Használd a füge levelét is, készíts belőle szörpöt!

Használd a füge levelét is, készíts belőle szörpöt!

Különleges frissítő.

A fügelevél felhasználása, tartósítása nem új keletű, a belőle készült teának még gyógyhatást is tulajdonítanak. Kovácsné Gyalus Éva  szörpöt készített belőle, melyhez csupán négy hozzávalóra és pár percnyi munkára van szükség.

fugefa levelebol szorp 02

"Egyre több kertben található hazánkban is fügefa, és szerencsére a gyümölcse is beérik. A húgomék kertjében is van egy gyönyörű bokor, de sosem jutott volna eszembe, hogy a levelei is felhasználhatóak étkezési célra.

A hosszúhetényi Almalomb étteremben találkoztam először ezzel a szörppel, és amint megkóstoltam, rögtön szerelem lett. Az íze különleges, kicsit a kókuszra emlékeztet, ráadásul gyönyörű, élénk zöld színe van. Bármelyik egészséges levél jó a szörphöz. Sosem teszek bele tartósítószert, mert annyira egyszerű az elkészítése, hogy bármikor könnyedén elkészíthető. Hűtőben szoktam tárolni, míg el nem fogy.

fugefa levelebol szorp 03

Hozzávalók

• 700 ml víz
• 360 g cukor
• 4-5 fügelevél
• 15 g citromsav (vagy citromlé ízlés szerint)

fugefa levelebol szorp 04

Így készül

A vízből és a cukorból szirupot főzök, a végén hozzáadom a citromsavat is. Érdemes megkóstolni a szirupot, és ha valaki savanykásabban szereti, adhat még hozzá citromsavat. (Citromsav helyett lehet citromlevet is használni.)

A fügeleveleket megmosom és beleteszem a kihűlt szirupba, majd összeturmixolom.

Van, aki ilyenkor még nagyon alacsony hőfokon (kb.50 fokon) 5 percig főzi, de szerintem főzés nélkül sokkal finomabb, természetesebb ízű.

10 perc állás után leszűröm és üvegbe teszem. Hűtőben tárolom, mert nincs benne tartósítószer.

Szódával, jégkockával, citromkarikával szervírozom.

fugefa levelebol szorp 06

Tavasztól őszig, amíg van levél a fügefán, lehet készíteni. A fügelevél gyógynövény, ezért több levelet ne tegyen senki a szörpbe. Aki allergiás a fügére, ne fogyassza!

Korábban írtunk róla: