Kertészkedés után főzz a szabadban: így készül a slambuc!

Kertészkedés után főzz a szabadban: így készül a slambuc!

Bográcsban az igazi.

Tészta, szalonna és krumpli mellett más zöldségek is kerülhetnek bele – persze ekkor már sokak szerint nem is slambucnak kell nevezni az eredetileg bográcsban főtt pásztorételt. Gábor  alaposan utánanézett a különféle slambuc alapot használó recepteknek, és úgy döntött, a legtöbb hozzávalóból álló variációt készíti el.

"Ez volt az első alkalom, hogy slambucot készítettem. Korábban többször találkoztam itt-ott a nevével, és kíváncsi lettem, hogy pontosan hogyan és milyen hozzávalókból készül el ez az étel, amit egyébként "öreglebbencs" néven is emlegetnek. Tehát utánanéztem. Nagy örömömre így elsőre, bográcsban készítve, nagyon ízletesre sikerült. Aki kóstolta, mindenkinek ízlett.

A recept többféle lehet, amik régiónként kissé eltérőek ("ahány ház annyi szokás"). Van, ahol valamivel kevesebb hozzávalóval készítik (az a tradicionálisabb), de én a kutakodásaim során (Google, YouTube), a leggazdagabb receptet találtam számomra szimpatikusnak (újabb, korszerűbb), plusz még ki is egészítettem azt körülbelül 400vg felkockázott császárszalonnával.

slamabuc pasztoretel 02

Hozzávalók:

• fehérszalonna (kockára vágva) és császárszalonnát is tehetünk hozzá
• vöröshagyma, paradicsom, fehérpaprika (apróra vágva)
• burgonya (kisebb darabokra aprítva)
• lebbencs tészta
• kolbász (karikára vágva)
• só, bors, töröttpaprika.

Elkészítés:

Kisütjük a szalonna zsírját, majd kiszedjük a jól megpirult szalonnakockákat (ezeket később a tésztával és a kolbászkarikákkal együtt tesszük majd vissza az edénybe). A zsírba helyezzük az apróra vágott vöröshagymát, paradicsomot és fehérpaprikát, ezeket egy ideig közepes erősségű tűzön enyhén megsózva dinszteljük.

slamabuc pasztoretel 03

Amikor már elég puha az alap, levesszük a tűzről, szórunk rá töröttpaprikát és egy kis borsot, majd összekeverjük. Beledobjuk a kisebb darabokra aprított burgonyát is, majd felöntjük vízzel úgy, hogy jól ellepje és még megsózzuk. Én körülbelül 30 percig főzöm, hogy minden jól megpuhuljon és a krumpli is omlós legyen.

Ezt követően hozzátehetjük az összetördelt (és akár előtte megpirított) lebbencs tésztát, a zsírból korábban kiszedett szalonnakockákat és a kolbászt. Innentől kezdve körülbelül 20, maximum 25 perc alatt el is készül. Ha a tészta dagadni kezd és esetleg úgy látjuk, hogy szükséges, akkor még önthetünk hozzá némi vizet. (Én a hozzávalókat mindig ízlés szerinti mennyiségekkel mérem).

slamabuc pasztoretel 04

Ha megnézünk egy videót, vagy akár olvasunk az elkészítéséről, akkor nem ütközhetünk túl sok nehézségbe. De annyit megemlítenék, hogy miután a tészta belekerül a főzőedénybe és dagadni kezd, elég könnyen leragadhat az aljára, ezért ennél a résznél már nem árt ennek elkerülése végett sűrűn forgatni, rázni vagy akár fakanállal átkeverni az ételt. Valamint vannak, akik úgy készítik, hogy a tésztát mielőtt főzni kezdenék, előtte zsírban megpirítják, majd ezután helyezik a többi hozzávalóhoz a megfelelő időben az edénybe.

Ami a mennyiségeket illeti, ha bográcsban főzök, akkor egy 16 literes zománcozott bográcsot használok, és mivel általában mások is előszeretettel fogyasztanak az ízletes ételekből, valamint jó magam is eszem akár többször is belőle, ezért általában 8-10 főre való adagot készítek mindenből. Ezzel a slambuccal sem volt másképp."