Mini kiviből mézédes kerti lugas

Mini kiviből mézédes kerti lugas

Apró, kiviformájú, édes gyümölcsök százszámra csüngenek a szőlőszerűen csavarodó szárú, pergolára futó kúszónövény levelei között. Mindez a kertben, kiültetve, télállóan.

Bőven kimeríti a mini kivi a különleges gyümölcs kategóriáját itthon, pedig csupán arról van szó, hogy kevesen ismerik, illetve újdonságnak számít nálunk. Bőségesen terem gyümölcsöt, ráadásul gond nélkül áttelel, elviseli a magyar telet. Az Actinidia deliciosa latin névre hallgató nagy termésű kivi (a boltban kapható „normál" kivit termő növény) szintén kúszónövény, amely Kína déli részén őshonos. A nemzettségébe tartozik a mini kivi is (Actinidia arguta), amelyet az ismert kivivel egyetemben az ültetés után muszáj támasztékkal, de legalább egy karóval ellátnunk.

Komoly lombtömeget nevelő növényekről van szó, ráadásul – akár egy szőlőtőke – komoly méretet érnek el. A mini kivi elültetett tövei mellett hagyhatunk egy méter távolságot is. A kivik (sok helyen úgy írják: kiwi) hajtásrendszere tekeredik, csavarodik, kerek és nagyméretű leveleket hoz (amelyek szőrösek). Gyorsan nő, ezért térelválasztónak, takarónövénynek is ajánlják a kertészetek.

Ilyen a növény

Fontos, hogy sok meleget, napsütést kapjon, ezért eleve ilyen helyet válasszunk neki a kertben. Nem szereti a szárazságot, ezért ha azt szeretnénk, hogy gyorsan nőjön, öntözzük rendszeresen. A terméshozásának mennyisége szorosan összefügg a talaj tápanyagtartalmával: minél gazdagabb a talaj, annál gazdagabb a termés is.

Kétlaki növények, ami azt jelenti, hogy legalább két tő szükséges a beporzáshoz és terméshozáshoz. Elég ritka, ezért nem számolhatunk azzal, hogy majd a szomszédtól átrepülnek a méhek. Egy növényen tehát csak vagy nő virágok, vagy hím virágok fejlődnek. Ha többet ültetünk, akkor nem árt tudnunk, hogy egy hím virágú egyed akár 10 nővirágút is be tud porozni. A katalógusokban gyakran olvasni öntermékeny fajtákról, amelyekhez nem szükséges porzó növény, és minden remény megvan arra, hogy ez a nemesítési vonal sikeres lesz a jövőben. Jelenleg azonban az öntermékeny fajták sokkal kevesebbet teremnek, mint az idegen beporzásra szorulók.

A mini kivi fagyérzékenysége nem tér el a hazai gyümölcsökétől, ami azt jelenti, hogy nem túlzottan érzékeny, de azért időről időre megsínyli a telet és néha el is fagyhat. Akár a szőlő, őszibarack, alma stb. A kisméretű termést hozó kivik különösen jól tűrik a hideget és van olyan fajtájuk is, amely bőséges termés mellett öntermő.

Ekkora a termése

Mivel a kivi vendég nálunk, még alig van betegsége, szinte nem is szorul vegyi növényvédelemre. Plusz pont ez a házikertben is, hiszen így kevesebb vegyszerrel érintkezik a család. Metszeni, sőt inkább csak ritkítani szükséges tavasszal. Ha szép nagy gyümölcsöket szeretnénk, akkor az idősebb, letermett vesszőket messük ki, a fiatalokat hagyjuk meg.