Ilyen volt Michelle Obama konyhakertje

Ilyen volt Michelle Obama konyhakertje

A Fehér Házhoz már 1800-as felépítését követően több konyhakert tartozott. Például Eleanor Roosevelt vagy Hillary Clinton is fenntartott egy-egy szépen gondoztott veteményest.

A 2017-ben hivatali posztjáról távozó Obama elnök felesége, Michelle Obama azonban minden korábbi elképzelést túlszárnyalva 2009 tavaszán egy minden addiginál nagyobb veteményes létrehozásába fogott a Fehér Ház épületétől délre.

Az L-alakú, 100 négyzetméteres konyhakert teniszpályák szomszédságában kapott helyet; a közeli utcából rá is láthatnak az arra járók. A földterületen 55 zöldségféle termesztését kezdték meg, hogy aztán a beért termést felhasználják az Obama család és a Fehér Házba érkező vendégek ellátásához. Többek között rukkola, koriander, tomatillo, erőspaprika, spenót, mángold, leveles káposzta, kelkáposzta és saláta termett a hatalmas veteményesben.

Ezenkívül több különböző fűszer- és gyógynövény is helyet kapott a kertben, például ánizs, izsóp és thai bazsalikom. Az egyébként igen egészséges céklát sajnos nélkülöznie kellett a Fehér Ház népének, mivel Obama elnök ki nem állhatta. A veteményeskert mellett egy méhkaptárt is felállítottak, amelyet egy hivatásos méhész felügyelt. A kaptárból gyűjtött mézből többek között mézsört készítettek.

A veteményeskertet a First Lady mellett a Fehér Ház alkalmazásában álló kertészmérnök, maga a mezőgazdasági miniszter, a ház szakácsai, valamint egy közeli általános iskola ötödikesei segítettek gondozni. Az iskolások segítettek többek között ásni, ültetni, szüretelni, de még a betakarított termést megfőzni is.

Michelle Obama azt is lényegesnek tartotta, hogy a konyhakert-projekthez családtagjai is segítő kezet nyújtsanak. 2012-ben könyvet jelentetett meg, amelyben részlesen leírta a vereményessel kapcsolatban szerzett tapasztalatait, egyben kitért az egészséges táplálkozás fontosságára is.

michelle obama konyhakertje 05

michelle obama konyhakertje 01

michelle obama konyhakertje 02

michelle obama konyhakertje 04
Fotók: whitehouse.gov