Fagyal, amiből kerítést lehet nyírni

Fagyal, amiből kerítést lehet nyírni

A kertek és parkok leggyakoribb sövény növénye azért is tökéletes választás a kertbe, mert már a természetben is jól érzi magát Magyarországon.

A vesszős fagyal (Ligustrum vulgare)  gyakori cserje a magyar erdőkben, utak mentén, erdőszéleken, bozótosokban. Árnyékos helyeken magasra nyúlik a fény felé, de egyébként inkább csak embermagasságú, terjedő tövű fás növény. A “vesszős” nevet talán ezért kapta a botanikusoktól, mert a tő- és gyökérsarjai gyakran csoportosak, egyenesek, az első évben még nem ágaznak el. A “fagyal” név eredete bizonytalan, de talán a fagyálló levelekkel kapcsolatos, amelyek az őszi fagyok után még sokáig a bokrokon maradnak.

A levelek kissé bőrszerűek, fényesek, sötétzöldek, késő őszre kissé lilásak. A fagyal elágazásai keresztben átellenesek, általában a levelek is így állnak, de néha majdnem síkba rendeződnek, ritkán hármasak. A tudományos név talán a Liguria olasz tartományra utal, de lehetséges, hogy a latin kötni szóhoz van köze, mert hajlékony vesszeiből régen kosarat fontak.

A nyírt sövényen ritka a virág, pedig szép lenne

A fagyal virágai az egyéves hajtásokon fejlődő végálló bugában állnak. A színűk tejfehér, az illatuk a legtöbb embernek kissé kellemetlen, de a rovarok számára nagyon csábító. A szorgalmasan szögletesre nyírt sövényeken ritka a virág, mert a gyakori vágással éppen a hajtáscsúcsokat távolítjuk el. A szabadon álló cserjék viszont dúsan virágoznak, és a kezdetben zöld, majd fényes feketére érő bogyók nagyon díszesek.

Bogyója embernek méreg, de madárnak táplálék

A termés az ember számára enyhén mérgező, viszont számos madár kedveli, és terjeszti a magvait. A kedvező élőhelyre került növények aztán maguktól is terjeszkednek, terjedő tövükkel kiszorítják a környező növényzetet. Amerikában és Ausztráliában a fagyal özönnövénynek számít, a behurcolt invazív faj sűrű bozótosainak visszaszorítására komoly tanulmányok és cselekvési programok készülnek.

A ritka kerti fajták a természetben kötnek ki

Az Európában honos vesszős fagyalnak is számos kertészeti fajtája van, valamint más, ázsiai fajokat is ültetnek a parkokban. Néha ezek is kivadulnak, magam is találkoztam már sárga bogyójú fagyal cserjével a családi kirándulásokon.

fagyal keritest nyirni 02
Fagyal érett termései

fagyal keritest nyirni 03
Fagyal végálló levelei

fagyal keritest nyirni 04
Fagyal kellemetlen illatú virágzata

fagyal keritest nyirni 05
Fagyal apró, kétporzós virágai

fagyal keritest nyirni 06
Fagyal nyárvégi levelei és még zöld bogyói

fagyal keritest nyirni 07
Fagyal késő őszre kissé meglilult levelei

fagyal keritest nyirni 08
Fagyal érett termései poloskával

fagyal keritest nyirni 09
Fagyal érett, fényes bogyói

fagyal keritest nyirni 10
Sárga bogyójú fagyal, valószínűleg kiszökött fajta

fagyal keritest nyirni 11
Fagyal fekete és sárga bogyói szomszédos növényeken

Korábban írtunk róla: