Konyhai maradék? Ne dobd ki, hajtass belőle új növényt!

Konyhai maradék? Ne dobd ki, hajtass belőle új növényt!

Így lehet maximálisan felhasználni a kidobásra szánt konyhai hulladékot.

Hát nem remek, hogy egy csomó konyhai hulladék megmenthető? Nem kell teletömnünk velük a szemetest, okosan újrahasznosíthatjuk. Elsőre furcsának tűnhet az ötlet, pedig messze nem az. Hulladéknak elkönyvelt alapanyagokból is "gyárthatunk" ugyanis új növényeket. Remek kikapcsolódás, hasznos időtöltés – és nem csak felnőtt kertészeknek. Az eljárás egyszerű és gazdaságos, amellyel ráadásul pénzt spórolhatunk meg. Tudjunk meg tehát többet arról, hogyan termeszthetők növények könnyen, gyorsan a hulladékgyűjtő edény tartalmából!

Hulladékból kísérleti kiskert

Ha éppen a tél kellős közepén vagyunk, de már alig várjuk, hogy újra kertészkedhessünk, a konyhai szemetesnél messzebb nem is kell mennünk. Komolyan: a konyhai feldolgozás után megmaradt zöldség- és gyümölcsmaradékokból, amelyeket egyébként elvinne a nagy, csúnya kukásautó (vagy jobb esetben a komposzthalmon végeznék), gyakorlatilag minden anyagi ráfordítás nélkül újabb növényeket állíthatunk elő, amelyeknek jobb esetben még a termését is betakaríthatjuk. Nem beszélve a kísérletezés nyújtotta örömről és az azt követő, jól megérdemelt sikerélményről!

Legyen gyerek vagy felnőtt, sok kertész elsőként valamilyen egzotikus gyümölcs – citrusféle, datolya, avokádó – magjából próbál új növényt varázsolni. Ami tulajdonképpen nem is olyan nehéz: hogy megtapasztaljuk a természet csodáit, elég hozzá egy avokádómag, amelybe körben pár fogpiszkálót szúrunk, majd belelógatjuk egy pohár vízbe az alját, hogy csírázásra bírjuk. Erről korábban részletesen is írtunk: Neveljünk szobanövényt az avokádó magjából!

konyhai hulladekbol noveny 04

Vonjuk be a gyerekeket is a növényi hulladékok újrahasznosításába. Szórakoztató időtöltést kínál, amellett, hogy nagy eséllyel sikerül majd lenyűgöznünk a lurkókat azzal, hogy a kidobásra ítélt hulladékból hozunk létre valami újat. Közben arról is elbeszélgethetünk, hogyan kerül a zöldség és a gyümölcs az asztalra. A gyerekek rendkívül fogékonyak az új dolgok iránt, így remélhetően sikerül felkeltenünk az érdeklődésüket a kertészkedés, valamint az egészséges, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend iránt.

Növénytermesztés a szemetesből

Még mielőtt áttúrnánk a szemetest alapanyagok után kutatva, nézzük át az alábbi listát, hogy megvan-e otthon minden, amire szükségünk lehet a rendhagyó kertészeti projekthez:

Ültetőkeverék

Az ültetőkeverék általában olyan földmentes, egyenletesen nyirkos, de nem átázott ültetőközeg, amely 3 rész tőzegmohából, 3 rész vermikulitból és 1/3 rész perlitből áll.

Ültetőedény

Gyakorlatilag bármilyen, alul vízelvezető nyílással rendelkező ültetőedény (agyag vagy műanyag virágcserép, balkonláda) megfelel arra a célra, hogy a konyhai munka során megmaradt termésrészeket, magokat, növényi maradványokat új életre keltsük. Az újrahasznosítást még magasabb szintre emelhetjük, ha ültetőedényként karton tojástartót vagy az alján kilyukasztott margarinos csészét használunk.

Fényviszonyok

Csírázás előtt a hulladékkertünket alkotó növényeknek nincs szükségük fényre. Amint azonban az első levélkék áttörik a talaj felszínét, az új növénynek világos, közvetett fénnyel megvilágított környezetre lesz szüksége. Ha a hulladékkertünk növényei megnyúlttá, gyengévé, sápadttá kezdenek válni, ez annak a jele, hogy az addiginál több fényt igényelnek.

Víz

A lényeg, hogy a hulladékkertünket soha ne hagyjuk teljesen kiszáradni, mindig egyenletes nyirkos legyen a növények talaja. Az öntözővíz pontos mennyisége növényenként eltérhet. A trópusi gyümölcsök, illetve a zöldségfélék palántái rendszerint kedvelik a nyirkos talajt és a magas páratartalmat, amelyet tovább növelhetünk úgy, hogy a palántákat vizes kavicságyra helyezzük, az ültetőedényre pedig nejlonzacskót húzunk.

Hőmérséklet, előkezelés

A sikeres csírázáshoz egyes növények magja alacsony hőmérsékletű előkezelést (ún. hideghatást) igényel. A kikelt palántáknak pedig magasabb hőmérsékletet kell biztosítanunk. Hőt alulról is tudunk biztosítani például egy meleg radiátorral vagy egyéb fűtőtesttel, ételmelegítő tálcával vagy kertészeti áruházakban beszerezhető melegítő alátéttel. Egyes fásszárú növények, mint például az alma, a körte vagy az őszibarack magját előzetesen hideghatás kell, hogy érje ahhoz, hogy a nyugalmi periódusukból kizökkentve csírázásnak induljanak. Az ilyen előkezelést úgy tudjuk megoldani, ha a kérdéses magokat megnedvesítve, nejlontasakba csomagolva a hűtőbe tesszük.

konyhai hulladekbol noveny 10

A hulladékkert növényei

Most pedig térjünk rá a legjobb részre, magukra a növényekre, amelyekkel kísérletezni tudunk. És itt ne feledjük, hogy kísérleteink egy része megmarad eredmény nélküli próbálkozásnak, és meglehet, hogy menet közben többször is finomítanunk kell majd az alkalmazott technikánkon ahhoz, hogy végül eredménnyel járjunk és új növényt tudjunk létrehozni. Az új növények egy része nem fog ehető termést, zöldet fejleszteni, dísznövényként, kuriózumként azonban minden további nélkül megállják majd a helyüket a lakásban.

Gyökereztetés egy pohár vízben

A vízben való gyökereztetést – csakúgy, mint az avokádómag esetében – megpróbálhatjuk például burgonyával, édesburgonyával vagy jamgyökérrel. Olyan burgonyaszemet válasszunk, amelyen látható pár csírakezdemény. Szúrjunk bele körben 3-4 fogpiszkálót, amelyek megtartják a hajtató pohár peremén. A gumónak csak az alsó 1/3-a érjen a vízbe, majd a poharat állítsuk sötét helyre mindaddig, amíg a gumó felül ki nem hajt. Az édesburgonya hajtatásáról részletesebben itt írtunk korábban: Cserépben: azték borostyán, konyhában: édesburgonya

 konyhai hulladekbol noveny 01

A kihajtott burgonyát vigyük át egy világos helyiségbe, a 2-3 cm-nél hosszabb hajtásokat távolítsuk el róla, majd figyeljük, ahogy fejlődik. Ezt a módszert kipróbálhatjuk újhagymával, póréhagymával, fokhagymával, de akár citromfűvel is.

Gyümölcstermő növény előállítása

A hulladékkertünkben nevelhetünk gyümölcsöt is, például almát, körtét, cseresznyét. Válasszunk ki egy-egy érett gyümölcsöt és távolítsuk el a magjait. Öblítsük le a magokról a gyümölcshúst. Fontos, hogy a magok épek, egészségesek legyenek; a száraz, ráncos, összeaszalódott magokkal nem sokra megyünk.

A megtisztított magokat a hűtőbe téve tegyük ki hideghatásnak. Ehhez előzetesen takarjuk be a magokat földdel. A magok olyan mélyen legyenek a talajban, mint a hosszuk kétszerese. A szükséges hideghatás időtartama változó:

  • alma 2-3 hónap
  • cseresznye 4 hónap
  • kajszibarack 3-4 hét
  • körte 2-3 hónap
  • őszibarack 3-4 hónap
  • szilva 3 hónap

Az idő letelte után költöztessük át a magokat egy meleg helyiségbe. A földjüket tartsuk nedvesen, és fokozatosan egyre több fénynek tegyük ki a palántázó edényt. Ha a kihajtott palánták már 4-5 levéllel rendelkeznek, átültethetjük azokat cserepekbe. Esetenként az őszibarack és a kajszi magjának külső burkát fel kell repesztenünk, mielőtt a földbe kerülnek.

konyhai hulladekbol noveny 03

A citrusfélék (például lime, citrom) magját szintén kicsíráztathatjuk. Érett termésből vegyük a magokat, amelyeket mossunk meg. Palántázó tálcákra ültessük el. Hideghatásnak ezeket a magokat nem kell kitennünk, mivel trópusi növényekről van szó. A 4-5 leveles kis növényeket átültethetjük cserepekbe. Ugyanígy kísérletezhetünk a mangó, a papaya, a kivi vagy a gránátalma magjával is.

konyhai hulladekbol noveny 02

Zöldségtermesztés maradékból

A hulladékkerti projektbe pont beleillik a sárgarépa és más gyökérzöldségek, így például a fehérrépa vagy a cékla. Jó alkalom arra, hogy ezeket a népszerű zöldségféléket megszerettessük a kicsikkel. Szükségünk lesz a répa sértetlen, kb.5 cm hosszú felső részére, csúcsára. Egy ültetőedényt töltsük fel gyöngykaviccsal vagy hasonló ültetőközeggel, öntsük fel vízzel, majd helyezzük rá a tetejére sárgarépadarabot a vágásfelületével lefelé. Gumós zellert szintén tudunk hajtatni hasonló módszerrel. Napos ablakpárkányon pár nap alatt gyönyörű, új levelek sarjadnak a levágott részből.

konyhai hulladekbol noveny 07

Az ananász levágott felső része (leveles üstöke) hasonló módon kigyökereztethető. Erről itt számoltunk be részletesen: Hawaii van? Nevelj cserépben ananászt!

konyhai hulladekbol noveny 05

Szintén sikerélménnyel kecsegtet a paradicsom, paprika magjának az elültetése, de hasonlóan látványos projekt a bab csíráztatása is. Nem árt azonban tudnunk arról, hogy az asztalunkra kerülő termések közül sok hibrid, és mint ilyenek, nem állítható elő belőlük az anyanövényhez minden tekintetben hasonló utód. Ettől eltekintve a szaporításuk, illetve a fiatal növények gondozása mindig jó szórakozást kínál a kertészkedést kedvelő, kísérletezni szerető családtagoknak.

konyhai hulladekbol noveny 06

Korábban írtunk róla: