A josta tipikusan az a bokor, amit sokan nem is ültettek, csak egyszer csak ott volt a kertben. Örököltük a telekkel, megmaradt a nagyszülők után, vagy valaki évekkel ezelőtt eldugott egy sarokba egy vesszőt, aztán most ott áll előttünk egy tisztességes bokor formájában, és nézzük, hogy rendben van-e így, vagy ideje lenne kezdeni vele valamit. Tavasszal ez a kérdés különösen aktuális: kell metszeni a jostát, és ha igen, hogyan, hogy ne csak bokor legyen, hanem termést is adjon?
A rövid válasz az, hogy igen, a josta metszését érdemes komolyan venni, de szerencsére nem egy sértődékeny növény. Nem kell hozzá kertészeti akrobatamutatvány, inkább egy kis megfigyelés, némi józan ész, és annak felismerése, hogy a túlzsúfolt bokor ritkán hálálja meg magát szép terméssel.
Mi is az a josta, és miért lett ennyire ismerős a magyar kertekben?
A josta a fekete ribiszke és az egres keresztezéséből létrejött bogyós gyümölcstermő bokor. Ez első hallásra kicsit olyan, mintha valaki két jó növényt összerakott volna abban a reményben, hogy csak az előnyeik maradnak meg. A gyakorlatban valóban van benne valami ebből: erőteljes növekedésű, általában ellenálló, és ha jó helyen van, szépen tud teremni.
A magyar kiskertekben azért is vált kedveltté, mert afféle csendes túlélő. Nem annyira divatos, mint az áfonya, nem annyira nosztalgikus, mint a ribiszke, és nincs akkora celebkarrierje, mint a málna vagy a füge, de sok kertben évről évre megbízhatóan jelen van. Van benne valami klasszikus, kicsit régi vágású, ismerős hangulat, ezért is olyan erős az a kertörökség-érzés körülötte.
Miért kell metszeni tavasszal?
A josta hajlamos arra, hogy idővel besűrűsödjön. Egy ideig ez kívülről még jól is néz ki: bokros, erős, dús. Aztán egy ponton a belseje elkezd elöregedni, kevesebb fényt kap, rosszabbul szellőzik, és a termés mennyisége, minősége is csökkenhet. Ilyenkor jön az a felismerés, amit a kertben sokszor más bokroknál is megélünk: ami kívülről szép nagy, belülről még lehet kissé fáradt.
A tavaszi metszés célja elsősorban az, hogy:
- fiatalítsuk a bokrot,
- ritkítsuk a túl sűrű részeket,
- eltávolítsuk az öreg, gyenge vagy sérült vesszőket és
- több fényt engedjünk a bokor belsejébe.
A josta nem azért hálás a metszésért, mert szereti, ha piszkálják, hanem azért, mert így kiegyensúlyozottabban tud új hajtásokat nevelni és jobban terem.
Mikor időszerű a josta metszése?
A jostát leginkább nyugalmi időszak végén, kora tavasszal célszerű metszeni, még az erőteljes hajtásindulás előtt. Április elején ez sok helyen még beleférhet, főleg ha a bokor éppen csak ébredezik, de ha már erősen megindult a nedvkeringés és jól látszik az intenzív fakadás, akkor érdemesebb óvatosabban nyúlni hozzá.
A magyar tavasz szeszélyes tud lenni: van év, amikor március végén már minden előreszalad, máskor április elején is inkább csak készülődik a kert. Ezért itt is a növényt kell nézni, nem a naptárat. Ez régi kertészi tapasztalat, és tulajdonképpen minden tavasszal beigazolódik.
Melyik vesszőt érdemes kivágni?
A josta metszésének kulcsa, hogy ne akarjunk egyszerre mindent megoldani. Nem kopaszra kell vágni, hanem okosan ritkítani. Elsőként azokat az ágakat érdemes kivenni, amelyek:
- nagyon öregek,
- gyengén teremnek,
- befelé nőnek,
- keresztezik egymást,
- sérültek vagy elfagytak,
- túlságosan lehúzzák, széthúzzák a bokrot.
Az idősebb vesszők többnyire sötétebbek, vastagabbak, kérgük durvább, és gyakran már kevésbé lendületesek. Ezek közül érdemes évente néhányat tőből eltávolítani, hogy helyet kapjanak a fiatalabb, erősebb hajtások. A cél egy olyan bokor, amelyben különböző korú vesszők vannak, de egyik sem uralja el teljesen a többieket. Ha minden hajtás egyszerre öregszik el, a bokor is egyszerre kezd kifáradni.
Mennyit szabad levágni?
Ez az a pont, ahol sokan elbizonytalanodnak. A jostánál általában nem a drasztikus visszavágás a legjobb megoldás, hanem az évenkénti, fokozatos ifjítás. Inkább minden tavasszal egy keveset, mint öt évente egy nagy meglepetést. Általában jó irány, ha a legöregebb vesszők egy részét eltávolítjuk, a túl sűrű bokrot megritkítjuk, és meghagyjuk a fiatal, erőteljes hajtásokat. Így a növény formája is kezelhetőbb marad, és a termésképzés szempontjából is kedvezőbb lesz.
A josta erőteljes növény, de attól még nem kell úgy bánni vele, mintha mindent kibírna. A túlzott visszavágás után ugyan szépen kihajthat, de nem feltétlenül úgy, ahogyan a termés szempontjából a legjobb lenne.
A saját tapasztalat azt mondatja: a josta sokáig elvan, aztán egyszer csak nagyon ráfér a rendrakás
Egyszer egy régebbi kertben nekem is volt egy olyan jostabokrom, amelyik első ránézésre egészen rendben levőnek tűnt. Zöld volt, élt, termett is valamennyit, szóval könnyű volt elhalasztani a metszését. Aztán amikor közelebb hajoltam hozzá, kiderült, hogy a bokor közepe már alig kap fényt, belül összevissza futnak az ágak, és az egész növény inkább csak megszokásból működik. Amikor végül rendesen átnéztem és kiszedtem belőle néhány öreg, kusza vesszőt, egészen fellélegzett. Nem egyik napról a másikra lett belőle mintabokor, de sokkal átláthatóbb, egészségesebb és kezelhetőbb lett. Azóta a jostánál különösen hiszek abban, hogy a ritkítás nem kegyetlenség, hanem segítség.
Hogyan nézzen ki egy jól metszett jostabokor?
A jó jostabokor nem tökéletes gömb és nem is katonásan szabályos forma. Inkább olyan, amelyik rendezett, szellős, de mégis természetes hatású. Van benne erő, de nem vadul el. A közepébe be tud nézni a fény, a levegő átjárja, és a termőrészek sem vesznek el a sűrűségben. Ha metszés után úgy érezzük, hogy a bokor még mindig bokor maradt, csak végre értelmezhető szerkezete lett, akkor jó úton járunk.
Mire figyeljünk még a metszésen kívül?
A josta a napos vagy félárnyékos helyet kedveli, és a termés szempontjából a fény sokat számít. Ha nagyon árnyékos sarokba szorult, akkor hiába metsszük szépen, nem biztos, hogy kihozza magából, amit tudna. A talaj legyen lehetőleg jó szerkezetű, ne száradjon ki teljesen, és ha a bokor már idősebb, tavasszal egy kis komposzt vagy szerves tápanyag is jól jöhet neki. A mulcsozás segíthet a talaj nedvességének megőrzésében, és visszafoghatja a gyomosodást is. Ez különösen hasznos lehet azokban a kertekben, ahol a bogyós bokrok környékét hajlamosak vagyunk „majd egyszer rendbe tesszük” alapon kezelni.
Régi kiskerti bölcsesség, amit a josta is igazol
A magyar kertekben régóta él az a szemlélet, hogy a gyümölcstermő bokrokat nem szabad teljesen magukra hagyni, mert előbb-utóbb besűrűsödnek, elöregszenek, és kevesebbet adnak. A josta erre tökéletes példa. Erős, szívós bokor, de ettől még ugyanúgy meghálálja az odafigyelést.
Van benne valami tipikusan kiskertes: nem hivalkodik, nem különcködik, de ha rendesen bánunk vele, csendben teszi a dolgát. Talán ezért is maradt meg ennyi helyen, és ezért bukkan elő most is a keresésekben. Sokaknál ott van a kertben, csak most jött el az a pont, amikor már szeretnék jobban érteni is.
Amit érdemes megjegyezni, mielőtt metszőollót ragadunk
A josta metszése tavasszal elsősorban ritkításról és fiatalításról szól. A cél nem a drasztikus visszavágás, hanem az, hogy eltávolítsuk az öreg, kusza, gyenge vesszőket, és teret adjunk az újabb, erősebb hajtásoknak. Április elején még sok helyen jó időben vagyunk hozzá, de mindig a bokor állapota döntsön.
A josta nem rejtélyes növény, csak egy kicsit háttérbe szorult a hangosabb kerti sztárok mögött. Pedig ha egyszer megértjük, mit szeret, és évente kap egy kis figyelmet, nagyon is hálás lakója lehet a kertnek.