Füge gyümölcsével ízesített szuper mustár

Füge gyümölcsével ízesített szuper mustár

Videón mutatjuk be, hogyan készül a páratlan házi fügemustár Kaldeneker konyhájában.

A fügét legjobb nyersen elfogyasztani, esetleg egy kis olívaolajjal, szárított sonkával, pikáns sajttal kínálni. Készíthetünk belőle lekvárt, ízesíthetjük narancshéjjal vagy narancslével, aszalt datolyával. Most fügemustárt készítünk belőle, amit sajtokhoz, pástétomokhoz, hideg sültek mellé kínálhatunk.

fugemustar 04

Hozzávalók

1,5 kg füge
3 evőkanál magos mustár
1 teáskanál sárga mustármag
1 db csili paprika
1 teáskanál só
10 dkg cukor
almaecet

fugemustar 05

Elkészítés

A fügét mossuk meg, a kocsányát vágjuk le és szeleteljük fel kisebb darabokra. Tegyük egy lábosba és adjuk hozzá a magos mustárt, a mustármagot és a felkarikázott csilit, sót, cukrot, majd tegyük fel főni.

20-25 percig főzzük, akkor jó sűrű lesz. Almaecettel állítsuk be a savasságát, kóstoljuk meg, hogy milyennek tarjuk, ha szükséges, még ízesítsük.

Még egyet forraljuk rajta, majd lekvárbetöltő tölcsér segítségével töltsük be a tisztára mosott üvegekbe. Fordítsuk öt percre fejre az üvegeket, hogy sokáig elálljon a fügemustárunk.

fugemustar 06

A NolTV videóján meg is nézhetitek, hogy készül: