Így savanyíts káposztát otthon

Így savanyíts káposztát otthon

A szuperolcsó vitaminforrás alapanyaga most fillérekért kapható és a savanyúkáposzta egyszerűen elkészíthető.

Háztartásainkban igen gyakran savanyítanak káposztát. A téli, de különösen a tavaszi hónapokban különféle ételek készítésre szolgál, nyersen igen üdítő saláta és körítés. Tudni kell, hogy a savanyított káposzta az értékes és egészségre kedvezően ható tejsavon kívül sok C-vitamint is tartalmaz.

savanyu kaposzta 02

A savanyított káposzta készítéséhez teljesen beérett fél-kései és kései (hosszú tenyészidejű) fajtákat használunk. A káposztafejekről először a felső zöld színű és a sérült leveleket eltávolítjuk, a torzsát levágjuk, a káposztafejben maradó torzsarészt bevagdossuk. A fejeket aztán káposztagyaluval vékonyra szeleteljük.

savanyu kaposzta 03

A káposztát tiszta fa, kő vagy üvegedénybe rakjuk. Kisebb mennyiség eltevésére megfelel az ötliteres üveg is, amelyet pergamennel lekötünk. A szeletelt káposztát fasulykolóval lenyomkodjuk, de le is taposhatjuk. Taposásnál a dolgozó lába tiszta legyen, és természetesen gondosan tartsa be a higiéniai szabályokat. Közben az egyes rétegeket úgy sózzuk, hogy az egész mennyiséget egyenletesen átsózzuk.

10 kg káposztára 150-200 g sót számítunk. Són kívül kisebb mennyiségben babérlevelet, tormát, köménymagot, esetleg mustármagot is tehetünk a káposztához. A szeletelt hagyma, illetőleg alma, birsalma, amelyet darabokban teszünk a káposztába, kellemessé teszi a savanyított káposzta ízét.

savanyu kaposzta 04

A taposásnál vagy lenyomkodásnál megfelelő mennyiségű sajtnedvnek, káposztalének kell szabaddá válnia, amelyet fokozatosan ki kell az edényből meríteni. Ha a káposzta kevésbé nedvdús, kevesebb a leve is, és azt a káposztán hagyhatjuk. Taposással vagy nyomkodással maradéktalanul ki kell szorítani a levegőt a káposztából, különben hibás lenne az erjedés.

A betaposott káposztára falevelet helyezünk (gyermekkoromra visszaemlékezve, mi meggyfa levelét raktuk) és annyi nehezéket teszünk rá, hogy a káposzta elmerüljön a lében.

A káposztával telt edényeket hűvösebb, 10-15 fokos hőmérsékletű környezetben helyezzük el, ahol 1-2 hónap alatt lezajlik a tejsavas erjedés, a savanyodás.

savanyu kaposzta 05

Az erjedés befejeződése után a fedőt és a káposzta felső rétegét alaposan megmossuk, a rothadó káposztaréteget eltávolítjuk és az edény tartalmát nehezékkel újra leszorítjuk. A mosogatást 2-3 naponként szükségszerűen ismételgetjük.