Feltárjuk a feldíszített fenyőfa eredetét és a szaloncukros díszítés történetét.
A karácsony ma már mindenkinek az év egyik legszebb ünnepe.
A karácsonyfa állítása nem túl régi szokás. Az örökzöldek tisztelete, mágikus jelképe azonban már az egyiptomi, a germán, a római, a kelta kultúra hagyományvilágában is megvolt.
Az első feljegyzés a karácsonyfáról a 15. század végétől, Sebastian Brant német írótól származik. A hagyományok szerint Luther Márton állított először karácsonyfát gyermekeinek. Az első, történelmileg is megalapozott adat 1605-ből származik. Ekkoriban a fákat ostyával, papírvirágokkal, gyümölcsökkel díszítették fel.
Elsőként a gyertyás karácsonyfát 1660-as évekre emlékezve, Liselotte Pfalzi grófnő említette 1708-ban. A karácsonyfa ágain a gyertyák az új fény eljövetelét szimbolizálták. A karácsonyfadíszek korábban, házilag készített sütemények, dió, mézeskalács, textilből, fából készített díszek, csillagok vagy angyalkák voltak.
Magyar jellegzetesség a különböző ízesítésű, színes papírokba csomagolt szaloncukor. Korábban ezeket házilag készítették.
Bécsben az első karácsonyfát Arnstein bankárcsalád házánál állították fel 1814-ben. Az üvegdísz az 1880-as években jelent meg. A változatos anyagú és színű gömbök a paradicsomi fa almáját jelképezik.
Hazánkban az első óvoda megalapítója, Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát 1824-ben. De csak 1867 után terjedt el, először csak a nagypolgári, nemesi lakásokban, később módosabb családoknál. A 20. században terjedt el a társadalom széles körében.
A díszítő elemeket, a gyertyákat, csillagszórót részben felváltotta az égősor, melyeket a karácsonyfán kívül az ablakba, a kerti fenyőfára is felrakják.
A nagyon sokszínű díszes fa helyett, ma már inkább a szolidabb díszítést választják. Népszerűek a piros-fehér, piros-arany, esetleg az ezüst-kék párosítás, vagy természetes anyagból saját kezűleg készített díszek.