A gyökérterületet ősszel ajánlatos komposzttal fedni, ez segít a talajt nedvesen tartani és szükség esetén tápanyagot biztosít a növénynek. Ha az elvirágzott virágszárakat ősszel nem vágjuk vissza, akkor télen is szépen mutatnak érdekes alakjukkal a kertben. A tollbuga télálló, de a fiatal növényeket érdemes takarással védeni.

Korábban írtunk róla: